ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A végzet asszonya és a pusztító nájlonzacskó

kontextus.hu – 2006. május

Minimálban megmutatott, pusztítóan őrjöngő szenvedély. Hullámpapír-dobozok és tréningruhás kispolgárok között az előszobában süvít a szűkölve feltörő vágy az Egyetlen, Végtelen, Igazi Szerelemért. Hogy ugye nincs idő, csak az ígéret, ami széttörhetetlen, hogy minden elmúlik a földön, csak a mi szerelmünk nem? Ugye 20 év múlva is ugyanúgy lesz minden, mint most?

Természetesen nem. A szerelem törékeny holmi, Roland Schimmelpfennig pedig arra fókuszál: miként lehet az, hogy mindenki ilyen magától értetődően törli korábbi ígéreteit, és egyáltalán, mért roppan össze mindig a végtelennek és abszolútnak tartott szerelem.

Az itteni ígéretet tevő Frank is teljesen normálisan megházasodik, az élet szokásos rendje szerint elfelejti első szerelmét, Romyt. Romynak viszont a szerző a görög tragédiák konokul bajkeverő, elvakultan csak egy rögeszmét hajszoló hősnőinek szerepét szánja. Ismeretlen okból támadt elhatározásának következtében a már 24 éve házas Frank alatt egyszercsak kettéhasad a felszín, amelyen, úgy sejtjük, simán továbbsétált volna egy újabb banális nap felé, és felfortyog alóla az őrület, a fékeveszett érzelmi pokol, és feltörő lávaként elsöpör mindent, amit eddig normális életnek nevezett.

Na ezt kellett volna Schimmelpfennignek jól megírnia. Szerintem nem sikerült. Drámája beleragad a banalitásokba, amelyeket amúgy arra használt volna fel, hogy a végzet asszonya erről az alapzatról emelkedjen fel a görög tragédiák felé. A nézőnek közben az a kényszerképzete támad, hogyha nem lennének az időjátékok az előadásban - egy jelenetet először eljátszanak töredékesen, aztán megismétlik úgy, hogy hozzájátsszák azt is, ami előtte három perccel történt -, akkor egy még sablonosabb és kisebb kaliberű darabot látna.

De a rendező ezúttal Ascher Tamás, aki valószínűleg tisztában volt a szöveg kaliberével. Tárgyilagos pillantása a színészeken is rajtamaradt, akik olyan magától értetődően cselekednek a színpadon, mintha ez számukra az egyedül lehetséges, kikerülhetetlen lépés volna, amit megtéve viszont tényleg súlyosan taposhatnak a tragédia felé. Még az időjátékok, azaz az időben előre-hátra tekerés is - folyton ilyen feliratok kommentálják a jeleneteket: 10 perccel később, 3 perccel korábban - a pszichológiai realizmus mesterének kedveznek. Mert így fókuszálhat a dialógusokban azokra a pontokra, ahonnan az meglepően máshová fodrozódik, kiemelheti azokat a pontokat, ahol valami eldől. Nézhetjük ebben a kiegyensúlyozottan lassúléptű előadásban, hogy ami eldől, mit sodor magával és végül: hogy mi marad egy nő képében jelentkező természeti katasztrófa után.

Akit, mint említettem, Romy-nak hívnak. Kerekes Éva (piros műbőr kabátban!) becsenget, és azt mondja: most gyere velem. Nem dörög, mit egy Médeia, huncut és kuncogva dévajkodik, de azért fel-felérződik eszelős defektusának fura, ferde íze. Például, amikor csúszkáló, képzetlen, gyakorlatlan hangon nyekergi el a dalt, amit valaha Frank neki énekelt, és meghatottság és vágyódás egyszerre van torz hangocskájában. Frank, a valahai szerelem egy későbbi pillanatban - már az előadás vége felé - tényleg úgy dönt, hogy megy, de a nő ekkor már azt is kéri tőle, hogy mondja azt, bárcsak ne lenne felesége és fia. Hogy bárcsak ne történt volna meg az, ami mégis megtörtént: házasság, gyerek, egy másik élet. Frank ezt nem teszi meg, tehát a nő viszi véghez a múlt megsemmisítését. Nájlonzacskóval megfojtja Frank fiát, miután lefekszik vele, és ezzel belerondít a fiú (Czukor Balázs) ugyanolyan ígéretébe, amelyet aznap éjszaka tett egy Tina nevű lánynak (Járó Zsuzsanna). Ezek után egy ugyanilyen nájlonzacskóval pusztító tüzet támaszt a feleségnek (Für Anikó), aki fáklyaként ég el. Zárókép: a férj tönkrement lábakkal próbál kijutni az elromlott és végképp rázárult fehér, műanyag ajtón, miközben a felesége lobogó tűzzel ég.

Hegedűs D. Géza négy próba után ugrott be abba az előadásba, amelyet láttam, az eredetileg Széles László által játszott Frank szerepébe. Frank központi szereplő, úgy érzem, nem a legjobb időpontot választottam a mintavételre, de hát a beugrásokra nem lehet előre felkészülni. Széles László talán impulzívabb Frank lehetett (de honnan tudnám), Hegedűs D. Géza játéka mindenesetre az előadás leginkább az abszurd felé mutató alakítása lett, ami felejttette a már fent említett közhelyességet. Kerekes Évával súlyosabbak voltak együtt, mint amilyenek lettek volna külön-külön.

A rendezés már bent van a 14 legjobb előadás között a POSZT programjában. Megértem: higgadt, okos, absztraktul tiszta előadás ez a nívóssá vált Örkény Színházban.

Helmeczi Hédi