ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A legerotikusabb epizód - Egy csók és más semmi

Epizód
Nem, ezúttal nem a híres-neves dalról van szó az azonos című, híres-neves operettből. Ez a csók Shakespeareben csattan el, A makrancos hölgy előadásán, amelyet A hárpia megzabolázása címmel játszik a Madách Kamaraszínház. Az sem igaz, hogy elcsattan, csak a megszokás mondatja, mivel a csókok, abban az esetben, ha írva van róluk, el szoktak csattanni. De ez nem. Ez mintegy rálehelődik, ráóvatoskodik, hogy úgy mondjam, ráolvad rendeltetési helyére, egy meztelen lábra. Aki adja: Petruchio, azaz Gálffi László. Aki kapja: a makrancos Kata, vagyis Für Anikó. A legerotikusabb epizód, amit mostanában színházban láttam.

Kata, kifáradva az asszonyszelídítési procedúrától, éppen alszik. Rongyos göncben, éhesen (merthogy vacsorát sem kapott), a földön. Petruchio fölötte állva nézi kíméletlen eljárásának elcsigázott tárgyát, majd lassan térdet hajtva, óvatosan fölemeli elpilledt áldozatának (kissé szutykos) lábát, és áhítattal megcsókolja. A mozdulat gyöngéd, a pillanat meghitt. Kata semmit sem érez az egészből, hiszen alszik, mi azonban megtudjuk, hogy ez az átszellemült ember szereti a feleségét. Megkínozza, mert sem neki, sem a szerzőnek nem jutott eszébe más módszer a függetlenségét tövisesen védő hölgy érdekházasságba kényszerítésére. Petruchio viszont menet közben rájön, hogy többről van szó: ők ketten egymáshoz valók. Egyszerűen beleszeretett. Ám a játékból nem lehet kilépni, végig kell játszani. A csók a rejtett érzelem szemérmes megnyilvánulása. Csak a szerelmes férfi tud róla, és persze a közönség. Gálffi László cinkossá avat bennünket, a pártjára állítja a nézőt. Ettől kezdve nem a családon belüli erőszak elkövetőjét látjuk benne, hanem a sajátos metódussal dolgozó udvarlót. Megenyhülünk iránta. Szurkolunk neki. Drukkerei leszünk ennek a szerelemnek, sokkal inkább, mint a csók előtt.
Ez egy mély és igaz szexjelenet, ritka a mai színházban. Ma a direkt ábrázolás a divat. Levetkőzés, meghágás, üzekedés. Párzó mozdulatok. Harisnyanadrágon, bugyin keresztül – mert azért mégsem pornószínházban vagyunk -, lehetőleg úgy, hogy minél hitetlenebb legyen. Gálffi csókja Für Anikó lábára valódi erotika. Lassú, fölhevült, szinte rituális. Az ágyból indul el, nem az ágyékból, mégsem csak lélektől lélekig tart, inkább előjáték, amelynek folytatását mindenki átélheti a képzeletében. Láttam egyszer egy Rómeó és Júliát, melynek erkélyjelenetében a szerelmesek sehogyan sem érték el egymást, bárhogy igyekeztek. Csak szavakban, tekintetekben. Érintés nélkül érintkeztek. Erotikusabb volt, mint a legvadabb imitáció.
A Keszég László rendezte előadásnak ez a pillanata az egész játékot átvilágítja. Hogyan lehet ma eljátszani, pláne a Madách Kamara aprócska színpadán, a szeles vadócot és a betyáros macsót, akik reneszánsz abroncsszoknyában és buggyos nadrágban a hüledező rokonság szeme láttára mint nyaktörő cirkuszisták kergetik egymást a palota cirádás lépcsőjén? Sehogy. A reneszánsz boszorkány (vagy hárpia) a színházmúzeumba való. Ennél sokkal érdekesebb, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik nem illenek a környezetükbe, nem fogadják el a fölkínált életforma törvényeit (mint ennek az előadásnak a Katája), vagy nincs is módjuk, legföljebb váratlan álmaikban, kitörni abból a világból, amelyben élnek (mint ennek az előadásnak a Petruchiója)? Találkozhatnak-e? Megtalálhatják-e egymást? Vagy merő illúzió az egész? Képzelgés? Álom? Az előadás különös válaszokat ad a kérdésekre – nem lenne illő elárulni. Hanem az csók – az sokat elárul.

Koltai Tamás