Online jegy vásárlás
Online jegy vásárlás

János király

 

Színlap

SHAKESPEARE UTÁN

Fordította: GÖRGEY GÁBOR

 

PLANTAGENET JÁNOS, Anglia királya Debreczeny Csaba
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ, János anyja Pogány Judit
ANGOULÊME IZABELLA, János felesége Takács Nóra Diána
KASZTÍLIAI BLANKA, János unokahúga Szandtner Anna
KONSTANCIA, a sógornője Für Anikó
PLANTAGENET ARTHUR, János unokaöccse XXX
FALCONBRIDGE FÜLÖP, a FATTYÚ Polgár Csaba
LADY FALCONBRIDGE, a Fattyú anyja Takács Nóra Diána
FALCONBRIDGE RÓBERT, a Fattyú testvérbátyja Ficza István
II. FÜLÖP, Franciaország királya Gálffi László
LAJOS, a dauphin Ficza István
LIPÓT, Ausztria hercege Csuja Imre
PANDULPHO, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe Mácsai Pál
PEMBROKE GRÓFJA, János minisztere Máthé Zsolt
CHATILLON, Fülöp követe Máthé Zsolt
LORD BIGOT

Takács Nóra Diána

LORD ESSEX Pogány Judit
LORD SALISBURY Für Anikó

 

SZERZETESEK, HÓHÉROK, POLGÁROK: Elm Zoltán, Csire Zoltán, Kocsán Krisztián, Baksa Imre, Vásárhelyi Márton

 

Díszlet: Bagossy Levente
Jelmez: Ignjatovic Kristina  
Dramaturg:                                       
Gáspár Ildikó  
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Berta Tamás Gergely
Asszisztens: Érdi Ariadne

 

Rendező: Bagossy László

 

Bemutató: 2011. március 12.

 

Az előadást egy részben játsszuk, hossza kb. 1 óra 45 perc.

 

JÁNOS KIRÁLY                Háború, hogyha háborút akartok.

FÜLÖP KIRÁLY               Béke, ha békét akar Anglia.

Két nagyhatalom csatározik egymással: Anglia és Franciaország. A shakespeare-i királydráma Dürrenmatt gunyoros átiratában a hatalmi játszmák mai dramaturgiáját tárja elénk. Hősei nem évszázados távlatokban gondolkodó történelmi uralkodók, hanem a pillanatnyi állva maradásért taktikázó politikusok. A dramatizált krónikából komédia lesz. Ami a lázas csaták, királyházasságok, ígéretek, törvények, uralkodói tárgyalások és kézfogások után marad: a még reménytelenebb jövő.

JÁNOS KIRÁLY

Francia Fülöp! Mi személyesen

Ott leszünk a csatában, és reméljük,

Meglelünk, hol férfi küzd férfi ellen!

FÜLÖP KIRÁLY

János, te meg vagy sértve? Magadra veszed,

Mi szükségszerű a politikában?

Én? Csatában? Egy csata undorító!

 

Az előadás a Jogtulajdonosok engedélyével, a Diogenes Verlag AG. és a Hofra Kft.
közvetítésével jött létre.

www.hofra.hu

 

 

Video

 

Olvasópróba:

 

 

 

 

Próba:

 

 

 

Spot:

 

Háttér

 

 

Az előadás műsorfüzete még több háttéranyaggal megvásárolható színházunkban.

 

 

 

 

„Tulajdonképpen csak olyankor hiszem, hogy vége a világnak, amikor újságot olvasok”.

 

Friedrich Dürrenmatt (1921-1990)

 

 Gimnáziumi tanulmányait Bernben végezte, majd a berni és a zürichi egyetemen filozófiát, filológiát és teológiát hallgatott. Először rajzolóként és grafikusként dolgozott, majd a zürichi Weltwoche színikritikusa volt, valamint kabarészerző. Egy évadon keresztül a bázeli színház igazgatásában vett részt. Írásaiból élő íróként Neuchâtelben telepedett le.

