ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Színház: Fül, farok (Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka)

2004. május 24. MaNcs

Doboz a dobozban: Antal Csaba - Bagossy László rendezoi elképzelésétol nyilván nem függetlenül - dobozt épít a dobozba, melynek egyik, felénk eso oldalát nagyon és kevésbé szép keleti szonyegek borítják függöny gyanánt. A dobozban öt muanyag szék, az öt széken öt ember. Mesélnek. Mögöttük óriási hold vándorol - talán éjszaka van.

A Madách Kamarában Roland Schimmelpfennig fiatal német drámaíró Az arab éjszaka címu darabját mutatták be, melynek kétségtelenül vannak arab és éjszakai beütései is. Afféle puzzle-murol van szó, mely leginkább interaktív módon képzodik meg: a közönségnek muszáj részt vennie benne, össze kell rakni a töredékeket.

És noha a hangütésben, a meseszövésben vannak olykor álomszeru, abszurd és képtelen elemek, végeredményben egy kerekded - bár bonyolult - történet áll össze, füllel, farokkal. Az a bizonyos helyszín, amely a véletlenszeruen csoportba verodött szereplok összehozására alkalmas, ezúttal egy tízemeletes lakótelepi ház, amely persze önmagában is sajátos képzodmény, hát még a lakóival együtt. Három férfi és öt no sodorja egymásba a fordulatos mese szálait; közülük hárman a házban laknak, egy férfi a szemben lévo házból vetodik ide, egy másik pedig az egyik lakó szeretoje. A földrajzilag viszonylag kicsi merítés egyéb szempontokból nézvést sokkal szélesebb; társadalmi rétegek, életkorok, karakterek és sorsok húzzák szét az összetartó mesét.

Mindenki ül. Téli cuccokban, kabátban, kalapban, sapkában, sálban; a háttérben még némi hószitálást is látni olykor a jókora hold mellett. Pedig rekkeno nyár van, mondják mindjárt az elején, az év legmelegebb napja. Hogy ne vegyünk semmit készpénznek - nyilván ez a "csavar" jelentése. A színpadon az egyetlen cselekvés a beszélés - és Bagossy László rendezo jól választott, amikor, némiképp merészen, mozdulatlanságra ítélte a színészeket. Hiszen ha belegondolunk, teendo - a cselekvés, mozgás értelmében - nincsen semmi; a hangokra osztott mesélés viszont éppen elégséges karakterformálásra ad lehetoséget. Ilyenformán megno a súlya és a szerepe a beszéd megannyi tulajdonságának, a tempónak, az intonációnak, a hangeronek, de még a hangszínnek is.

Itt van például az egyik lakó, Franziska Dehke. Az álmatag, memóriazavaros not Für Anikó vontatott és kissé emelt beszéddel kelti életre, csupa rezignált csodálkozás a figura, aki semmit nem ért ugyan a körötte zajló eseményekbol, de abban biztos, hogy számára, mint rendesen, most sem jelent semmi jót a kavarodás. Az o lakótársa a talpraesett arab lány, Fatima, aki heves és emelkedett szerelmi viszonyt bonyolít az o Kaliljával, aki minden este - miután az aluszékony Franziska álomba zuhan a kanapén - felbukkan a lakásban, hogy alaposan megszeretgesse az o szerelmét. Ott bóklászik a házban Lomeier, a házmester, aki momentán ugyan a nyári hoségben elszökött víz nyomát kergeti, de közben intenzíven lábadozik lidérces házasságából, föl-fölelevenítve annak komikusan elviselhetetlen fordulatait. És szembol, a másik házból egy bizonyos Peter Karpati (nem véletlen, de nem ám!) kukucskál, mindközönségesen meglesi a zuhanyozó Franziskát, és fölhorgadt szenvedélyében hozzá indul. Így találkoznak ok a tízemeletesben, legszorosabban az alvó Franziska kanapéja mellett.

Mindenki szerelemre, de legalább szeretetre vágyik, meg el is vágyódik, nem tudja, hová, tán a sivatagba. És mindenki álmodozik, álmodik, intenzíven vagy kevésbé. Mondjuk, ez az összeköto kapocs, a szereplok, a nézok meg nagyjából a földgolyó összes lakója közt. Ki ezzel, ki azzal pótolja átmenetileg vagy végleg élete hiányait - Franziska például konyakkal, sokkal. Ebbol késobb egészen komoly tragédia következik, melynek a világon semmi köze nincsen az alkoholizmushoz. De mire itt tartunk a mesében, már bohózatba fordult minden, afféle elrajzolt, abszurdoid bohózatba, melynek részleteiben persze ott lapul a múlt, tehát réges-régi, de fontos összefüggéseknek jöhetünk nyomára. Mindenesetre a komoly tragédiának már nincsen helye; némi melankóliának esetleg.

Amitol viszont Vajdai Vilmos zenéje térít el; az ismétlodo dallam hangulatában lehetne ugyan melankolikus, tempójával s az ismétlodéssel viszont feszültséget generál, végeredményben pedig egy szólammá válik a színészi szólamok között.

A színészi szólamok színesek; Für Anikó lassított tónusa mellett eros kontrasztot képez Járó Zsuzsa energikus, szenvedélytol futött, talpraesett Fatimája. Filmszeru jelenetekben elevenedik meg megannyi ballépése, kitörése - igaz, tán a legmozgékonyabb szereploje a történetnek. Még a kés is neki jut - mint a kevés tárgyak egyike.

A kevés tárgyak másika, egy konyakosüveg eloször Für Anikó keze ügyében lakik, azután viszont a Mácsai Pál játszotta Peter Karpati átmeneti kényszerlakhelye. Ez a fordulat nyújt lehetoséget arra, hogy Mácsai príma hangjáték-alakítással játsszon el rengeteg érzelmet és színt, a malíciától a féltékenységen és csodálkozáson át a rémületig és rezignációig.

Jó Csuja Imre Lomeier házmester szerepében; amúgy neki vannak a legélénkebb víziói és a legjobb történetei. Csuja jó ritmus- és arányérzékkel ad némi borongós árnyalatot az o saját happy endjének is - hiszen o nyeri el az immáron nem annyira álmatag és memóriazavaros Franziskát. Debreczeny Csaba Kalilja hamar kerül a bohózati szál kellos közepébe - és csúnya véget ér. Vagy nem is annyira.

Bagossy László rendezése kellemes estét szerez a kikapcsolódni vágyóknak. Bár nem tudok szabadulni attól a sejtelemtol, hogy a szándék valami más, valami több volt itt eredetileg. És noha én ezt sem keveslem, sot, halkan megjegyzem, hogy ahhoz a valami máshoz tágabb értelemben vett fül és farok kellett volna.

Csáki Judit