ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Mozdulatlan monodráma

2008. február 11. - Magyar Hírlap

Hámori Gabriella mára jelentős művésszé vált

A magyar színészek valószínűleg megnyernék az egy helyben ülés világbajnokságát. Divatot minden bizonnyal Zsótér Sándor, a Radnóti Színházban rendezett és meglehetősen jól sikerült Medea-előadása teremtett, a színészek – az élen a címszerepben remeklő Csomós Marival – néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve, ülve játszották végig a szerepüket.

Aztán Zsótér maga is több ilyen előadást rendezett, és mások is kedvet kaptak hozzá, például Bagossy László így állította színpadra Pogány Judittal A Sötétben Látó Tündért, és fantasztikus produkció lett belőle. Vissza merte hozni a deszkákra azt a már elfeledett, pofonegyszerű dolgot, hogy nem történik semmi különös, valaki csak ül, és mesél.

Ez különben ellenhatása annak az állandó mozgásban lévő, elklipesedett képi világnak, amellyel nap mint nap találkozunk. Persze a színésznek egy ilyen darab esetén igen jelentős személyiségnek kell lennie, különben az egész produkció unalomba fullad. Meg azért Pogány körül is van néhány színpadi csoda, festői, varázsos kép, ahogy ezúttal Hámori Gabriella körül is, aki csaknem két órát végigül A műselyemlány című monodrámában. Bagossy lényegében A Sötétben Látó Tündérben kikísérletezett szisztémát alkalmazza Irmgard Keun darabjára is, csak ezúttal nem sok száz éves tündérről, hanem gépírókisasszonyról van szó, a harmincas évek elején, a fasizáló Németországban. A kisasszony nagy nő szeretne lenni, ezért egyik férfitől a másikig csapódik, igyekszik kihasználni valamennyit. Hihetetlen, mekkora szövegfolyamot mond el Hámori.

És közben a szűzies, szemlesütögető, szemérmesnek hatni akaró nőtől a végzet asszonyáig mindent eljátszik egy padon ülve. Néhány szék nyikorog, de összességében igencsak le tudja kötni a nézők figyelmét. Az arca önmagában is tanulmány, finom, rebbenékeny, és ezerféle a mimikája. Van ebben rafinéria, de végül is az a nő is rafinált, sőt egyenesen dörzsölt, akit alakít.

Minden monodrámának megvan az a veszélye – vagy célja –, hogy színészi önmutogatássá, az eszközök attraktív csillogtatásának estjévé válik. Megvan ez persze ezúttal is, de ízléssel, inkább a megformált ember kerül a középpontba.

Bagossy már nem fél a teljes sötétektől, ezek alatt a nyílt színen öltöztetik át a színésznőt Ignjatovic Kristina ruháiba. Baloldalt pedig a korral kapcsolatos, olykor ironikusnak ható tárgyakat, plakátokat vetítenek ki.

A színésznő többnyire egyedül van a színen. Vét ugyan még néhány szöveghibát, de bámulatos módon bírja szuflával. Felépít egy nagyravágyó teremtést, aki mindinkább rájön, hogy amit elképzelt az életről, az ábránd csupán. Nincs szüksége kellékek hadára, amelyekkel partnerek helyett monodrámákban gyakran szokás játszani. Hámorinak elég partner a közönség. Jelentős művésszé vált, aki minden különösebb fakszni nélkül, kisugárzásával, színészi fajsúlyával, csaknem két óra hosszat, szünet nélkül, képes lekötni a figyelmünket.

Bóta Gábor