Legkorábbi művei szatirikus bűnügyi történetek, regények, abszurd hangvételű elbeszélések, parodisztikus társadalmi példázatok.

Groteszk példázatok az 50-es évektől kezdve írt hangjátékai is, melyek olykor éppen valamely prózaművének átdolgozásai, de nemegyszer a később színpadi művek valamelyikének előképei.

Dürrenmatt darabjai parabolák, tézisdrámák. Hősei filozófiai eszmék szószólói, írói magatartása a moralistáé.

 

„A kultúra nem kifogás.”

 

 Indulásom

 1921. január 5-én születtem Konolfingenben (Bern kantonban). Apám pap volt, atyai nagyapám politikus és költő egy Herzogenbuchsee nevű nagyközségben. Egy-egy verset írt a helyi lap minden számának címoldalára. Egyszer egy verséért tíz nap börtönbüntetésre ítélték. „Tíz nap tíz strófáért, áldott legyen minden nap" – írta utána. Én még nem részesültem hasonló megtiszteltetésben. Lehet, hogy rajtam múlik, lehet, hogy korunk züllött le annyira, hogy még akkor sem érzi sértve magát, ha a legélesebben támadják.

Konolfingenben kerültem először kapcsolatba a művészettel is, a falu festőművésze lefestette a nővéremetmeg engem. Ettől kezdve órákig festettem és rajzoltam a mester. műtermében. Az özönvíz és különféle svájci harci események voltak motívumaim. Harcias gyerek voltam.

Hatéves koromban gyakran egy hosszú babkaróval felfegyverkezve és egy lábasfedőt tartva pajzsként magam elé,rohangáltam fel s alá a kertben, hogy végül kimerülten jelentsem anyámnak, sikerült kikergetnem az osztrákokat a kertből. S amikor harci tevékenységem a papírra tevődött át, és mind borzalmasabb csatajelenetek borították a türelmes lapokat, anyám ijedten fordult a festőművészhez. Ő, miután szótlanul szemügyre vette a vérszomjas ábrákat, röviden és velősen így szólt: a gyerekből ezredes lesz. Ez esetben a mester tévedett: a svájci hadseregben csak segédszolgálatosig vittem, és az életben is csak író lett belőlem. A különféle utakat és tévutakat, melyek ide vezettek, most nem írom le. Mégis sikerült átmentenem gyermekkorom világából mai foglalkozásomba valami igen fontosat: nemcsak első élményeimet, nemcsak mai világképem modelljét, hanem művészi „módszeremet" is. Ahogyan a falusi művész műtermében mesterséget láttam a festészetben, ecsettel, szénnel és tollal való foglalatoskodást, úgy vált számomra az író foglalkozása is mesterséggé, különböző matériákkal való kísérletezéssé. Színházakkal, rádióval, regényekkel és televízióval hadakozom, s nagyapámtól tudom, hogy az írás aharc egyik formája.

 „Ha már itt az atombomba, legfőbb ideje, hogy bevezessük a pofont.”

„Nagy szerencsétlenség, hogy a népeknek vezetőikkel oly kevés szerencséjük van.”

 

I.(Földnélküli) János (1167. december 24. Oxford – 1216. október 19. Newark)

 1199. április 6-tól haláláig Anglia királya. II. Henrik és Aquitániai Eleonóra legkisebb fia.

A legenda szerint Henrik király egy érdekes festményt festetett a Winchester-kastély egyik szobájába: egy sast ábrázolt, amint három fiókája megtámadja, miközben a negyedik támadási lehetőségre lesve lekuporodik. Amikor rákérdeztek a festmény jelentésére, Henrik király így válaszolt:

"A sas négy fiókája az én négy fiamat jelképezik, akik addig nem fognak nyugodni, míg halára nem kínoznak. És a legkisebb, akit most oly sok gyengéd szeretettel halmozok el, egy napon még veszélyesebben, még kegyetlenebbül sújt majd le rám, mint a másik három együttvéve."

