ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A FÜSTÖT FÚJÓ MAJOM – ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: BOHÉMÉLET

2010. február 20. – Zártkör.hu

Ki ne ismerné a világ operaházainak egyik legbiztosabb repertoárdarabját, Puccini Bohéméletét? A dalmű 1896-os bemutatója óta, az olasz mester áriáinak, fülbemászó dallamainak hallgatása közben alig ismerik néhányan a forrásként használt szöveget. Henri Murger először cikksorozatot publikált a párizsi művészek életéről, majd Jelenetek a bohéméletből címmel regényt és nagysikerű színdarabot írt a témából. 1992-ben, a finn Aki Kaurismäki Puccini változatától gyökeresen eltérő szellemiségű filmet rendezett a történetből. A forgatókönyvet és Murger regényét felhasználva Gáspár Ildikó dramaturg készített ezúttal színpadi változatot, amelyet Ascher Tamás rendezésében láthat a nagyérdemű az Örkény Színházban.

Három pénztelen művészaspiráns mindennapjairól szól a sztori. Az író Marcel 321 részből álló drámáján dolgozik, a zeneszerző Schaunard a kék hatását vizsgálja a művészetekre dodekafón zeneművében, míg a festő Rodolfo a Vörös-tengeren való átkelés témáját variálja képein. A művészi önkifejezés igénye, a vágy az elismerésre, és az élet szeretete összeköti őket. Barátságuknak, összetartozásuknak méltó próbája Marcel szerelmének, Miminek betegsége és halála.
Az első, felületes pillantásra nem látszik túl invenciózusnak Izsák Lili díszlete. A valóságot imitáló látvány részeinek tűnnek a csúnya, piszkos zöld falak, a rászáradt kosztól feketéllő ajtókeretek, a sarokban a festőállvány, és a falak mentén a székek. A színpad közepén szellős, üres tér, amely szoba éppúgy lehet, akár egy tér valahol Párizsban. Később egyre gyanúsabbá válik, hogy bonyolultabb a dolog, hiszen a háromszög alapú tér egyik falának tetején egyszarvú, nagyfülű majomszobor mered maga elé, néha még füstöt is fúj a szereplőkre. A színpad vertikális beosztása a polgár és a művész örök dichotómiájára utal. A hétköznapok szürkesége, a mindennapi kenyérgondok és a mitikus örökkévalóság, az alkotás ijesztő monumentalitása egyszerre kap hangsúlyt az előadásban.
A játék igazolja a díszlet plurális sokféleségét, hiszen az kihúzható asztalaival, lépcsősorával pillanatok alatt szinte bármilyen térré alakítható, ám ehhez szükség van a néző érzékenységére is. Ascher Tamás ugyanis nem kényezteti el a publikumot, nem kínálja tálcán a látványos külsőségeket. Inkább a befogadó képzeletére, fantáziájára és színészeinek kreativitására alapozza az előadást, és a színhelyváltásokat. Meg kell hagyni, ritkán látni ilyesmit mifelénk. Ugyanis mi, a nézők nagyon el vagyunk kapatva: szeretjük, ha filmvetítés van darabban, ha a szánkba rágják a lényeget, de a legjobban mégis azt imádjuk, ha az előadás minél rövidebb és egyszerűbb, hiszen gyorsan haza akarunk érni, ezért nem árt, ha az alkotók mostanában mozi- és tévéfilm hosszúságúra cincálják a darabokat. A hosszúságra jó példa éppen az Örkényből A mizantróp vagy a Homburg herceg .

Ascher Tamás rendezésének lényege a játékosság: a színészek alakítják a papagájt és a kutyát, de megelevenednek Rodolfo eladásra szánt festményei is, sőt még a gépkocsit is Csuja Imre játssza. Szintén a kreativitás jegyében fogant Matkó Tamás ügyesen ellenpontozó zenéje, amit a darab során ráadásul élőben hallhatunk.
A rendezés egyaránt merít Bertolt Brecht epikus színházából, és Eugene O'Neill Különös közjáték című drámájából. A javarészt eszköztelen, kissé hideg, inkább jelzésekre, semmint érzelmekre, átélésre alapuló színészi játék a német színházi teoretikus elképzeléseinek nyomát viseli magán. Ez az enyhén stilizált előadási forma azonban mellőzi Brecht erőszakos didaktikusságát, és társadalomreformeri ambícióit.
O'Neill fent említett drámájában a szereplőknek nemcsak a verbális közlésre szánt mondatait olvassuk a dialógusokban, hanem igen hosszan közlik is a közönséggel tudatalatti vágyaikat, óhajaikat, gondolataikat. Mindebből a Bohémélet egy-két mondatos, frappáns, a középkori színjáték, és a commedia dell'arte drámatechnikájában alkalmazott „félre” kiszólásokat tart csak meg. Ezekből tudjuk meg a helyszínt, a jelenetek közötti történéseket, és néha a figurák mondják ki egymás belső állapotát, elképzelhető motivációját.
Kaurismäki filmjében köd és félhomály üli meg az arcokat és a tájat: úgy is mondhatnánk a rendező sikerrel ölt ki minden romantikus túlhajtást a történetből. A celluloidszalagon látott színészi játék is erőteljesen ebbe az irányba mutat. A homogén alakításokat nézve, néha az az ember érzése, hogy a figurákat akár fel is cserélhetné egymással.

Az Örkény István Színház előadása ezzel szemben vitális és humoros, de főként megértő szeretettel ábrázolja ezen esendő emberek mindennapjait. A három mindenre eltökélt művészt Debreczeny Csaba, Csuja Imre és Széles László játssza – nagyszerűen. Különösen Debreczeny szuggesztív az első felvonásban, a többiek mindannyian több szerepet is alakítanak. Kiemelkedik közülük Polgár Csaba, akinek néhány perces jelenetek is elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy akár mondén Papagájként, akár kotnyeles Pincérként felejthetetlen legyen.
A Bohéméletben nem fontos, hogy művész karakterei tehetségesek-e vagy sem, hisz a lényeg, hogy mindig művelni kell az alkotást a túlélés érdekében. A rendezés e mondanivalót támogatandó pedig valósággal tobzódik az ötletekben, nincsenek nagy drámai csomópontok és összeütközések, az apró-cseprő dolgok, a jó értelemben vett banalitások költészete ez.
Az előadás keveset beszél, ám annál többet mond, beteljesítve ezt kivételesen erős színészi alakítások mentén.

Szekeres Szabolcs