Híreink

 

Vidor Fesztivál 2010

Szombaton adták át Nyíregyházán a Vidor Fesztivál díjait. A legjobb rendezésért és színpadi összhatásért járó Capitano-díjat a Bohémélet rendezéséért Ascher Tamás kapta.

A díjazottak között volt Szandtner Anna is aki a Tiszta Vicc című előadásban nyújtott alakításáért kapta meg többedmagával a Pulcinella-díjat.

A további díjakról a fesztivál honlapján olvashatnak: http://www.vidorfest.hu/2010/


 

Jegyelővétel

Az októberi előadásokra szeptember 2-án (csütörtök)13 órától válthatnak jegyet színházunk jegypénztárában!


 

Megkezdődtek a Tóték próbái az Örkény Színházban.

Augusztus 23-án hétfőn az olvasópróbával megkezdődtek 2010-2011-es évad első bemutatójának előkészületei az Örkény Színházban.

A Tótékat Jurij Kordonszkij állítja színpadra, akit 2008-ban az Apátlanul című előadásunk rendezőjeként ismerhetett meg a közönség. Munkájában Khell Csörsz (díszlet), Ignjatovic Kristina (jelmez) és Bányai Tamás (fény) segíti.

Az új színpadi szövegkönyvet Örkény regényéből és drámájából Gáspár Ildikó készítette.

A főbb szerepekben Szélest Lászlót, Kerekes Évát, Szandtner Annát és Mácsai Pált láthatják majd.


Az előadás bemutatója 2010. október 2-án lesz.


 

Kedves Nézőink!

Színházunk szervezése augusztus 23-án hétfőn nyit. Az októberi előadások jegyelővétele előreláthatón szeptember 6-án (hétfőn) 13 órától kezdődik.


 

Tisztelt Kuponfüzet Tulajdonosok!

Véget ért a színházi évad, de a még fel nem használt kuponokat ne dobják el.

Amennyiben 2010. szeptember 1-től 15-ig kuponfüzetükkel befáradnak színházunk szervezési irodájába és regisztráltatják azt, a regisztrált kuponokat (és csak azokat!) december 31-ig elfogadjuk, a kuponfüzetben meghatározott feltételekkel (jegyvásárlás csak 3 nappal a kiválasztott előadás előtt!).

Szervezés: Bp., VI. Madách tér 6. (közvetlenül a színház mellett)

Telefon:     235-0920, 235-0033

Nyitva:      szeptember 1-től  hétköznap 10-17 óráig


 

2010-2011-es évadunk

pdf


A repertoáron szereplő darabokat és a következő évad bemutatóit tartalmazó tájékoztató füzetet honlapunkon pdf formátumban
olvashatják!


 

Poszt díjak


A június 3-a és 12-e között megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába két előadásunk, az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése és a Kasimir és Karoline nyert meghívást.


A X. POSZT szakmai zsűrije a következő díjakat ítélte oda színházunk két előadásának:


Legjobb rendezés: Bagossy László
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

Legjobb női főszereplő: Kerekes Éva
Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Legjobb női epizódszereplő: Hámori Gabriella
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

Legjobb díszlet: Ambrus Mária
Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Legjobb jelmez:Ignjatovic Kristina
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

Legjobb színpadi szöveg:Parti Nagy Lajos
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline  - fordításáért

A Kasimir és Karoline a
közönség zsűri legjobb előadás díját is elnyerte!


 

Pogány Judit és Gálffi László a halhatatlanok társulatának tagja lett

A közönség szavazata alapján idén  Pogány Judit, Lorán Lenke, Gálffi László és Szilágyi Tibor színművészek, László Margit és Berczelly István operaénekesek, valamint a táncművészek közül Novák Ferenc és Uhrik Dóra kapta meg az "örökös tag" címet.

Az örökös tagság kuratóriuma minden kategóriában négy-négy művészt jelölt a halhatatlanok társulata örökös tagjának. Közülük választotta ki a közönség kategóriánként azt a két-két művészt, akinek a lábnyomatát szombaton vették le. A fémbe öntött lábnyomokat a tervek szerint ősszel avatják fel a Pesti Broadway-n, a Nagymező utcában.

Az újonnan megválasztott tagok tiszteletére június 13-án a Nemzeti Színházban gálaműsort is tartanak, melyet a Magyar Televízió (MTV) július 17-én este sugároz.

