ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A magány komikuma

2004.03.06. Magyar Hírlap

Már amikor bemegyünk a nézőtérre, ott ül a nyitott színpadon Béres Ilona mint Mag. Mintha az ősidőktől ott ülne. Mint egy lepusztult ősanya. Borzolt hajú, cserzett bőrű, kegyetlen tekintetű, de ugyanakkor gyerekes is. Taszító óriáscsecsemő. Aki öregsége miatt már visszatért a gyerekkorba, ápolásra, ellátásra szorul. Gyámoltalan, de szívós. A felnőttségéből megmaradt minden összegyűjthető gonoszsága, de azért van benne naivitás is. És tud örülni. Például az aljasságainak. Rövid pórázon tartja az egyik leányát – a másik két magzatja rá se bagózik -, magához láncolja őt kötelességtudásból, némi szeretetből, elesettségére való rájátszásból „kikevert” érzelmi terrorra. Lehetetlenné teszi Maureen életét, kapcsolatait. Két magányos ember szövetkezik társas magányra. A Bíró Kriszta által játszott nő már benne van a korban, úgy a gyerekszülés lehetőségének határán. Nem szép, de nem is borzasztóan csúnya. Ha emberileg képes lenne rá, lehetne őt szeretni. De akkor mi lenne a kásáját, italát, gyámolítását követelő anyjával?
A történet szerint mindez lehetne idegtépően tragikus, élveboncolós színházi őrjöngés. És tulajdonképpen az is. De közben komédia, már-már bohózat. Martin Mcdonagh, a szerző nincs még harmincöt éves, de már ünnepelt színdarabíró. Még közel sem jár a harminchoz, amikor Londonban már négy darabját adják azonos időben, ez állítólag Shakespeare-en kívül mással nem esett meg. Nálunk A kripli megy tőle jelentős sikerként, Gothár Péter rendezésében, a Radnótiban.
A Madách Kamarában Guelmino Sándor rendezte a Piszkavas című darabot, ami szintén sajátos, fancsalian groteszk ír eredetű humorral teli, erre persze rátesz néhány lapáttal Parti Nagy Lajos fordítása. Benne van a kietlen szirtek elhagyatottsága, a zordon éghajlat által megedzett, megkeményedett emberek ridegsége. Ugyanakkor mindez kölykös hevületű játékossággal, olykor poénkodó vicceskedéssel párosul. Az előadás libikókajáték. Elcsusszanhat a könnyedén hálás szórakoztatás irányába. Olykor van ilyen érzésem. De közel sem annyi, mint a Madách Kamara előző produkciója, az eléggé megrendezetlen A makrancos hölgy esetében. Guelmino Sándor a Thália Stúdióban már az El nem küldött levelek színpadra állításakor is jó rendezőnek mutatkozott. Most nagyon jónak. Időnként a színészi alakításoktól szinte felszikrázik a színpad. Béres Ilona évek óta remek formában van. Monumentális és ugyanakkor észveszejtően komikus. Még azt is megengedheti magának, hogy stilizáltan elvékonyítja a hangját, affektálósan nyafogóssá teszi, ami persze humorforrás, de hátborzongatóan rémisztő is. Bíró Kriszta játszott ezt-azt a Madách Kamarában és sok fontosat annak idején Miskolcon. A kiszolgáltatottságtól az anyagyilkolásig és az anya kibírhatatlan tulajdonságainak magába szívásáig ívelő méltó szerepet magától értetődő tehetséggel éli. Miután piszkavassal megégette, majd megölte az anyját, ott ül „elődje” foteljában, és mint egy trónban hatalomátvételkor, elhelyezkedik benne.
Szabó Győző a betoppanó, macsós férfit adja, aki el is vinné magával az erősen középkorú lányt, ha az szabadulni tudna. Szabó nyers, vad, elementáris. Villanásnyira megérez valamit a nő lelkéből. Máthé Zsolt alakítja a férfi öccsét, és sok tekintetben ellentétét. Kamaszosan kisfiús. Naiv ábrázata mögött éles megfigyelő rejtőzik. Talán még nem állt rá arra a reménytelen életpályára, amire a többiek. De szintén magányos. És ebből az elszigeteltségből valószínűleg ő sem tud már kitörni. A produkció lényegében a magány rettenetét és komikumát tárja elénk. És ezt a keserű mulatságot a premierközönség kiadós ovációval fogadja.

Bóta Gábor