ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A filléres opera

2005. március - Kritika

Mintha a nagyvállalkozók, bankárok, milliárdosok bálján lennénk. A szoborangyalkáktól körberöpdösött díszteremben-melynek még kis színpada van - a ruhatáruk legelegánsabb darabjaiban feszítő pénzemberek cinikus jókedvüktől felcsigázva mi mást is adnának elő (nyilván valamely rászoruló közösséget gavallérosan megsegítve a bevétellel), mint a Koldusoperát (melynek megváltozott címében Eörsi István ironikusan csengeti az aprót, viszont a fordítás egészével ropogós bankókat: remek szó- és replikaleleményeket számol le a színészeknek és a nézőknek). Bagossy László rendező elképzelése szerint a magamutogatási vágy , a sanda versenyszellem, a média és a közönség érdeklődésére számító önreklámozás- voltaképp a klassz balhé - viszi rá a maroknyi pénzarisztokratát a különleges, egyszeri premierre. Mácsai Pál mindenestül brechti fogantatású Kikiáltója, ez a „Kérem, én csupán az egyik kereskedelmi televíziótól kikölcsönzött, egyszerű műsor- és tartalomközlő vagyok” farkasmosolyokkal életre keltett, deres halántékú narrátor még hosszas, jeges pillantásokkal, titkosrendőri tekintettel vizslat is minket: tetszik-e a Mindenhatók teátrumi prezentációja? Mert ha nem…

Tetszik. Az Örkény István Színház előadása ugyan kellemetlenül hosszadalmas, s ha egy-egy jelenetet nem képes megoldani a maga uralkodó formaelvén belül, akkor zavaróan következetlen is, ám a produkció egésze kiválóan működik. A rendezés fikciója szerint botcsinálta, alkalmi színészekről lévén szó, a zenei, éneklésbeli melléfogások is megbocsáthatók, újfajta funkcionalitásban értelmezhetők. Horesnyi Balázs díszletéből csurog a pénz – ezen belül a „színház a színházban” játékmódja megengedheti magának a majdnem teljes eszköztelenséget. (Ha bekerül egy-egy tárgy, például a szétcafatolásra ítélt hevenyészett transzparens, kissé sérül is az a jelbeszéd, ráértéses jelentéstulajdonítás, amely oly remek a felvonások javában.) Bagossy tökéletesen ráhangolta Brechtre A filléres…-t. Folyamatosan érvényesül az elidegenítés egy válfaja: a minél sikeresebb szerepekre ácsingózó – s egymással cseppet sem kollegiális, mert most is viaskodó- versengő – újmódi mágnások kacarászva, feddve, irulva-pirulva tudatják mindegyre, hogy ők nem Tigris Brown, nem Peachum és Peachumné, nem Késes Mackie; s hogy ez a Mackie gengszter , gyilkos lenne, ugyan már! Az esetek többségében a méregdrága estélyi öltözék inadekvát az épp eljátszott brechti alak vélelmezhető jelmezével. Más- termékeny gondolati áttételeket keltő – feszültségek is működnek. A legteljesebben és legeredetibben az, hogy a színházasdiba feledkezett bálozók minimális kapcsolatot is alig keresnek vagy tartanak egymással. „Vonalban”, „kifelé”, akár „a nagy semmibe” játszanak, hogy mind jobban magukra és csak is magukra irányítsák a szempárok és a feltételezhető kamerák figyelmét. Ez a horizontális jelenetépítés sokszor mulatságos, sokszor beszédes. A figuramozgatásban épp a mozgatás a legtakarékosabb, hiszen rutintalan „színész” természetesen szívesebben ténykedik lecövekelve, begyökerezve, mind kétséges kimenetelű mozgássorokat próbálgatva. A linearitást, a szögletességet szerencsésen oldja fel a kis forgószínpad alkalmankénti – hangszert, személyt esetleg ringlispílszerűen utaztató, belopó – kerengése. A biztos kézzel alakított és bejátszatott tér mindvégig előzékeny, segítőkész a Remete Krisztina fehér – fekete uniformizáltságukban is változatos gálaruháit reklámozó férfiakkal, színesebb, pillangósabb nőkkel. Egészen addig, míg – itt a vége, fuss el véle – Késes Mackie hol halállal fenyegető, hol kegyelemben megdicsőülő életének tanulságai nem összegeződnek, s a műkedvelők rá nem vetik magukat a svédasztal csemegéire.

