Végvári Tamás
színész

 

1937. május 20. - 2010. május 16.

Közel ötven éves pályája során a Pécsi Nemzeti, Veszprémi Petőfi, a Szegedi Nemzeti, a Thália, a Budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez.

Főbb szerepei voltak Shakespeare: Hamlet – Hamlet (Veszprém), Csehov: Három nővér – Prozorov (Katona), Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott – Színész (Katona József Színház), Tábori György: Mein Kapf – Herzl (Radnóti Miklós Színház), Kusán: Galócza – Galócza (Katona József Színház), Csehov: Sirály – Szorin (Örkény Színház). Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor.

Mintegy száz filmben és TV-játékban játszott. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében.
Közéleti szerepvállalása is jelentős. 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is.

Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. május 31-én 14.30-kor lesz a Szent Anna templomban (1011 Budapest, Batthyány tér 7).

Mácsai Pál búcsúztatója

 

Színház- és Filmművészeti Főiskola 1962.

1962- Pécsi Nemzeti Színház
1964- veszprémi Petőfi Színház
1969- Szegedi Nemzeti Színház
1971- Thália Színház
1981- Nemzeti Színház
1982- Katona József Színház
2004- Örkény István Színház

Jászai Mari-díj (1967.) Érdemes művész (1984.)
Kiváló művész (2008.)

Főbb szerepei:

Shakespeare: Hamlet - Hamlet (Veszprém)
Csehov: Három nővér - Prozorov (Katona)
Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - Színész (Katona)
Tábori György: Mein Kapf - Herzl (Radnóti)
Kusán: Galócza - Galócza (Katona)

Szerepei színházunkban:

Molnár Ferenc: A testőr - A kritikus
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Rendőrtanácsos
Tasnádi István: Finito - Bicke B. László
Csehov: Apátlanul - Porfirij Szemjonovics Glagoljev
Virrasztó éji felleg
Örkény István: Macskajáték- Csermlényi Viktor


Macskajáték


Apátlanul


Finito


Sirály


Jelenetek egy kivégzésből - próbafotó


A testőr


A filléres opera


A hárpia megzabolázása


vissza

 
 
Magyar Színházi Portál Siemens