A történet idejére János már valóban rászolgált az "áruló" jelzőre, mivel időnként szövetségre lépett idősebb bátyjaival, Henrikkel, Richárddal és Gottfrieddel, időnként viszont ellenük szövetkezett.

II. Henriket halála után I. (Oroszlánszívű) Richárd követte a trónon. A köztudatban János, az áruló öcs, és Oroszlánszívű Richárd, a bátor és igazságos lovag képe él. A valóság az, hogy Richárd – tízéves uralkodása alatt – mindössze fél évet töltött a szerinte "hideg és mindig esős" Anglia földjén: többnyire keresztes hadjáratokat vezetett, vagy az általa sokkal többre becsült franciaországi birtokait védte a francia támadások ellen. Hasonlóan a legtöbb Plantagenet-királyhoz, Richárd annak sem érezte szükségét, hogy megtanuljon angolul. Oroszlánszívű Richárdot gyakran ábrázolták Héraklészhez hasonlóan – aki puszta kézzel ölte meg a nemeai oroszlánt.

Oroszlánszívű Richárd a Szentföldön összetűzésbe került Lipót osztrák herceggel, aki később Bécsben elfogta, majd átadta VI. Henrik német-római császárnak. A császár óriási váltságdíjat követelt Richárdért – Anglia éves jövedelmének háromszorosát. János viszont inkább azért fizetett volna a császárnak, hogy az tartsa továbbra is fogságban a bátyját. Anglia kifizette a váltságdíjat, Richárd pedig árulása ellenére megbocsátott Jánosnak, és őt tette meg utódjának, megsértve ezzel Arthur jogait, aki János másik bátyjának, Gottfriednek volt fia. Arthur trónkövetelési igényét a francia II. Fülöp Ágost támogatta, és amikor Arthurt János parancsára meggyilkolták, ő nagy sereggel ellene vonult, és meghódította majdnem egész Aquitániát, azaz Franciaország délnyugati tartományait. 1206-ban János nem volt hajlandó elismerni a canterburyi érseket, ezért III. Ince pápa kiátkozta. Az addig hithű római katolikus János ekkor az iszlám felé fordult. Követeket küldött a marokkói emírhez, hogy térítse őt muszlim hitre, és biztosította az emírt, hogy Angliát muzulmán országgá teszi. Ám a marokkói emír nevetve dobta ki a követeket palotájából. Így János kénytelen volt kibékülni a pápával.

János ugyan elvesztette Normandiát, de nem adta fel franciaországi ambícióit. Hadjáratokat vezetett Skóciába, Írországba és Walesbe is. Az állandó harcok nemcsak pénzügyileg viselték meg az országot, de a különböző érdekcsoportok – elsősorban az egyház és a nemesek – egyre nagyobb engedményeket csikartak ki a királytól támogatásuk viszonzásaként. Ennek eredménye volt 1215-ben a nemesek hatalmát elismerő és megjelenítő Magna Charta kiadása – mely az angol alkotmány alapja lett –, másrészt Jánosnak az a jelképes cselekedete, melynek során országát a pápának adta át, és azt csak kormányzásra kapta vissza. A „Földnélküli” gúnynevet egyes források szerint ezért kapta, más források szerint azért, mert uralkodása alatt Anglia elvesztette a kontinensen lévő szinte összes területét. Másik gúnyneve – katonai kudarcaira utalva – a „Puhakardú” volt.

Kiskorú fia, III. Henrik követte a trónon.

 A hamis mítoszok hamis politikát eredményeznek.”

 

 Géher István Shakespeare János király-áról

 Az életműben a János király „történelmi” előzménye a III. Richárd. Ez azt példázza, hogyan közelíti meg zsákmányát, a koronát a nagy egyéniség, s hogyan fordul ki emberi mivoltából: hogy király lehessen. Folytatása pedig a II. Richárd. Ebben azt láthatjuk, hogyan válik meg a koronától az ember, s hogyan növeszti egyéniséggé a veszteség: hogy már nem király. A kettő között az átmenet pillanata a Jánosé. Amikor a király félig emberszabású, félig bálványszerű; amikor az ember király is, meg nem is. Az ideiglenesség, a viszonylagosság (a mítosz nélküli hatalom és jellem) senkiföldje ez, ahol minden megtörténhet, és semminek sem igaz még az ellenkezője sem.

