ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Eltalálták a megfelelő ritmust

2007. február - Magyar Hírlap

Költészet költözik a deszkákra Szép Ernő darabjaival. A villódzó klipek világában jó olyan előadást látni, amely az apró rezdülésekről szól. Nagy történésnek számít benne egy szempillarezdülés, egy köhintés, vagy akár a kisujj megmoccanása. Igaz ez az egyfelvonásosaira is, amelyeket hiába mutattak be a kabarékban, hiába van bennük vaskosság is, mégiscsak a líra dominál.
A művek a békeidőbe repítenek vissza, amikor az embereknek még volt idejük egymással foglalkozni, diskurálni, figyelni a szív hangjaira, kávéházban újságot olvasva üldögélni, lassú élvezettel kuglófot majszolni. Szép Ernő írásai ma már nosztalgiával töltenek el, miközben van bennük valami hihetetlenül modern is, hiszen minden komótosságuk ellenére az abszurditásig élezik ki a szituációkat.

Az Örkény Színházban most a Kávécsarnok és a Tűzoltó című egyfelvonásosokat láthatjuk, Bereményi Géza avatott rendezésében. Bereményi a színészekkel együtt eltalálja a megfelelő ritmust. Ez valószínűleg a legnehezebb, mert úgy kell komótosnak lenni, hogy mégis megfelelő legyen a tempó, ne váljon unalmassá a játék. Az első részben Kerekes Éva kávéház-tulajdonost ad, aki rajtakapja a Széles László alakította Alajost – őt örökösen "tisztelt úrnak" szólítja –, hogy rendszeresen kevesebb kuglófot fizet ki, mint amennyit fogyaszt. Ezen aztán érzékeny lelki futamok közben elvitatkozgatnak, míg egymásba nem szeretnek. Tulajdonképpen ennyi a történet, csak közben az évődő szócsaták, az ironikus élcek, a sértődékenység és a békülékenység váltakozásai gyönyörűséget okoznak színésznek és nézőnek egyaránt.

Soha nem felejtem el, amikor egy gálaesten Benkő Gyula és Tábori Nóra adott elő jelenetet a Kávécsarnokból. Elegánsak voltak, és gyermekien sérülékenyek, tartással teliek, és mégis roppant sebezhetők. Ahogy játszottak, az maga volt a legendás, ma már inkább csak emlékekben élő, vígszínházi stílus. De Szép Ernő tovább él, annyira, hogy tavaly a pályája elején járó Molnár Keresztény Gabriella is megrendezte a Tűzoltót, és az a változat, amelyet kaposvári színinövendékekkel állított színpadra, annyira jó volt, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is beválogatták. Az Örkény Színházban is jó a Tűzoltó előadása. Egy tűzoltó szerelmétől gyúl lángra a szép özvegyasszony. Megint Kerekes és Széles brillírozhat. Ezúttal falusi a környezet. Szép Ernő városi emberként vonzódott a vidékhez, kicsit művi, némiképp idilli az a kép, amit fest róla, mégis roppant eleven. Bodnár Enikő tervező a túlzottan kikeményített ruhákkal, a falvédőszerű díszlettel segíti a finoman ironikus játékmódot. A két egyfelvonásos leheletnyi szerepeiben jellegzetes karaktert formál Hámori Gabriella, Roszik Hella, Takács Nóra Diána, Máthé Zsolt.

Szép Ernőhöz méltó, szép este.

Bóta Gábor