ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Világvándor és világháló

Zsöllye.hu – 2005. március 30.

Dús színházat ígér a „last minute” ajánlat. A kezdés előtti „utolsó percben” szinte bombázzák a szemet azok a látnivalók, amelyek máris sejtetik, milyen lesz az Odüsszeusz Tours előadása. Nincs függöny, amely elfedné a színpadképet. Sőt, Antal Csaba díszlete oldalirányban kitüremkedik afféle „wellness” jelenetet mutató fallal, amelybe részint egy ajtót helyeztek el, részint pedig egy képernyőt. A nyílászárónak később lesz szerepe, amikor a közönség egy nőt kukkolhat, aki a webkamerának levetkőzve monologizál. De a képernyőn máris egy hölgy látható, bizonyára valamilyen utazási iroda munkatársa. Beszél-beszél, bár nem tudni, mit, mert a gyülekező publikum zaja miatt már a nézőtér közepe táján is csak egyes szavakat hallani ki a mondókájából. Aligha lehet fontos. A színpadon pedig már állnak azok a kisebb-nagyobb műanyag díszletelemek, amelyek leginkább spanyolfalakra hajaznak. Noha áttetszők, kivenni rajtuk a szállodai enteriőröket, turistát csábító tájakat vagy nevezetességeket. A látvány első tekintetre sem olyan, mint amilyenekben színpadi történeteket játszanak el. Inkább modern képzőművészeti tárlatokon szoktunk találkozni hasonlókkal, nézhetnénk installációnak vagy éppenséggel – mikor a szereplők is felbukkannak – performance-nak.

Ez a hatás utóbb sem szelídül a hagyományosabb ízléshez. Sőt, rendhagyó jellegét a világítási effektusok is fokozzák, amelyek hol türkizkékre, hol lilásvörösre vagy más árnyalatokra színezik a plexi-paravánokat, amelyek különben a forgón járják változatosságot mímelő útjukat. Amikor pedig a színpadképben sorra megjelennek a személyek, Benedek Mari kosztümjei nemcsak öltöztetnek és jellemeznek, hanem gyakran kihívó színekkel, fényes matériákkal illeszkednek a színpadi kompozícióba. Van mit nézni. Vannak szcénák is – például a tarka hölgykoszorú egy rekamién –, amelyek felkeltik a gyanút, hogy a Kovalik Balázs jegyezte színi opuszban előbbre való a kép, mint a szó.

Feltevésünket erősbíti a szövegkönyv, amelyet Térey János konzultánsi segédletével maga a rendező szerkesztett. Montázsként összeollózott textusokból sohasem lesz olyan egységes írásmű, mint amilyen egy dráma vagy más olyan szöveg, amelyet egyetlen szerző egyetlen lendülettel vetett papírra. S a szorosabb dramaturgia nem pusztán ízlés kérdése, arra is szolgál, hogy előzékenyen kézen fogja, vezesse a nézőt. Aki beéri a lazább, asszociatív szerkezettel, annak számot kell vetnie azzal, hogy a közönség nehezebben követi. De Kovalik Balázs tudatosabb művész annál, semhogy ne számolt volna e nehézséggel. Úgy vélhette, amit veszít a réven, azt megnyeri a vámon. Feleselő kontraszttal gazdagítja az élményt, ha például a homéroszi időmértékek hullámzását igencsak prózai mondatok követik. S egyáltalán: ha klasszikus becsű sorokkal, Máraival vagy Hamvassal találkoznak a világhálóról leemelt szövegek. Különösen akkor, ha a különböző stílusok ellenére mintegy folytatják egymás eszméit. Végül is ugyanez történik, amikor Monteverdi és Schubert, Schumann és az Abba zenéje találkozik. Ami elfogadott metódus. Az efféle zenei „assemblage” ellen ritkán szólalunk fel.

Tehát a legjobban az teszi, aki nem bosszankodik a karcos illeszkedéseken, a szertekallódó gondolati szálakon, a kelleténél súlytalanabb befejezésen, hanem átadja magát a játéknak. Elég annyit észlelni, hogy korunk Odüsszeuszának egyre kevésbé van helye, hazája, otthona a világban. Sorvadnak, kiüresednek és – szó szerint is – elgépiesednek a kapcsolatai. E témát lehetne búvalbélelten is taglalni, de Kovalik Balázs humorral teszi, amely hol empatikus, hol groteszkbe hajlik. Jó szövetségesekre lelt a színészekben, pontosabban szólva: a szereplőkben. Hiszen olyan fiatalok is fellépnek Gál Gabi, Ölveti Mátyás, Futó Balázs személyében, akik különben a zeneművészet képviselői. Kinek szerényebb, kinek súlyosabb feladat jut. Lappangó iróniájával véteti észre magát Dömötör András . Konokul érzelemtelen mosolyával tűnik ki Kerekes Viktória . Szép Helénát az öregedés fanyar szkepticizmusával játssza-énekli Békés Itala .

A főhős persze Odüsszeusz, akihez felettébb illik Gálffi László intellektusa és érzékenysége. Javarészt e kedvetlen világvándort látjuk a videofelvételeken, többször felesége társaságában, utazásaik közben. Elegáns toalettje, minden sminkje, fesztelen hétköznapisága ellenére Béres Ilona képes mitikusan kortalanná emelni Pénelopét, aki most nem sző, mint a görög eposzban, hanem karácsonyfát díszít rendületlen. Egyike azoknak, akikre sokáig emlékezni fogunk e színjátékból. De Mácsai Pál ra is, aki férfi létére Kirkét alakítja, ágyat vető-bontó, frusztrált szeretőt. Jóleső látni, hogy cseppet sem csábították transzvesztita babérok, vagyis olyan siker, amely csak az „szereposztást” díjazza. Egyébként e színjátéknak az lenne – fogalmazzunk így – a balvégzete, ha nem találná meg adekvát közönségét. Van rá esély. Ha korunk valóban olyan felszínes, ahogyan ez az odüsszeia sugallja.

Bogácsi Erzsébet