 Amíg van közszerepe, János tűrhetően alakítja a királyt; amint magára marad, kitűnik, hogy közönséges ripacs. Még csak nem is gazember. Olyan ember, aki makacsul ragaszkodik a megkaparintott hatalomhoz, bár nem tud vele mit kezdeni. Csak meg akarja tartani, mindenáron: ha kell, erővel; ha lehet, alkuval; ha rákényszerül, ármánnyal; ha rákényszerítik, engedménnyel. Mindig csak máról holnapra, távlattalanul, jellegtelenül, fantáziátlanul. A közhelyek és a kompromisszumok királya. Könnyű elítélnünk: ilyen hitvány ember nem is tudhat másként uralkodni; hiszen nyilvánvaló, hogy János nem királyi alkat, hanem kiskaliberű, gerinctelen átlagpolitikus. És még könnyebb felmentenünk: ilyen hitvány világban másként uralkodni nem is lehetne; mert ha belegondolunk, a többi koronás fő se különb. Az emberiség nagyjai, ha tiarát viselnek, ha oroszlánbőrt: nagy senkik. Az ócskaság világméretű.

 

„Sohasem szabad felhagynunk azzal, hogy olyannak képzeljük el a világot, ahogyan a legértelmesebb lenne.”

 

Az átdolgozás elvei

 Shakespeare János király-a egy ismeretlen szerző darabjának átdolgozása. Ez a darab fennmaradt, nyomon lehet tehát követni, milyen dramaturgiai módszert alkalmazott Shakespeare az átdolgozás során. Ami most már Shakespeare átdolgozásának tőlem származó átdolgozását illeti: Schlegel[1] fordítását használtam fel. Átvettem Shakespeare-től a színpadi konstellációt, amelyet már ő is átvett elődjétől, és végiggondoltam újból. Shakespeare és elődje vesződséges, apró csatározások árán teremt matthelyzetet, ezt én kevesebb lépéssel igyekeztem elérni, így akarván áttekinthetővé tenni a cselekményt. A dramatizált krónika példázattá alakult át: a politika komédiájává, egy bizonyos politika komédiájává.

A dramaturgiát azonban nem lehet csak úgy egyszerűen sakkjátékhoz hasonlítani. A sakkjátékban konvenciók szabják megegy-egy figura mozgatásának lehetőségeit, a dramaturgiában jelleme határozza meg minden egyes figura mozgáslehetőségeit. Megváltoztatott jellemekből a játéknak akkor is más logikája következik, ha a kiindulóhelyzet változatlan marad: lehet, hogy a ló futóként fog viselkedni. Az én átdolgozásomban szintúgy. Kezdetben keveset változtattam, végül mégis meg kellett változtatnom mindent: ha a váltót másképp állítják, látszatra ugyanabban az irányban fut eleinte a vonat, idővel azonban egyre messzebbre tér el eredeti céljától.

János király és a Fattyú viszonyának új felfogása állította át a váltót.

Shakespeare Jánosa gyenge és gonosz király, pusztulásba dönti országát, színjátéki gazfickó, dicsőség nem illeti, szerencse nem kíséri. Én többre érdemesnek minősítettem, és ez bizonyára igazolható volna is történelmileg, ha a János király tartaná magát a történelemhez. Shakespeare és elődje igen lazán tartotta csak magát hozzá. Én még lazábban;a színpad számára használható történeteket kell írnunk, és nem történettudományi népfőiskolát rendeznünk be rajta. A történelem a történetekhez anyagot szolgáltat, minden anyagot ki kell azonban szabni, hogy történet kerekedjék belőle. A történelmi János ama képességéről volt nevezetes, hogy fatális helyzetekből kiutat talált. Bár nálam nem magától találja meg a kiutat, hanem mert a Fattyú tanácsaira hallgat, mégis azt hiszem, az okos-szóra-hallgatás képessége akkor is megérdemel minden tiszteletet, ha csak azért hallgat rá valaki, hogy tulajdon bőrét mentse: sok politikus még erre sem képes, mások kárára, önmaga vesztébe rohan.

