ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

ALICE KARFIOLORSZÁGBAN

2009. október 7., Revizoronline

Brecht óta a karfiol ápol és eltakar. És mi mindent: ölést, rablást, erőszakot és zsarolást, ahogy az egyik serény zöldséges mondja a darab vége felé. Brecht 1941-ben Hitler hatalomra jutásáról beszélt zöldségnyelven, Zsótér 2009-ben kitenyésztett óriáskarfiollal zabáltatja fel Arturo Ui ellenfeleit az Örkény apró színpadán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Sőt, magát Arturo Uit is: Kerekes Éva nemcsak a címszereplő gengsztervezért játssza, hanem a záró jelenetben azt az asszonyt is, aki Brechtnél egy szétlőtt teherautóról mászik le véresen, mint a karfioltrösztöt bekebelező Ui egyik, ám aligha utolsó névtelen áldozata. Zsótérnál (természetesen) se vér, se tehergépkocsi, a nőt viszont szinte felökleli, kis híján a nézők közé löki a jó ideig békésen pihenő, ám most túlzott aktivitást mutató megakarfiol. Kapitális példányról van szó, aminek jelenléte az Örkény Színház színpadán egyszerre végtelenül mulatságos és meghökkentő: más (élő)lénynek nemigen jut mellette hely.

Zsótér Sándor a szokott csapatával ( Ambrus Mária díszlettervező, Benedek Mari jelmeztervező, Ungár Júlia dramaturg-fordító) színes-szellemes meseként mondja újra Brecht mindjárt hét évtizedes példázatát. A darab rengeteget kapott Ungár Júlia fordítótól: az eredeti cím mellett például jól mondható és jól érthető, mindenestül mai és aktuális szöveget. A jelenetvégekre szúrt néhány soros brechti kommentárok Hitler nem feltartóztatható felemelkedéséről természetesen kimaradnak, miközben gyakorlatilag a teljes szöveg elhangzik. És még annál is több: Ui gunyoros 'trónbeszédében' például Jászfényszarut említi Minneapolis oldalán – mert hiszen zöldséget mindenütt árulnak, a termelők pedig némi védelmi pénzt szívesen leszurkolnak, ha ezzel óvhatják terményeik és testrészeik épségét.

Mint Zsótérnál sokszor, megint van egy vizualitásában is markáns alapötlet (a karfiol mint első és utolsó mozgató), amire aztán magától értetődően, konok következetességgel fűződik fel szereplők és jelenetek egész sora. És megint van egy rendíthetetlen alapkő, akire és aki köré épül a rendszer. A címszerepet játszó Kerekes Éva az, akire úgymond ki lett találva a koncepció, akinek számára a szerep nyilvánvalóan több lesz, más lesz, mint az eddigi és feltehetően az ezt követő feladatok, akire most Zsótér elemző, a világra máshogyan pillantó tekintete irányul.

És aki egyáltalán nem tűnik gengszterfőnöknek. A kikiáltó ( Máthé Zsolt ) a nyitányban sorra bemutatja a főszereplőket. A karfiolszoknyába meg sündisznóparókába öltöztetett mesefigurák között feltűnően ártatlan és szerény benyomást kelt Ui, akiről a konferanszié szónoki kérdése ellenére sem jut az ember eszébe III. Richárd. Benedek Mari jelmezében feslő rózsabimbónak tetszik Arturo Ui, aki lágy, ruganyos mozdulatokkal mászik fel a karfiol oldalán, a megfelelő ponton óvatosan leheveredik, szinte szerelmesen bújik oda az óriás növényhez, s ebben az idilli pózban marad jó ideig. A karfioltröszt vezérei ( Für Anikó, Takács Nóra Diána, Dömötör András ) inkább tűnnek agresszív és beképzelt alakoknak – talán az égnek egy Arturo Uit kellett küldeni, hogy ezek megbűnhődjenek végre? (Egy híján egy tucat színész játszik éppen három tucat szerepet: az értelmes összevonások tán legszebbje, amikor a trösztösökből a saját ügyükben eljáró bíróság alakul.)

Kerekes Éva Arturója csupa titok és idegenség. Fittyet hány mindenféle elvárásra és közhiedelemre: ellenáll a vonzásnak, s nem teszi magát könnyen megfejthetővé. Sokáig mintha csak a körülmények összejátszásának áldozata lenne – talán csak sodortatja magát? Lehet, hogy nem is olyan elvetemült gazember, mint amilyennek a valóban gyanús ügyleteket bonyolító trösztösök beállítják? (Remek pillanat, amikor bizalmasa, Ernesto Roma felvilágosítja Uit az öreg Dogsborough és a karfioltröszt közötti sötét kapcsolatról, s a gengszter arcán némi töprengés után világosság gyúl, majd szinte gyermeki örömmel szótagolja: De hiszen ez kor-rup-ció!) Játékszabályai egyszerűek és világosak: aki nem vele, az ellene van. Naivitása épp oly határtalan, mint hatalomvágya: a kettőt szokatlan egyensúlyba hozza Kerekes Éva, aki komikából anélkül vált vérszívóra, hogy hangját felemelné. Egyszer hagyja csak el csipogós-csodálkozós hangfekvését: pillanatra belelátni valódi (?) énjébe.

Amit kitartóan, ám alighanem hasztalanul igyekeznek megfejteni megfélemlített üzletfelei és kisszámú barátai. A szó szerint legatyásodott Sheet és a csak pisztolygolyókkal megtörhető Dullfeet ( Debreczeny Csaba ); az öreg Dogsborough ( Csuja Imre ), akinek becsülete sündisznótüskeként szúrja a romlott karfioltrösztösöket és fia, egyben kicsinyített mása ( Barabás Richárd e.h. ); a tűzön-vízen át hűséges, főnöke iránt gyengéd érzelmeket tápláló Roma ( Ötvös András ), aki a koncért marakodó Girit ( Polgár Csaba ) és Givolát ( Máthé Zsolt ) puskatussal utasítaná rendre; az örök feleség, Dockdaisy és Dullfeetné ( Szandtner Anna ), aki minden esetben megvásárolható és meghajlítható.

A gigantikus karfiol, a világ elfogyasztható és elfogyasztandó szimbóluma meg mindeközben rendíthetetlen nyugalommal figyeli és felügyeli a teret. Alatta és benne, fölötte és körülötte apró hangyákként futkosnak a példázat szereplői, akiknek a növények zöld-fehér királya ellen folytatott heroikus küzdelme megmosolyogtató és tragikus. Mert ők egyelőre nem látják, ami a nézőtérről valahogy egészen világosnak látszik: a szörnyet nem lehet feltartóztatni.

Jászay Tamás