ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy

Magyar Fórum – 2005.04.14.

Makrancos Katalin és Petruchio története, azaz a házsártos menyecske megszelídítése ősrégi téma az irodalomban, különböző változatai szerte Európában elterjedtek, s egyes elemei a régi Kelet mesekincsében is megtalálhatók. Sajnos, a Shakespeare-kritika különböző irányzatai nem becsülték eléggé és nem értelmezték helyesen ezt a vígjátékot. Ennek okát a szöveggel kapcsolatos nehézségekben kell keresnünk. A makrancos hölgy előadását 1593-ra teszi a mai Shakespeare-kutatás, a darab szövegét az 1623-as fóliókiadásból ismerjük.

A mellőzés másik okát a Keretjátékban, a részeges Huncfut Kristóf üstfoltozó megtréfálása adja, mert ez túl bonyolulttá teszi a mű színpadi megjelenítését, ezért ezt a részt legtöbbször el is hagyják. A makrancos hölgy sorsa a Shakespeare-t követő időkben viszontagságos volt. Az angol és az európai színpadi gyakorlat még napjainkban sem tud határozottan állást foglalni az ügyben, hogy a kitűnő Előjátékot a darab szerves egészének tekintse-e, vagy csak valami oda nem illő, zavaró tényezőnek, így az ősbemutató óta teljesen elhagyják. Kontinensünk színpadain a darabot különböző feldolgozásokban láthatták az érdeklődők, hazánkban Schink és Holbein német szerzők átdolgozásai jutottak el. A vígjáték premierje 1800-ban Kolozsvárott volt Koréh Zsigmond fordításában. Ezt a produkciót a debreceni és a szegedi előadás követte, majd 1807-ben Pesten is színre vitték. A Nemzeti Színház megnyitása évében , 1837-ben már bemutatták. A makrancos hölgy első szöveghű fordítása Lévay József munkája, a Kisfaludy Társaság Shakespeare-kiadásában látott napvilágot. Harsányi Zsolt két világháború között keletkezett fordítását 1955-ben Jékely Zoltán fordítása követte. A makrancos hölgy gyakran fordul elő hazánk színházaiban, s a két vezető szerepnek, Petruchiónak és Katalinnak alakítására színművészetünk legjobbjai – Egressy Gábor, ifjabb Lendvay Márton, Gyenes László, Hegedűs Gyula, illetve Szacsvayné Csillag Teréz, Laborfalvy Róza – vállalkoztak.

A makrancos hölgyet most egyszerre három helyen is megtekintheti a budapesti közönség: az eredeti Shakespeare-művet a Vidám Színpadon és az Örkény István Színházban, a Goldmark Károly által írt zenés változatot pedig az Operaházban. Az Örkény István Színház társulata a vígjáték címválasztásában visszatér az eredetihez, az angol nyersfordítás szerint. A hárpia megzabolázása hasonlít leginkább a shakespear-i címhez, köznyelvi használatban viszont – különböző változatok alapján – A makrancos hölgy vagy Kata ismert. A komédiát másfél évvel ezelőtt, 2003 decemberében, még a Madách Kamara-i időszakban vitték színre, és azóta egyfolytában műsoron tartják.

Az Örkény István Színház társulata Keszég László rendezésében adja elő a darabot, és több szempontból is formabontó változatot hoz létre. A rendező nem hagyja ki a keretjátékot – a benne szereplő neveket meg a történetet megváltoztatja ugyan -, de beépíti a produkcióba. Az unatkozó Lord nem úgy vicceli meg a mindig pityókás Kristófot, azaz Ravaszt, hogy elhiteti ezzel a szerencsétlen flótással, hogy nem más, mint egy jómódú uraság, hanem ezt a csak hébe-hóba józan férfiút az eszpresszó előtt a töménytelen mennyiségű ital hatására elnyomja a buzgóság, és mintegy vágyálomként éli meg Kata és Petruchio egymásra találását, a nagyszájú asszonyság betörését, sőt kezes bárány szelídségű, engedelmes feleséggé válását. Ezen felül még a rendező továbbgondolta a komédiát, ugyanis Shakespeare félbehagyta a kezdőtörténetet, de a rendező és dramaturg páros kikerekíti egy zárórésszel, s így, a keretjáték-befejezéssel válik teljes egésszé a komédia, azaz van eleje, közepe meg vége.

A másik újdonság, hogy az 1960-as, 70-es évekbe helyezi át Keszég László és Guelmino Sándor dramaturg a cselekményt, ami egyáltalában nem zavaró, mert nem árt a műnek. Nádasdy Ádám fordítás jobban közelít napjaink nyelvhasználatához, ami számtalan nyelvi bravúrra és játékra ad módot, fölerősítve ezzel a darab humorát. Az is változást jelent az eddigi – inkább szirupos felfogásban játszott – makrancos hölgyekhez képest, hogy Petruchio nemcsak megleckézteti igencsak felvágott nyelvű feleségét, hanem inkább megtöri akaratosságát, sőt megalázza, nevetségessé teszi őt. Hallhatjuk a mai, öntudatos szingli füleknek meg az emancipált női lelkeknek oly sok bosszúságot jelentő monológot is, amit Kata a nagy megjavulása után – minden korok asszonyának – mond: a feleségnek nincs más dolga, mint fejét engedelmesen meghajtani ura akarata előtt, kételkedés nélkül mindenben követni őt, parancsait zokszó nélkül végrehajtani, a nő soha nem kérdőjelezheti meg házastársa határozatainak helyességét, és égbekiáltó bűn, ha felesel vele. A két főszerepet Gálffi László és Für Anikó alakítja, valamint a kedves kis Biankát megszemélyesítő Járó Zsuzsa csak önmagát játssza, míg a többi színész: Végvári Tamás, Debreczeny Csaba, Dunai Tamás, Máthé Zsolt, Dömötör András, Szűcs Gábor, Bíró Kriszta, egyszerre két-három figurát is életre kelt. Lubickolnak a szerepek nyújtotta komédiázási lehetőségekben, mindegyikük tudásának legjavát adja.

Az előadás mindvégig feszes, pezsgő ritmusú, egy perc üresjárat nincs benne, és a közönség élvezi ezt a fajta – a jó ízlés határain belül egy kicsit pikáns – humort. Újfent bebizonyosodik, lehet úgy mulatatni a nagyérdeműt, hogy percenként nem röpködnek az emberek szaporodásával kapcsolatos alpári kifejezések.

Dr. Petővári Ágnes