A Koldusopera a rendszerváltás utáni aktualitásáról (szegénység és gazdagság szétnyíló ollójáról, morál és erkölcstelenség kakasviadaláról stb.) az újabb bemutatók nyomán eleget értekezett a szakkritika. Bagossy a vázlatosan leírt interpretációval nem csupán megőrizte, hanem fel is frissítette az eléggé evidens asszociációkat. Rendezésének tempója igencsak vitatható, noha a komótossággal is jellemzi a felső ötezerből verbuválódott garnitúrát, s megfelelően készíti elő a songok áriáit, más magánszámokat és duetteket. A kulcsjeleneteket.

A hűvös, kígyózóan lelassult, pengemosolyú, vesébe látó Mácsai – nem ellentmondásos –motorja az estének. Csak látszat, hogy az ő feladata – mivel a fő cselekményben nem vesz részt – kevésbé rétegzett, mint két-három szint összesimítására késztetett színésztársaié. Pogány Judit Kocsma Jennyként az a mai méltóságos asszony, aki hosszas unszolásra kegyeskedik közreműködni (vagy Bagossy túl hátra vonta őt). Járó Zsuzsának is bőven van felkészülési ideje Lucy szerepére. Kirobbanó agresszivitása annak a feltételezhető viszonyrendnek is szól, amelyben az aktornak felcsapott gazdagok és gazdagabbak állhatnak egymással. Ez a rejtett társadalmi beszéd – mely a publikum kritikai reflexióit váltja ki – együtt hat a brechti tandráma példázati beszédével. Végvári Tamás (Peachum) mintha az ajtón kívül várakozó tizenkét ukrán őrző-védő hátországát is maga mögött tudva garázdálkodna a szövegben – ellentétben Csuja Imrével (Tigris Brown), akiről nem tudni, szitává lő-e, szitává lövik. Für Anikó Peachumnéje valószínűleg elterelő hadműveletként imitálja az iddogálást: nagyobb gond, hogy most egyszerre „add műsort” olyan pénzkorifeusokkal, akiknek talán mindegyike megfordult az ő – szintén pénzzel paplanozott – ágyában. Persze a kitűnően indított és kitartott ( a monotóniával nem mindig boldoguló) alakítások láttán mindez csupán az egyik lehetséges következtetés A filléres…-t megjelenítő kompánia szociológiájáról; de szavazzunk bármelyik változatra, azzal az alapmese valóságtartalmát vastagítjuk.

Hámori Gabriella játékának ugyancsak karakteres tónusa néha zavarba ejt: egy „igazi”, vagyis strukturáló közvetettség nélküli Koldusopera „igazi” Pollyjának tetszik. (Lehet, hogy színésznőből lett bankárfeleség?) Széles László (Mackie) nem először dolgozik az „Ugyan, ugyan, szóra sem érdemes, hogy ilyen nagyszerű vagyok” önironikus álnaivitásával. Mácsai koherens passzivitása a többiek feje felett főleg az ő stabil aktivitásával folytat metanyelvi párbeszédet. A különféle metanyelvek a darabot köszörülő, fényező többrétegű játékából Czukor Balázs, Dömötör András, Máthé Zsolt, Pletl Zoltán, Tompos Kátya e. h., Jaross Viktória és Érdi Ariadne is elismerésre méltóan veszi ki részét. A Brecht mű szűkítései (Mackienek csak minimális létszámú bandája van stb.) és a jelen, a paraboladrámán kívüli civil szféra felé tett kiterjesztései helyénvalóak. Bagossy László rendezői jelenléte nyeresége volt a búcsúzó Madách Kamarának (Az arab éjszaka) – nyeresége a formálódó Örkény István Színháznak is.

Tarján Tamás