Shakespeare Fattyúja: ideológus. A királyok, János és Fülöp, uralmuk igazolásaképpen Istenre hivatkoznak, a Fattyú azonban új ideológiai tényezővel toldja ezt meg: a néppel. Számára János nem Plantagenet elsősorban, hanem Anglia királya, Anglia királyának pedig minden körülmények közt hűséggel tartozik.

Az én átdolgozásomban a hatalomért folyó politikai harcnak vagyunk tanúi egy olyan rendszeren belül, amely rendszerbe nemcsak a Plantagenetek és a Capetingek tartoznak bele, hanem az Egyház is. A Fattyú kívül áll a rendszeren: az erőszakban erőszakot lát és nem ésszel felérhetetlen világrendet, sorsot. János azáltal, hogy hallgat a Fattyúra, reformpolitikussá válik. Minden reform kihívja azonban az egész rendszer ellenállását, ez viszont még mélyebbre nyúló reformokra kényszeríti a Fattyút és Jánost, míg végül előterjesztik a Magna Chartá-t. A véletlen is közrejátszik ebben, mint mindenfajta politikában, valamint az a körülmény, hogy nem lehet minden cselekvést előre kiszámítani. Túl sok tényező játszik össze a politikában ahhoz, hogy mentes lehessen a balgaságtól. Ez a fajta dialektika magyarázza meg János bukását is: saját magának ad, stílszerűen saját rendszerén belül, sakk-mattot.

A János király politikai darab, Shakespeare-nél is az, nálam is. A politika gépezetét mutatja be, egyezségek és katasztrófák létrejöttét, de játszódni a gyilkosok közt játszódik, és nem az áldozatok közt. Nem éltem a kínálkozó és Shakespeare-átdolgozásokban ma gyakran alkalmazott manipulációkkal, nem iktattam közbe népjeleneteket, az uralkodó osztályhoz nem tartozó áldozatok puszta számok formájában jelentkeznek csak: már megint elesett hatezer vagy hétezer. Régi darab, lényegében csak revideált változatban, de a régi stílusban. Szándékosan abban. Ezáltal csak még riasztóbbá válik a lehetőség, hogy korunkra is vonatkozhat: problematikánk arra utal, hogy a János király ránk is tartozik még mindig. Gonosz egy darab, nem tagadom, de korunk bizonyítja, hogy jogosan.

 „Aki a diktátort démonnak nevezi, titokban tiszteli.”

 Hölgyeim es uraim,

nagyon büszke vagyok és nagyon zavarban, hogy megkaptam ezt a díjat; zavarban vagyok, mert Svájci vagyok. Nos, ez önmagában persze még nem ok arra, hogy zavarban legyek; zavarom csupán abból fakad, hogy úgy látszik, a svájciak és a németek közt egy bizonyos probléma még nem tisztázódott egészen; szándékosan mondok svájciakat és németeket, nem pedig Svájcot és Németországot, mert emberi problémáról van szó, arról, hogy a svájciaknak bizony gyakran kell hallaniuk: a svájciak nem szenvedtek semmit. Pontosabban: hogy semmilyen háborút nem kellett elszenvedniük. Ez persze kétségbevonhatatlan tény, a svájciaknak ezzel szemben több mint százötven év óta a békét kell elszenvedniük. Lehet, hogy az első pillanatban cinikusnak tetszik, ha a „szenvedni" igét használom a békével kapcsolatban – számomra azonban egyre világosabb, hogy ez nagyon is alkalmas ige. A békét el kell szenvedni, el kell viselni, ki kell bírni; sőt bizonyos szempontból ez talán sokkal nehezebb is, mint a háborút végigszenvedni. Pontosabban szólva: közeledünk ahhoz a ponthoz – vagy talán már el is értük –, amikor már nem a háborút kell kibírnunk, mert a háború a véget jelentené, amikor már csak a békét bírhatjuk ki. Mi a béke tulajdonképpen? A háború szemszögéből nézve – és sajnos gyakran még ma is így nézik – feltétlenül és kimondottan pozitív dolog, olyan, mint a viharos tengereken hányódó hajósnak a szárazföld. A béke bölcsőben ringó gyermeket jelent és hullámzó gabonaföldeket, templomi harangzúgást vagy a kolhozok éneklő parasztjait. Ha azonban nem a háború szemszögéből nézzük a békét, hanem magából a békéből indulunk ki, a béke elveszíti pozitív előjelét; igaz, negatív előjelet sem kap. A béke semmihez sem mérhető.

