ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Hétköznapi őrületek

A Különóra / A kopasz énekesnő a Madách Kamarában

kontextus.hu

A Madách Kamara az önállósodás óta második évadját kezdte szeptemberben. Az új vezetés bevallottan a műhely-jellegű munkát részesíti előnyben a szokásos pár hetes próbaidőszakokkal szemben. A műhelyszerű munka azt is magával hozza, hogy az egyes előadások létrehozásában olyan művészek működnek közre - elsősorban rendezők, de ide sorolhatók a műfordítók, dramaturgok, zeneszerzők is – akik addig ismeretlen vagy éppen elfeledett munkamódszerekkel hoznak létre előadásokat. Erre az eddigi legnagyobb vitát kiváltó példa Kovalik Balázs Borisz Godunov- rendezése, a sort Babarczy László követte a Komédiaszínházzal. Mint ahogy Mácsai Pál fogalmazott, a színház társulata bizonyos képességeit renyhültek. Ezeket most kívülről jövő szakemberek edzik eredménnyel.

Az idei első bemutató az Eugene Ionesco két egyfelvonásosából, a Különórából és A kopasz énekesnőből összefércelt produkció, melyet Ascher Tamás rendezett. Ascherrel dolgozni mindig esemény, s ez igaz erre a két előadásra is. S nemcsak esemény, szakmai előrelépés, fejlődés is.

Rögtön szögezzük le: az este nem akar homogén lenni, két különálló darabról van szó, melyeket Ascher más-más módszerrel rendezett meg. Míg a Különóra a realista játékmóddal ábrázolja a helyzet lehetetlenségét, A kopasz énekesnő a látszólag reális élethelyzeteket abszurd környezetbe helyezi.

Különóra

A különóra díszlete mintha a Sárkány maradék elemeiből épült volna: a hófehér falakon hófehér ajtók nyílnak a külvilág és a konyha felé. A perspektivikusan szűkülő szobában egy asztal és két szék helyezkedik el, a falon tányérokkal és evőeszközökkel teli tálalószekrény. Az este folyamán többször is kotorásznak benne nagy csörömpöléssel, legutoljára egy kés kerül elő belőle. Ascher a helyzet abszurditását továbbfokozva láthatatlan gyilkos szerszámot ad színésze kezébe. Nem elégszik meg ennyivel, Gálffi Lászlóval szemtelen módon még le is ejteti a kést, hogy a színésznek még meg is kelljen keresnie azt a padlón.

A Különóra egyenlőtlen küzdelem. A Tanár szerepe sokkal hálásabb mint a végtelenül buta, összeadással és szorzással küszködő Tanítványé. Ascher azonban másképp értelmezi ezt is. Gálffi Lászlónak megadatik az őrület érzékeltetése, mert a szerző megírta azt. Járó Zsuzsának viszont a rendező eszelős tornamutatványokat talál ki. Tanítványa úgy tekergőzik az asztallábak körül, mint valami ostoba kígyó, miközben Járó Zsuzsa arra is figyel, hogy megfelelően szekundáljon Gálffinak. A teljes megháborodáshoz jó háttér kell. Ezt erősíti Pogány Judit is, aki csiricsáré vészmadárként az éppen megfelelő pillanatokban jön be, vastagított hangjával és bibircsókos-összenőtt szemöldökös arcával külsőségeiben is képviseli az elkorcsosulást, melyet társai a figurák belsejéből mutatnak meg.

A kopasz énekesnő

Más helyzet A kopasz énekesnőé. Itt már a kezdéskor érezni, hogy valami nem stimmel. A hatvanas évek stílusában berendezett ocsmány, aranymintás kárpittal bélelt szobában egy házaspár ücsörög. A férfi felsőteste újság mögé rejtőzik. A nőn pink ruha, száján pink rúzs. Haja egybefüggő sisakként borul fejére, szemöldöke helyén két koromfekete ív. Kerekes Éva egész lényében van valami robotszerű, s ezt erősítik megszólalásai is. Máté Gábor néhány próba alatt ugrott be Mr Smith szerepébe, alakítása talán éppen emiatt tér el a többiek eltartott, darabos játékmódjától. Így azonban izgalmas helyzet teremtődik: ugyanolyan kívülállóként csöppen bele a mesébe mint a tűzoltóparancsnok, akit a rendező és a jelmeztervező mai tűzvédelmi ruhába csomagolt. Ki is ez a joviális Mr Smith, aki az eszelősök között is eszelősnek tűnik?

És a tűzoltóparancsnok? A jövő hírnöke? Merthogy nem a normális külvilágé, az egészen bizonyos. Már magában a műben sem, de Ascher felfogásában az idiotizmus – ha ez egyáltalán lehetséges - tovább fokozódik. Gálffi tűzhatlan kesztyűbe bugyolált, darabos mozgása, beszédmodora és buta arckifejezése meggyőz bennünket arról, itt a zárt világon kívül nem a normálisak vannak, hanem a legalább ugyanilyen idióta többség.

A Madách Kamara Ionescoval ismét nagy kockázatot vállalt, node nem Ascherrel. Ionesco nem túl gyakran játszott két egyfelvonásosa felfrissült, átértelmeződött, s ezzel – ha tetszik, ha nem – sajnos elég beszédes képet festett mai, tömegkultúrával fertőzött világunkról.

Kónya Orsolya