ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A kuglóf-betyár és az uncili-smuncili

Színház – 2007. május

A Kávéházban Hámori Gabriella egyénisége, szépsége és tehetsége, mondhatni, természetes módon emeli jelentős alakítássá a barátnőjével (Roszik Hella) itt reggeliző „Egy kisasszony” mintegy kétperces szerepét: motoros bőrkabátban, proszektúragyakorlatra (!) készülő medikaként emancipált nő, energikus mozdulatai s főleg, hogy dolga van az életben , az enerváltan ücsörgő „úriember” Lajcsika ellenpontjává teszi, még mielőtt a történet egyáltalán elkezdődne.

Nagyapám annak idején mindig rosszallón csóválta fejét, látván, milyen kapkodva-sietve döntöm magamba reggelente nagyanyám műgonddal elkészített kakóját, s már az ajtót feltépve tömöm magamba ropogós héjú, túlzás nélkül messze földön híresnek tudott kuglófját, s rohanok dolgomra. Ő a múlt század első felében még rendszeresen kávéházban reggelizett, fakeretes tartóban hozták neki a sajtót, s csak amikor már mindent tudott a világról, s jól is lakott, kezdte meg a napot. Ma már sejtem: ő igazán tudott élni (mínusz munkaszolgálat, de ez ebben az összefüggésben nem számít; XX. századi abszurd). A Szép Ernő meghatározásában kávécsarnoknak nevezett intézményben és a hasoncímű, 1917-ben írt színműben (pontosabban: jelenetben), mint cseppben a tengert, az életet tanulmányhozhatjuk: a magány, a kiszolgáltatottság, a tragikus élethelyzetekből való kitörési lehetőségek kétségbeesett keresése légiesen könnyed hangnemben, gyengéden ironikus stílusban – hogy stílszerűek maradjunk: mintegy cukormázba csomagoltan – ábrázolódik: egy férfi (Lajcsika, a mamakedvenc, már nem túl fiatal agglegény) kuglóf- és szeretetéhsége groteszk, megkönnyeztetően realista élethelyzeteket teremt. A kérges szívű főpincér(nő)nek látszani csak jelentős erőfeszítéssel, komoly önfeladás árán képes egykori úriasszony, ma kávécsarnok-tulajdonosnő szópárbajuk során e kisstílű csaló, jelesül fanatikus kuglófimádó félelmetes ellenfele lesz. Összecsapásuk a konfliktusok abszurditásba hajló indulattal éleződő eszkalálódását a végsőkig fokozza, hogy azután az emberi kapcsolatra éhes, magányba kényszerített nő lefojtott szeretetvágyának kitörésével mindkettőjük megelégedésére békében feloldódó egymásra találással záruljon történetük.

Az egykori Kabos Gyula-sláger kezdő rigmusa mint falvédőre hímzett életbölcsesség díszíti a tűzrőlpattant derecskei menyecske – pontosabban özvegy, még pontosabban víg özvegy – szép szobájának falát (mindkét darab díszletét és jelmezét Bodnár Enikő tervezte). Ebben a negédes álmodozásokra, soha nem volt boldogságra csábító (ál)világban kell majd az ide becsalogatott, fess tűzoltónknak megbirkóznia – egy idő után a szó szoros értelmében is – a férfiszív eluncilismuncilizásának minden fortélyát virtuóz módon kezelő szépasszonnyal. Mint a cselekményből ez legott kiviláglik, előérzetünk nem csalt, egy tragikus konfliktus szédítő mélységei nyílnak meg szemünk előtt. Súlyos emberi-férfiúi, ugyanakkor szigorúan tűzoltószakmai dilemmával kell hősünknek megküzdenie: a közvagyont fenyegető (itt, konkrétan: tyúkól-) tüzet, avagy egy szép özvegy szívét és testét elárasztó (tehát igencsak partikuláris érdekeket megjelenítő) lángolást oltsa-e el? S ím, csak egy, biz' csak egy legény van talpon a vidéken, hogy rendet teremtsen e fenekestül felfordult világban!
Szép Ernő az 1910-es évek második felétől az újságírói tárca műfaja mellett – mindenekelőtt a jobb megélhetés érdekében – kabaréjeleneteket is elkezdett írni, amelyek a későbbi, kiérlelt színművek (Vőlegény, Lila ákác, Patika) előgyakorlataiként is tekinthetők. Persze ezek a legfeljebb egy felvonás hoszszúságú szösszenetek is szigorú műfaji szabályok szerint készültek: szórakoztató párbeszéd, habkönnyű „konfliktus", könnyed lezárás; de ami mindennél fontosabb, az a szerepekben megírt színészi jutalomjáték. Például a Kávécsarnok 1917-es bemutatóján Medgyasszay Vilma játszotta a kávéház-tulajdonos nagysádot, később többek között Bulla Elma, Tolnay Klári, illetve az elárvult, kissé túlkoros (ötvenkét éves) kuglóf-csaló agglegényt, Lajcsikát Páger Antal és Zenthe Ferenc.

Annak idején általában három Szép Ernő-egyfelvonásos tett ki egy színházi estét. Az utóbbi években elsősorban színművészeti egyetemi vizsgaelőadások visszatérő programja az a két egyfelvonásos – a Kávécsarnok és a Tűzoltó –, amely most az Örkény Színházban, Bereményi Géza szeretettel nosztalgiázó, kort és emberi kapcsolatokat karikírozó rendezésében látható (két évvel ezelőtt például a főiskolás Molnár-Keresztény Gabriella előbb a Színművészeti Egyetemen, majd tavaly Kaposváron rendezte meg feltűnően nagy, megérdemelt sikerrel a Tűzoltót). Persze Bereményinél is minden értelmezési ötletnél előbbre való a színészi jutalomjáték-jelleg hangsúlyozása, s ehhez a két főszerep közül az egyikre minden tekintetben tökéletes „jutalmazandót" talált Kerekes Évában, míg Széles László – persze lehet, hogy csak Kerekes Éva fergeteges, elbűvölően fegyelmezett komédiázása és színpadi mindentudása mellett tűnik ez így – csak a Kávécsarnok nagyra nőtt csecsemőjének öntudatlan sármját, szeretni való gyámoltalanságát játssza megfelelő önmérséklettel, míg a Tűzoltó testi-lelki konfliktusokban őrlődő hősszerelmes vitézeként időnként a könnyű hatásokra vadászó ripacskodás amúgy érthető, ezúttal bocsánatos bűnébe esik.
A Kávécsarnokban Hámori Gabriella egyénisége, szépsége és tehetsége, mondhatni, természetes módon emeli jelentős alakítássá a barátnőjével (Roszik Hella) itt reggeliző „Egy kisasszony" mintegy kétperces szerepét: motoros bőrkabátban, proszektúragyakorlatra (!) készülő medikaként emancipált nő, energikus mozdulatai s főleg, hogy dolga van az életben, az enerváltan ücsörgő „úriember" Lajcsika ellenpontjává teszi, még mielőtt a történet egyáltalán elkezdődne. Ő bezzeg előveszi pénztárcáját, és fizet....
Takács Nóra Diána mindkét egyfelvonásosban pontosan, tehetséggel hozza az úrnője sorsát szívén viselő, a színpadon elmondhatónál sokkal többet tudó szolgálólány-bizalmas figuráját. A Tűzoltóban egyetlen rövid pillanatra, dramaturgiailag jól megválasztott stílusban (dramaturg: Gáspár Ildikó) feltűnik még Máthé Zsolt mint „Szegényember".

Karsai György