ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Magyar belterj

MaNCs

Lev Dogyin színháza betette a lábát az Örkény Színházba. Lehet, hogy Jurij Kordonszkij, a rendező nem túlságosan boldog ettől a megállapítástól, de hát nem is neki szól, hanem azoknak, akik látták a Gaudeamus t, és emlékeznek még rá, vagy akik látták a Dogyin rendezte Platonov ot a filmgyárban annak idején. Mert ők tudják, mit mond egy ilyen kijelentés a honi színivilágban: nézzünk rá közelről.

Kordonszkij rendezéseit három ízben láthatta a budapesti közönség: a Katonába legutóbb Bulgakov Kutyaszív jét hozta el a Bulandra Színház, előtte Gogol Háztűznéző jét és - ugyancsak a Bulandrától - egy fantasztikus Ványa bácsi t ismerhettünk meg tőle. Most az Örkény igen jó formában lévő társulatával rendezte meg a Platonov ot, melynek címe - Apátlanul - is jelzi, hogy nem a szokásos értelmezés kerül a nézők elé.

Hős-e ez a pasas, mármint Platonov? Ez az alapkérdés - és a válasz nagyjából szembemegy a darab kanonizálódott előadásaival (Dogyinéval is, egyébként!). Azok ugyanis többnyire egy formátumát vesztett férfi vesszőfutásáról szólnak, akiért kétségtelenül kár, aki alulmaradt önnön lehetőségeivel szemben, és ebben nemcsak ő, hanem a világ is sáros. A feleslegessé lett értelmiségi férfi itt már passzé, kipukkant lufi. Kordonszkij bevallottan az érett Csehov figuráiból merít: nemcsak Platonovot, de a többieket, a nőket is markánsabbra, befejezettre hangolja. Ettől fölerősödnek a groteszk, ironikus, olykor komikus tónusok: mindjárt az elején Anna Petrovna és Trileckij féldecis vodkákkal dámázik, ráadásul láthatóan régi kedves szokásuk ez nekik, meghitt kapcsolatuk az unalom határán toporog.

Ezt a felütést két erős alakítás követi; Kerekes Éva tábornoknéja egyszerűen mintaszerű: a negyedik felvonásban kuporogva és finom-részegen cigarettázva úgy summázza a helyzetét a bávatag Platonovnak, hogy minden gesztusát és fintorát tanítani kéne: a rezignált számvetés csimborasszója ez. Mácsai Pál pedig nemcsak főszereppé növeszti Trileckij figuráját (amihez azért Kordonszkij is kellett), hanem az alkoholtól szivaccsá ázott, gátlásoktól vezérelt tébláb alakban tiszta pontokat mutat: neki vannak a legjobb szavai az emberekre, helyzetekre. Önmagára is. Mácsai láthatóan élvezi, hogy Kordonszkij és a szerep más színészi eszközöket mozgat meg benne, mint általában; az intellektuális szemlélő ezúttal nyakig áll saját gyöngeségében, nincs mód reflektált eleganciára.

A fával, különféle tákolmányokkal, zegekkel-zugokkal bélelt színpadon (Khell Csörsz tervezte a díszletet) elég nehéz a járás, mégis furtonfurt rohangálnak, ugrálnak, öles léptekkel toppannak, mélázva botorkálnak - és elöl persze még egy kis medencére is futja, abba is belezuhan majd, akinek kell.

Radnai Annamária fordítóként és dramaturgként alighanem részes a lehetetlen végrehajtásában, vagyis a húzásban. Amit nemcsak a "Csehov-zsenge" vészes túlírtsága, hosszúsága követel meg, hanem a nézők teherbírásának feltételezett korlátai is kikényszerítenek. A Glagoljev apa-fiú, valamint a Vengerovics apa-fiú párosok ilyenformán alaposan elkönnyülnek, díszítőelemekké válnak a Platonov-problémán. És kimarad például Oszip - ez okoz némi dramaturgiai gondot a harmadik felvonásban. Mindazonáltal megmarad a beszűkült perspektívák szorongató atmoszférája - ráadásul hiányzik belőle az obligát vidéki karakter: ez a Platonov a főváros egyik belső kerületében is játszódhatna. És hangsúlyt kap - nemcsak a cím által - az "apátlanság" élmény, ez lép a feleslegesség helyébe, a beágyazottság, az önazonosság hiánya.

Platonovról Széles László részletgazdag és a figura mély ismeretéről tanúskodó alakításában nem azt kell gondolnunk, hogy micsoda szellemi potenciál fúlt itt a piába, hanem azt, hogy ezt a férfit - még a legendáját, a múltját is - a nők csinálták meg. A nők, akik mind beleláttak valamit ebbe a jó svádájú, belső békétlenségtől zsizsegő, homályos vágyakba bóduló nagy öncsalóba; olyan valamit, amire ők vágynak. Für Anikó Szofjája - kár, hogy önmagába zárt, koravén Olgának játssza - például azt szeretné, ha Platonov által lehetne azzá, ami valaha lenni vágyott - "hablaty", mondja erre a részeg-bölcs Trileckij. Pedig a jó szándékú, Andrej-tónusú Vojnyicev, akit értetlenségből és vakságból épít szerethetővé Debreczeny Csaba, ő illik hozzá. A tábornokné csak némi tejszínhabot akar a keserű unalomra, de nem Platonov az ő embere. Grekova - Takács Nóra Diána szép játékában - az ő mindenét látja belé. Pedig Platonov csak Szásának elég, aki Bíró Kriszta alakításában csöppet sem buta, sőt annyira okos, hogy eltűri, hogy Platonov társaságilag lebutázza. Szemvillanással kommandírozza a férfit, széles mosollyal és tartásos rajongással néz fel rá - az ő világa akkor omlik össze, amikor rájön, hogy ingatag, öncsaló embere puszta gyöngeségből az ő világát készül beborítani. Platonov megérdemli a halált.

Durrannak is szépen a pezsgősdugók az utolsó, megrendítő jelenetben.

Csáki Judit