ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Örök születés

Népszava – 2006. január

Euripidész és Szopoklész tragédiáiból komponálta Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója a szombaton bemutatott budapesti Élektra előadását. Az Örkény színpadán egy sosemvolt, mégis klasszikus görög dráma autentikus olvasatát láthatjuk.

Szülőasszonyok kórusa fájdalmakkal, vágyakozásokkal, a női test rejtelmes mozgásaival kíséri az apja gyilkosait megbosszulni vágyó, gyerekáldás nélkül fonnyadó királylány gyilkos tervét. A szín egy csatornavezeték vége, fémburkolatú, sivár és kemény világvége-tér, a születés intim pillanatának helyszíne: ide koppan mindenki, aki emberként erre a világra jön. A metafora végigkíséri az előadást, víz-hangokkal, nyögésekkel, lüktetéssel, a háttérben kitáruló és bezáródó nyílással, amelyen Oresztész visszafelé kapaszkodva zúdul ki egy vízárral együtt. Aki a világra születik, örüljön, ha elkerüli az istenek haragját - vigyorogja az előadás végén a Nevelő. Ebben a zárómondatban összegződik a tragédia lényege: Élektra, Oresztész, a bakkecskeként ugrándozó, atyai pofonokat kiosztó - bár húsz éve halott - Agamemnón, a nehézfejű lakótelepi indulatokat melengető Klütaimnésztra, vagy a bamba bohócot játszó Nevelő egyformán a sors tehetetlen bábjai egy ember számára kiismerhetetlen isteni játszmában. Tudják, hogy ölniük, szeretniük, szülniük vagy meghalniuk kell, de magyarázatot nem találnak rá.

Mindenki ennek az alapképletnek a következménye, a maga módján. Élektra (Hámori Gabriella) fojtott nőiessége fájdalommal és bizalmatlansággal teli, a világfi Oresztész (Mácsai Pál) gyerekes módon próbál kibújni a rá rótt szerep alól, Püladész (Máthé Zsolt) egyáltalán nem ért semmit és mindent fordítva csinál, a Nevelő (Fodor Tamás) Shakespeare logikus bolondjai közül került ide, hogy megoldja a gyakorlati problémákat, Klütaimnésztra (Pogány Judit) ízléstelen, ostoba és makacs háziasszony-logikából kovácsol nagypolitikát. Kitűnő szereposztás, árnyalt karakterek keringenek a világrajövetel halálos pillanata környékén.

Bocsárdi László rendezése erősen stilizál, mozdulatokkal, szöveget pótló hanghatásokkal, gesztus-utalásokkal és látványelemekkel váltja ki a sok helyen elhagyott eredeti szöveget. A drámai erő nem is az elhangzó mondatokban van, hiszen mindenki úgy létezik a színen, hogy mozgása, jelmeze, a térben elfoglalt pozíciója gyakorlatilag szavak nélkül is egyértelműen közli a mondandóját. Néha nem is hallani a szöveget, abban a jelenetben viszont, amikor Élektra és Oresztész a megvilágított csatornacsőben magzatpózban simulnak egymáshoz, idegenül hangzik a kihangosítás. A víz uralja a terepet, Oresztésszel több áradat is érkezik, ettől kezdve a szereplők végigtocsogják a tragédiát, Klütaimnésztra aggódva veszi le piros cipőjét, mielőtt a gyerekei meggyilkolják, a Nevelő viszont óvatos, ő horgászcsizmában jött rendet csinálni. Sajnos Bartha József színpadképe alulmarad a vizet iderendező ötlettel szemben, a tér kisstílű lesz, a túlzó arányok rontják a központi metafora finomságát. Dobre-Kóthay Judit jelmezei semmilyen egységet nem tartanak egymással, viszont nagyon kifejezőek. Minden szereplő a maga túlrajzolt karakterének megfelelően van öltöztetve, Agamemnón fehérorosz tisztikabátban, a Nevelő tiroli vadászjelmezben, Élektra puha, védtelen gyolcsban, Oresztész franciás sállal és öltönyben jelenik meg, Klütaimnésztra piros szoknyafodrait pedig krinolin merevíti. A zene és a mozgás, akárcsak a látvány, néhol a túlzásba viszi a koncepció kulcsgondolatát, de alapvetően harmonikus egység állt össze, izgalmas rendezés, erős olvasat, ami kibontja a tragédia lényegét és tiszta, világos mai hangon szól.

Götz Eszter