ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Várandósok

Criticai Lapok – 2006. február

A víz az úr abban a díszletben, mely az Euripidész és Szophoklész nyomán alkotott drámavariáns színteréül szolgál. A tiszta vagy a szennyes víz-e? Nem derül ki egyértelműen, amikor a hatalmas csatornatorkolat, fővezeték (nem is egyszer) fehéren habzó özönt zúdít a medencébe. A falon, szinte muzeális tárgyként, nagy háló. Emberhal elejtésére szolgált, nem is olyan régen. A gyilkos eszköz, a speciális bárd sem hiányzik a penészszagú, szürkészöld falak közül. Sőt, a Klütaimnésztra és Aigiszthosz által megölt előző király, Agamemnón is itt suhan, táncikál, keringél, ha holtában oly kaján esze a tegnapi múlt és a mai jövő terepszemléjéhez csinál neki kedvet. A táncművész vendégszínész, Szűcs Elemér Horváth Csaba koreográfiájának, Könczei Árpád zenéjének illuminációja közepette hol tipegve, hol hangjegyléptekkel juttatja kifejezésre azt a hátborzongató iróniát, ahistorikus és dekonkretizált világábrázolást, amely ugyanakkor kegyetlen történelmi és mitológiai modellként, a legnagyobb példázatok egyikeként üli meg az Örkény István Színház játékterét. Szűcs eggyé gyúrt megjelenése és mozgása magába forrasztja artikulációjának beszédtanárok számára csak befogott füllel ajánlható regisztereit is. A katonás kísértet időnkénti őrjárata egyszerre fokozza és csökkenti a bunkerszerű objektum összhatásának és miliőjének valószínűtlenségét, parabolikus elvontságát. Hely és figura alkalmas arra, hogy – Hamlet atyjának szellemére, a bosszú kötelességére asszociáltatva – shakespeare-i vonatkozásokat is adjon a görög tragédiának.

Bartha József erős motivációjú és sejtelmesen, földalattian világított díszletében ott kövesül, kushad a véres elégtételre eltökélten váró Élektra. Hámori Gabriella alig mozduló, kifeszült teste, kifényesedett arca egy majdnem minden életfunkciójáról lemondott, csakis a vérbosszúra érlelődött, még épp fiatal nőt mutat. Bocsárdi László rendező hideg pokoltüzet, lefojtott gesztusokat kért tőle, s a számítás be is vált az alakítás külsőségeket száműző, szögletes dinamikájában. A várakozás sistergő benső heve, a „meg kell történnie!" hangütése igézi vissza az óriáscső vízáramában érkező, az anya és a mostohaapa lemészárlására inkább már csupán ímmel-ámmal kész Oresztészt. Az előadást folyamatosan átható irónia jele, hogy a Mácsai Pál formálta, középkorú, őszülő férfiú nem számolt azzal: víz- vagy csatornavezetékben tett, alázuhanó, sebes utazáshoz ne fehér ruhát, selyemsálat öltsünk. Mácsai ingerült, ideges, fegyelmezni magát nehezen tudó Oresztésze a vérontással szívességet tesz Élektrának. Végre elcsöndesíti a bosszúról való örökös kerepelését. A maga lelkiismerete és magasabb hatalmak előtt sincs megokolható menekvése a némileg kései, noha erkölcsileg védhető kettős likvidálás elkerülésére. Legyen, aminek lennie kell. A rendezés mindkét eltakarítási műveletet jelzetten, lefedve – a falakon kívül, fényárnyékban, hangeffektusokkal, koreográfiával – viszi végbe. Nem cselekvés, hanem az azt megelőző, érpattanásig fokozott várakozás, illetve a tett utóélete a meghatározó Bocsárdi nagyvonalú koncepciójában.

Mácsai mísz, szakszerű oresztészi gyilkosgyilkolása, Hámori mindenre elszánt élektrai asszisztenciája, a két jellem vonalvezetése önmagában is aduja a produkciónak. A közös próbatételeket is kitűnően állják, mivel a finom sorskontextusok ráutalásos játékai nagyjából a testvérpár egész életét a párkák ujjai alá sodorják. Az az incselkedő locspocs, amellyel az anyagyilkosságig fogyó perceket kényszeresen elütik, gyermekkori, ártatlan játszadozásaikat felhőzi. Rettenetes diadalaikat követő összeborulásaikban a szabadjára nem engedett testvérszerelem fellegei is gomolyog(hatná)nak. Legyenek külön vagy kettesben, fifikus karmesterük és katalizálójuk a Nevelő. Fodor Tamás m. v. a cinizmusig bölcs öregedő férfit prezentál, aki egy csehovi jószágkormányzó rusztikusabb ruhadarabjai alatt az abszurd drámák bohócrezonőrjének lakájeleganciáját hordja. A tehetetlenségét energikusságra, szeretetét csavaros figyelemre váltó ember-rekvizitum, a múlt nem felejtő tanúja és a jövő nem szívbajos sejtője archetipikus jelenség a görög drámák univerzumából, ám – s ez Fodor szerepbeli tojástáncát dicséri – modern csetlő-botló is, akinek nem húzzák le a zsebét a mitologémák.