Ha viszont az egyes ember szempontjából, az egyén szemszögéből nézzük a békét, ismét más arca van, ekkor mutatja meg legvalódibb arcát: hétköznappá válik, a mindennapi kenyér megszerzésének gondjává – színpaddá lesz, ahol az emberi életnek kell lejátszódnia, komédiák és tragédiák peregnek, többnyire azonban csak igen közepes és cseppet sem izgalmas drámák. Minél többet foglalkozom ezzel a mesterséggel, azaz minél jobban belemerülök, annál világosabbá válik számomra, hogy a hétköznapokban, túl a fikciókon, a jelenben kell keresnem mondanivalómat.

Bátornak kell lennünk, és vállalni kell korunkat. Vigasztaljon az a tudat, hogy korunknak is megvannak a maga hősei és rablólovagjai, s hogy a gazdasági élet harcai sem irgalmasabbak a teutoburgi erdőben vívott csatánál. Korunk főszereplői nem hercegek és hadvezérek, hanem üzletemberek, kis szatócsok, nagyiparosok, bankárok, írók – pontosabban: mindnyájan azok vagyunk s a cselekmény, amelyet végig kell élnünk, amit ki kell bírnunk, hétköznapjaink története.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a béke egyszerűen magától értetődő, s hogy maga a béke még nem old meg semmiféle problémát. Éppen ez a benne rejlő bonyodalom. Túl sokat várunk a békétől. A világ semmiféle politikája sem képes megoldani azokat a döntő kérdéseket, amelyek bennünket érintenek. A helyes politika, nézetem szerint, szerfelett szerény, észrevétlen és praktikus. Amit értelemszerűen elvárhatunk a politikától, az államtól, s ami meg is valósulhatna, az a szabadság és társadalmi igazságosság, s csak ennek kulisszái mögött kezdődnek a nem maguktól értetődő, a döntő kérdések, melyeket nem lehet közösen megoldani, melyeket azonban minden egyes embernek meg kell oldania. Hogy ide eljussunk a politika rétegein keresztül, sőt még annál is mélyebbre hatolva, a hétköznapok rétegein át, ez nemcsak az író feladata ma, hanem az önöké is, hölgyeim és uraim. Még egyszer köszönöm a Német Hadirokkant Vakok Díj-át.

 

A János király ősbemutatója 1968. szeptember 18-án volt a baseli Stadttheaterben, Werner Düggelin rendezésében.

A János király magyarországi bemutatói:

 

1970. március 17. Szegedi Nemzeti Színház r: Komor István

1975. január 10. Kecskeméti Katona József Színház r: Ruszt József

1980. szeptember 26. Debreceni Csokonai Színház r: Lengyel György, Balogh Gábor

1983. október 1. Ódry Színpad r: Kerényi Imre

1984. november 4. Várszínház r: Kerényi Imre

1994. szeptember 30. Békéscsabai Jókai Színház r: Szőke István

 

 „Egyre nehezebb lesz megúszni.”

 

Plakát

 

Plakát: Bagossy Levente