ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Abszurd drámák két nyelven

2003.december - Criticai lapok

Ionesco: Különóra; A kopasz énekesnő

A hűséges
Ascher – ha jól tudom – most negyedszer viszi színre Ionesco két egyfelvonásosát, A leckét és a Kopasz énekesnőt. A perfekcionista hírében álló rendezőről az a legenda járja, hogy még az utolsó előadás után is ad instrukciót színészeinek, amikor a produkciót már leveszik a műsorról.
Az előzményekről nem könnyű szólni. Ascher főiskolai rendezéséről csak a Színházi Intézet sajtószemléjéből értesültem, amikor pedig sikerült Bécsbe kijutnom, az Akadémietheaterben az általa rendezett Ionesco-darabok éppen nem voltak műsoron. Az első kaposvári bemutató és a Madách Kamarában látható mostani munkája közt pedig vagy tizenhét év telt el.
A kaposvári bemutató részleteire már nem emlékszem. Utólag azonban úgy tűnik, nem lehet nagy különbség a két rendezés között. Akkor persze örültünk annak, hogy megint ledőlt egy tabu, most már Ionescót is játszani lehet Magyarországon. Igaz, egyelőre még csak az isten háta mögött, Kaposváron. De sejthető volt, hogy ezentúl a Ionesco-darabok is lekerülnek a tiltottak listájáról. Ehhez bizony az is kellett, hogy Aczél Györgyöt egy évvel korábban félreállítsák, kivegyék a kezéből a kultúrpolitika irányítását.
Végül azonban elég sokáig, a Nagy Fordulatig kellett várni a következő Ionesco-bemutatókra.
Nemhogy a föld nem rendült meg, a Ionesco-bemutatókat mondhatni közöny fogadta. Az igazság az, hogy nálunk a szélesebb közönség sem szereti az efféle, gondolkodásra késztető nem realista műveket. Ha nem realizmus, akkor legyen operett vagy színtiszta blődli.
Így aztán ma sem kis kérdés, milyen sikere lesz a Madách Kamarában, a Mácsai Pál vezette s a korábbitól eltérő utakra kanyarodó színházban a Ionesco-repríznek. Ez az, amit nem lehet előre tudni. Ha csak a rendezőn és a közreműködőn múlna, sikert jósolhatnék. Ascher Tamás ugyanis valóban szinte tökéletesre csiszolta az előadást.
A Különórában Gálffi László színre lépésekor kellően alázatosnak, félszegnek, ügyetlennek, sőt ostobának mutatja a Tanárt, aki aztán fokozatosan mind magabiztosabbá, mind erőszakosabbá válik, hogy végül minden gátlását levetve, őrülten félelmetessé vagy inkább félelmetesen őrültté válva jusson el újra, mint megtudjuk, negyvenedszer a gyilkolás paraxizmusáig. Aztán Gálffi, szerepe szerint újabb fordulattal, remegő gyerekké lényegül át, aki tettétől megrémülve ijedten bújik gondozónője, házvezetőnője, ápolónője – Pogány Judit ölébe.
Öröm látni a kiváló Pogány Juditot, aki a néhány mondatra feltűnő Marie alakjának s képes súlyt adni, elhitetni, hogy Marie fontos szereplője a történteknek.
Járó Zsuzsa a Tanítvány szerepében kezdhetné talán egy fokkal magabiztosabban fellépését, hogy fokozódó összeomlásában erősebb legyen a kontraszt a mindinkább fölébe kerekedő Gálffi alakításával. Bár gondolom, Ascher addig nem nyugszik, míg ezt a libikóka játékot is hajszál pontosra nem állítja a következő előadásokra.
A kopasz énekesnőről, a másik egyfelvonásosról szólva még ennyi fenntartásom sincs. Minden pontosan olyan, amilyennek szerzője elképzelhette, és ahogy a komédia sok-sok éven át Párizsban, az Huchette színházban idegenforgalmi látványossággá vált. Ascher rendezése természetesen nem kópia, csak szellemében, rendezői felfogásában hűséges. Disszertációs téma lehetne a hasonlóságok és a különbségek regisztrálása, a nézőnek mindegy. Neki elég megnyugvás, hogy echte, azaz hamisítatlan Ionescót láthat a „Kismadách”-ban.
A díszlettervező, Ignjatovic Krisztina drawing roomja kellően angol és kopár, hogy megfeleljen ez angol nyelvkönyv sematikusan felvázolt nappalijának. Mr. Smithék – a Mácsai Pál szerepébe beugrott Máté Gábor és Kerekes Éva kellően angolnyelvkönyv-szereplők, akik ha valóban angolul is beszélhetnének, tökéletes BBC hitelességgel ejtenék ki a szavakat. A másik angol házaspár, Mr. És Mrs. Martinék, Dömötör András és Járó Zsuzsa ugyanolyan üresen buták és tökéletesen gondolattalanok, mint Smithék. A darab végén valóban teljes hitelességgel szerepet is cserélhetnek Smithékkel.
A tűzoltóparancsnok – Gálffi László váratlan megjelenése és különösen Mary (Kiss Mari) hatásosan zaklatott betörése az angol polgárok otthonába, valamint a kopasz énekesnőre tett kínos utalás viszont azt jelzi, hogy vannak az életnek olyan mozzanatai, titkai, amelyeket csak némi erőfeszítés árán tudnak végül sikerrel a konvencionális üres csevely leplébe burkolni és a tudat alá szorítani. Ebben a darabban nem embert ölnek, nem a hullát kell elrejteni, hanem a valóságot.
Benedek Mari jelmezeinek tagadhatatlan érdeme, hogy észrevétlenül simulnak az előadás világába. Ezek is pont olyanok, amilyeneknek lenniük kell. Ettől azonban még lehetnének szemrevalóbbak.
Tulajdonképpen egyetlen fenntartásom lehet Ascher Tamás rendezését méltatva, hogy éppen olyan lett, mint ahogy előre elképzeltem. Csakhogy azt is mérlegelni kell, hogy a produkció nem elsősorban nekem, se nem a szakmának, hanem annak a rokonszenves, fiatal vgy már nem annyira fiatal közönségnek szól, amely még sohasem látta, láthatta színpadon Ionsco e két, klasszikussá nemesedett kis remekét.
Erre mondják: a csecsemőknek minden vicc új. És szerencsére mindig jönnek, érkeznek az újabb csecsemők. Mégis megkockáztatnám azt a megjegyzést, hogy bizonyára akadna még néhány, Magyarországon elő nem adott Ionesco-dráma, amely közvetlenül szól a mi jelenünkről is.

Mihályi Gábor