ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Mustár és palacsinta

Élet és Irodalom - 2006. november

Magyarázkodni utálatos dolog, mégis kénytelen vagyok azt tenni. Ráadásul kellemetlen éle lesz. Az Örkény Színház két előadásáról van szó, a Szibéria Transzról és a Vízkereszt vagy amit akartok vagy bánom is én címet viselőről. Az előbbiről nem akartam írni. Az elhallgatás fölér a kritikával, illetve fölérne, ha az újságok (nem a hetilapok és a folyóiratok!) minden bemutatóról írnának, körülbelül évi nyolcszázról, ami egyébként a kötelességük lenne. Az évadban több, elhallgatásra méltó produkciót láttam, az említett is közéjük tartozik. Létrehozóik, föltételezem, látják a kudarcot, nyilván kielemzik. Az Örkény Színház különösen ad magára, miért bántsam még én is. Épp ez az. Bezzeg őket nem bántod, hallottam már nemegyszer. Róluk nem tudsz rosszat írni. Az "őket" és a "róluk" helyére több színház is behelyettesíthető, mikor melyik. A tények ugyan cáfolják a vádat, nem kellene törődni vele, s aki a tényekre hivatkozik, megkaphatja, hogy annál rosszabb a tényekre nézve. Mindent összevetve legjobb az egyenes út. A kritikus kritizál, ez már csak így van.

A Szibéria Transz rossz, a Vízkereszt jó; ez vélemény, nem becsületszó. (Bizonyos Próbakő egy másik Shakespeare-ből ismer valakit, aki ugyanezt állítja a mustár és a palacsinta viszonylatában, de be tudja bizonyítani, hogy aki a fordított értékítéletre esküszik, az se esküdött hamisan.)

Az orosz darabgyáros, Nyikolaj Koljada eredeti címén - Murlin Murlo - nálunk is több helyen játszott színműve a nagy irodalmi elődök nyomdokain járó szovjet-orosz hibrid. A lepusztult valóság és a "fénysugár a sötétség birodalmában". Az utóbbi egy félretaposott életű, habókos lány, aki titkos lelki kapcsolatot tart a transzcendenciával. A reális és spirituális létezést egyszerre kellene megjeleníteni. Egyik sem sikerült. Nemcsak több dimenzió nincs, egy sincs. Nincsenek drámai értelemben megteremtett karakterek, a semmi harsány színészi színezése folyik, az erőlködéstől egyre kétségbeesettebb mesterkéltséggel. Hámori Gabrielláról nem gondoltam volna, hogy ilyen szétesett és üres lehet. Kerekes Éva merő fölpumpált modor, Dömötör András nem tud mit kezdeni magával, Anger Zsolt (aki kritikusdíjat kapott a másik férfi szerepben nyújtott alakításáért az egykori kaposvári előadásban) kliséket halmoz. Vulgaritás és színpadi effekt egyaránt pótlékként működik Guelmino Sándor rendezésében.

A Vízkereszt habókos új címe és élvezetes új fordítása Nádasdy Ádámtól származik. Újra találkozunk az előbbi előadás négy szereplőjével, de mintha nem ugyanazok a színészek volnának; a negyedik, Dömötör András ezúttal nem színész, ő a rendező. Mint vízben a szappan, úgy habzik föl és oldódik szét a shakespeare-i gondolat a játék közegében - minden benne van, és semmi sem nevezhető nevén. Nem véletlen a nagymosást képzettársító hasonlat: az előadás mosodában játszódik. Túlzás, hogy "játszódik" - minden színház ott játszódik, ahol a nézők vannak -, inkább utal rá, eszünkbe juttatja, fölkelti az illúzióját, segít lokalizálni a cselekményt. Shakespeare helyszíne egy tengerparti város, amelyben a hajótörésből egymás tudta nélkül megmenekült ikrek - Viola és Sebastian - bolyonganak új életformát, új identitást, önmaguk jobbik énjét (az elveszett "másikat") keresve. Egyetlen Shakespeare-darabban sincs ennyire csekély jelentősége a konkrét helyszínnek. Az ugyancsak énkereső Ahogy tetszikben és Szentivánéji álomban például az erdőt kell elfelejteni a lényeglátáshoz; itt semmit sem kell. Amikor Hámori Gabriella mint Viola a színpadon félkörben álló, Antal Csaba tervezte mosógépek egyikéből száll ki tetőtől-talpig habosan, majd beöltözik "Sebastian ruhájába", amelyet egy másik gép centrifugája szórt ki, ebben az indító gesztusban - egyszerre mulattatóan profán és költőien metafizikai módon - benne van az én elvesztésének és újrakeresésének Shakespeare-hez hű alaphelyzete. Innen már akármit lehet csinálni - csak jól kell.

