ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Játék az egész

2004.01.29. Medical tribune

Első blikkre az „Espresso” felirat tetszett a legjobban: igazi, hatvanas évekből való gyöngyszem ; az enyhén dőlt vonalvezetés, a szókezdő E gömbölyded ívei, a klasszikus szocreál, ha lehet ilyet mondani. Az ajtó előtt részegen alvó hajléktalan persze már a „kapreál” terméke. Az egész pedig, hiszik vagy sem, Shakespeare A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy című vígjátéka a Madách Kamarában.

Van ugyanis egy keretjátéka ennek a darabnak, amelyet viszonylag ritkán játszanak el. Eszerint az egész Petruchio-Kata történet egy léha fickó álma, aki jól felöntött a garatra egy ivóban, és akit még a kocsmárosné is kidobott. A végén persze a durva valóságra ébred.
Keszég László rendezésében meglehetős hangsúlyt kap a keretjáték; például felbukkan az előadás kellős közepén, igaz, jókor, jó helyen: Kata leckéztetésének részeként.
Nádasdy Ádám viszonylag új fordítása szinte felkínálja az előadás idejének rugalmas kezelését; önmagában ugyan nem aktualizál, de jól mondható, hétköznapi nyelven görögnek a dialógusok, az irónia metszőbb, a replikák ütősebbek.
Nincs más hátra: a darab eszmei mondandóját, ezt a macsó, durva férfimentalitást kell „lenyomni a torkunkon” most, amikor a csapból is feminista szövegek folynak, és mi tagadás, a Petruchio-féle asszonyszelídítéstől borsódzik a hátunk, és erősen tudni véljük, mit is mondanánk ennek a drága embernek, ha Kata helyében lennénk…
Keszég ezt a kellemetlen és erősen lehetetlennek látszó feladatot nagyobbrészt a színészekre bízza – s alighanem így járunk a legjobban. Gálffi László Petruchiója remek; mint Ravasz a hajléktalan majdhogynem szelíd, mindenesetre nagyon is kezelhetőnek látszik. Amikor álmában úrrá változik, és pénzügyi okokból gazdag feleségre szorul, úgy vezeti elő a mutatványt, mint valami cirkuszi bűvész, jelezvén: játék, sőt trükk az egész.
Für Anikó Katájának – a keretjátékban kövérre tömve persze ő a kocsmárosné – időbe telik, míg leesik a tantusz. Annyi időbe, hogy eltöprenghetünk: vajon miért is hisztizik ez a nő furtonfurt? Csak mert van neki egy libuska kishúga, akiért sorban állnak a hozományvadász pasik, akik közül neki nyilván egy se kéne? Aztán amikor már az ő számára is minden világos, beszáll a játékba: mások előtt engedelmesen rakoncátlankodik, durvul, jelentkezik, hadd játszhassa el Petruchio is a maga szerepét. Hiszen nem alszik olyan mélyen, hogy ne érezné, amikor a hatalmas macsó, abban a hitben, hogy ő az igazak álmát alussza, gyengén szerelemmel csókolgatja a karját.
Innen aztán érthető, hogyan és miként hangozhat el a majdnem-darabzáró híres monológ Kata szájából: az asszonyi engedelmesség apoteózisa. Miért ne, ha nem kerül semmibe; ha valójában két egymást egyenrangúnak tekintő ember szerződésének része…?
Gálffi végig remekel, Für Anikó pedig egyre jobb. A kisebb szerepeket játszók közül muszáj kiemelni – mert az előadásból is kiemelkedik – Bíró Krisztát, aki egyrészt a rátarti és ostoba özvegyet, másrészt Waltert, Petruchio lusta szolgáját játssza, s mindkét karaktert, ahogy mondani szokás, bővérű játékossággal formálja meg. Tetszett Járó Zsuzsa libaszerű Biancája, Végvári Tamástól Baptista is, de főleg a másik szerepe, Petruchio öreg cselédje, a lompos-házsártos Marika. Szűcs Edit jelmezei igen ihletettek, főleg ami Petruchio hajléktalangönceit, a suhogós „szabadidőruhát” illeti. Valcz Gábor díszlete egyszerű és szolgálatkész: forog. Akárcsak az előadás.

Csáki Judit