Forrás: MTI


 

Belvárosi bérlet


A Pesti Színház a Katona József Színház és az Örkény István Színház közös bérlete.


A 2010-2011-es évadban ismét közös bérlettel jelentkezik a három „belvárosi” színház. Ez alkalommal csütörtök és vasárnap estékre szóló bérletet is vásárolhatnak azok, aki a Mesél a bécsi erdő- t (Katona), a Mindent anyámról-t (Pesti) és a Bohémélet-et (Örkény) is meg szeretnék nézni. Az első bérletes előadásokra előre láthatóan októberben kerül sor.


További információ és vásárlás a színházunk szervezésén!


 

Kitüntetések

Március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársaság Kormánya Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díjat adományozott Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművésznek.
Lényével a közönség egy csapásra azonosul, legyen szó komikus vagy tragikus karakterről. Érett jellemábrázolása, életismerete minden műfajban eredeti alakításokat hoz. Gazdag eszköztárát az utóbbi években sikeres filmek sora örökítette meg, a színházban pedig igen eltérő hangú művekben, fő- és karakterszerepekben egyaránt jelentős alakítást nyújt.

Az oktatási és kulturális miniszter kiemelkedő színművészeti tevékenységéért Jászai Mari-díjat adományozott Debreczeny Csabának, az Örkény István Színház színművészének,

és kiemelkedő zeneszerzői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjat adományozott Darvas Ferenc zeneszerzőnek.

A díjátadáson készült fotókat itt tekinthetik meg.


 

DIÁK-PLUSZ”

Az Örkény István Színház és a Petőfi Irodalmi Múzeum október 20-tól „ Diák-plusz ” kedvezményt hirdet középiskolás és egyetemista csoportok és pedagógusok számára.

Az akció keretében a magyar és a világirodalom egy-egy klasszikus darabját tekinthetik meg, illetve azokat az előadásainkat, amelyek a huszadik századi magyar irodalom egy-egy központi témáját, alakját veszik alapul.

Az akcióban résztvevő előadások:

Világirodalom:

•  Irmgard Keun: A műselyemlány
•  Moliére: A mizantróp
•  Heinrich von Kleist: Homburg Herceg
•  Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése
•  A. P. Csehov: Apátlanul (Platonov)
•  Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

Magyar irodalom:

•  Molnár Ferenc: A testőr
•  Molnár Ferenc: Az üvegcipő
•  Azt meséld el, Pista!
•  Nyugat 2008-1908
•  Nézzünk bizakodva a jövőbe!
  Virrasztó éji felleg

A két kategóriából egy-egy előadás választása esetén, legalább 20 fős csoportok részére a jegy árából 50% kedvezményt biztosítunk,

Plusz a csoport minden tagjának ajándékba kínálunk egy belépőt a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

Akciós jegyek február 28-áig vásárolhatók!


 

Last Minute kedvezmény

Az Örkény István Színház last minute kedvezményt vezet be, melynek kertében egyes előadásainkra kezdés előtt 1 órával 50%-os engedménnyel válthatnak jegyet. Az akciót az adott előadás előtti este hirdetjük meg a színház honlapján (a havi műsorban az előadás neve mellett!).

A last minute kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze, a pótszékes és előre lefoglalt jegyekre nem érvényes. Bővebb felvilágosításért hívja színházunk szervezését a következő telefonszámokon: 235-0920, 235-0033, 235-0032


 

Kuponfüzet

Megjelent a Magyar Oktatási Intézet gondozásában egy kuponfüzet. A benne található hat kupon felhasználásával kedvezményesen vásárolhat jegyeket Örkény István Színház előadásaira a következő feltételekkel:

•  jegy vásárlása esetén a kupon átadásával a második jegy ingyenes

•  a kuponokat a színház jegypénztárában és szervezésén, 3 nappal az adott előadás előtt a fennmaradt helyekre válthatja be

•  a kuponok a 2009/2010-es színházi évadban használhatóak fel

•  a kupon nyújtotta kedvezmény más kedvezménnyel nem kombinálható

A kuponfüzetet a Magyar Oktatási Intézet munkatársai értékesítik, ára 6000 Ft.

További információkért hívja a színház szervezését az alábbi telefonszámokon: 235-0920, 235.0033, 235-0032

 

 
 
Magyar Színházi Portál Siemens