És jól csinálják. Hámori csecsemőként lép ki a "habokból". Gügyög és totyog - újszülött. Férfiruhában tökéletes fiúlátszat. Lenyalt haj, zakó, nadrág, csuklyás ing (Benedek Mari előre tudja, hogy csuklya alatt a testvérek egyformábbak lesznek), kunkori orrú félcipő. A színésznő csak mikrolélektani szinten foglalkozik a nemcserével: előre húzza a vállát (a melle miatt), zsebre dugja a kezét, sihederes flegmaságot imitál méla mosollyal és ajkait harapdálva. Az utóbbiakba öli összes zavarát, amikor egy alkalommal átkarolja Orsinót, máskor pedig a mellébe fúrja a fejét. A személyiség erejétől erős ez a szokásos vígjátéki reflektáltságtól mentes, melankolikusan pasztell alakítás, csak észre kell venni az olyan pillanatokat, mint az, melyben felhő tűnik el a homlokáról, magától Oliviától hallván közömbösségét Orsino iránt. Orsinót kockázatos volt Csuja Imrére osztani, és jó döntés, hogy vállalja alkatát: hasas pasas, se inge, se modora, szexbomba szeretőjével flangál, érzései sprődek, Oliviát övező imádata rutinos póz, és zavarba jön, amikor a fiúnak hitt Viola combján felejti a kezét. Für Anikó Oliviája kissé aszott lelkű, úgynevezett okos nő, ironikusan száraz önreflexióval. Nem tudja magát elengedni, szofisztikált úrinőként öltözködik a hódításhoz, derékdekoltázsából letekert lánccal ajándékozza meg választottját. Illik hozzá Gálffi László puha léptű Malvoliója, aki inkább személyi titkár, mint gondnok, kifogástalan öltönyös úriember, kimért és precíz, s szerencsétlenségére komolyan veszi úrnője vélt szerelmét - az előadás tele van vélt szerelmekkel -, amelynek látszatával ellenségei kábítják.

A levéltréfa az előadás egyik csúcspontja, amelyhez az élősködő pereputty - Nádasdy fordításában Tokányi Oszkár és Tompa Albert úr -, valamint Mária "társalkodónő" összehangolt közreműködése szükséges. Anger Zsolt mozgékony tohonyája és a karakterszerepekben egyre inkább kiteljesedő Debreczeny Csaba jólfésült, "belülről" hülyéje (van egy pompásan elnyújtott részegjelenetük) jó partnert kap az előkelőségben úrnőjét utánzó, mellőle leereszkedő Kerekes Évában. A két pernahajder, Máthé Zsolt Fábiánjával kiegészülve - ő Czukor Balázzsal a zenekarban is szolgál, összeköttetést teremtve zárt színpad és posztmodern dekonstrukció között - Gálffival együtt az ülepre ragasztott borítéktól a "mosoda" padjáig igénybe vett eszközzel, de főleg színészi technikával részesít a szigorúan megkomponált burleszk élményében. Ékkőnek a koronában ott van Pogány Judit Bolondja, megélhetési bohóc, kortalan és nemtelen kerekded manó, rőt hajjal, nejlon esőkabátban, semleges és joviális rezonőrszerepbe burkolózva az élet viharai elől.

Dióssi Gábor és Kézdy György - két sokat látott és megélt alattvaló - tekintget rezignáltan a cselekményre a mosógépek hátteréből, amelyek plexiablakai mögött hol valódi, hol vetített mosandók pörögnek, hol tutaj hullámzik a tengeren, hol az előttünk folyó játék tükröződik. Semmi sem az, aminek látszik. Kivéve Sebastian és Viola, az ikrek szenvedélye egymás iránt. Haumann Máté és Hámori Gabriella lassan kibontakozó hancúrozós ölelkezése a mosógépekből kiömlő habtengerben kínosan érinti a többieket. A nemcsere és a párcsere zavarbaejtő, a testvérszerelem valódi - bizony, ez az igazság.

Koltai Tamás