Érthető, mégis kissé zavaró, hogy Hámori-Élektra és Mácsai-Oresztész intellektuális feladatcentrikussága, idegérzékeny – saját gyermekségét a legradikálisabban megtagadó – vibrálása Fodor Nevelője személyében igencsak más, népi vagy marginális zamatú partnert kapott (a kelleténél jobban elhomályosodik a közös múlt és a hajdan nyilván megvolt kölcsönhatás). Máthé Zsolt értelmiséginek tetsző, amolyan szótlan könyvelő Püladésze (akit Élektra férjéül szemelnek ki) karakterisztikumban nem nőhet a testvérek mellé (e ponton Sebestyén Rita dramaturg szöveg- és játékűröket hagyott). Pogány Judit mint Klütaimnésztra inkább a Nevelőhöz közelít öltözködésének és viselkedésének vidékiességével, a csiricsáré pirosak iránti vonzalmával. (Ha a Magyar Elektra néven ismert Bornemissza Péter-dráma, netán a Móricz Zsigmond fémjelezte átirat egy-egy összetevője akarna ezen a kiskapun bekéredzkedni: nem jól, nem ügyesen, nem stílszerűen teszi.) Dobre-Kóthay Judit jelmezei eléggé széttartóvá zilálják azt a középpontos belvilágot, amelyet a kulisszák képeznek meg. Igaz, a díszlet bizonyos csiki-csukijai is további meditációt érdemeltek volna. A nevetséges-nagy („börtön")kulcs például belül van, és kétesen jelképes forgáshoz is jut. Egyes szereplők nézőtér felőli érkezése fakítja Oresztész vízi beszánkázásának elementáris látványát. Viszont Bocsárdi Élektrája összességében tagadhatatlanul olyan, mint a Rubik-kocka, a színkáosz után, az oldalak harmonizálásának során, a már soha vissza nem állítható hat lap, hat szín felé csak tapogatózva. A masszív, revelatív szerkezet elbírja az alkalmankénti „vak" forgatásokat. Azaz a nem valami nagyvad célszemély Pogány-Klütaimnésztra éles hangú karattyolásával árnyal valamit a régi és mai miérteken.

Az előadás emblematikus része, motívuma a Kar négy, arcát nem mindig felfedő nőalakja. Bakos Éva m.v., Bíró Kriszta, Kerekes Viktória és Zarnóczai Gizella m.v. együtt és külön-külön is emlékezeteset nyújt Bányai Tamás elsötétített fénykévéi alatt, a Könczei és Horváth diktálta testütemre. Legtöbbször Kerekes, időnként Bíró a vezéregyéniség – így engedik a lehetőségek –, azonban a négyes egy életet él. Tetőtől talpig érő lepleikben amorf amforákként perdülnek – valamennyien holnapi szülést ígérő kismama-hassal. (Az anya- és apagyilkosság a múltat „megoldó" színjátékában Oresztészt mintha a szülőcsatornából patakzó magzatvíz hozta volna felnőttként a bosszú világára. Élektrát mint a bosszúállás felnőtt magzatát bontotta ki eleinte nem is látható rejtekállapotából a reflektorok fény-ultrahangja.) Börtönállam, halálállam, bosszúállam ege alatt, fekete ágyban fogantak azok a világra készülők, akik kétségtelenül egy cezúra után (a bosszúmű beteljesedtével) látják meg a napot; ha azt. Élektra és Oresztész agya, szíve a tettre várás malmában őrlődött, s fel is őrlődött. Ők atyjuk halálával, anyjuk és mostohaapjuk bocsánatot nem ismerő, küldetéses megölésével voltak viselősök. Az alkalomra vártak. A várandósok kara a gyermek megszülésének misztériumában él. Lejtésük humoros, szívmelengető színei ezért ellenpontozhatják sorstanúsító és sorsszentesítő fátyolozottságuk komolyságának, komorságának súlyos igéit.

Devecseri Gábor műfordítása napjainkban is a teljes autentikusság, az ékes magyar nyelv, a felsőfok erejével hat. Az alapszövegek keverése és módosítása szuverén és pontos. A rendezői, dramaturgi fogások egyetértéssel követhetők. „Zeusz az Olümposzon sokat intéz, / meglepetést az isten sokat ad; / és mire várunk, az sose jő el, / míg a sosemvártnak utat nyit a sors" – hangzik el többször is (az éppenséggel Euripidész Médeiájából kimetszett) néhány sor. Pontosabban az első nem, mivel az Örkény István Színház premierje nem Zeuszra és nem az Olümposzra tartozó ügy.

De a rettenetes várakozások aligha végleges lezárultával várandós anyjuk méhében kisdedek várják, hogy megszülessenek az örök sosemvártra.

Tarján Tamás