ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Húr feszítve jó

2003.11.06. Medical Tribune

Egy öregedő tanár sok mindent tud a tudás tárházából, de belegyomosodva a szegényes vidékiségbe semmit nem tud az életről. Olyannyira nem, hogy élet és tudomány gyilkos őrületté keveredik benne. Egy (több, legalább negyven) diáklány (diák) képes bemagolni miriádnyi szorzatot, ám nem tudja a négy mínusz hármat. Tudja viszont – nagy tudás ez az életről! -, hogy ha fáj a foga, akkor fáj a foga, és ez kenterbe ver minden életet és tudományt. Ez a Különóra (Angol) házaspár másik (angol) házaspárt vár vacsorára, leszámítva, hogy elfeledkeztek jövetelükről, és ők már bevacsoráztak. Vendégek megérkeznek, szakszerű logikai levezetéssel tisztázzák, hogy ők: házaspár. Tűzoltóparancsnok is megérkezik, ugyan nincs tűz, de jó lenne, ha lenne. Van miről beszélni ötösben (hatosban: plusz szobalány), mivel nincs miről beszélni. Ez A kopasz énekesnő. Eugene Ionesco jó fél évszázada írott – a Madách Kamara által most Gáspár Ildikó és Gera György szódominós fordításában adott – ellenszínműveit kíméletlenül patinázta (nem rozsdálta) az idő. Az emberi kreatúra tétova csapongásának tragikomikumán, szajkózó beszédének elringató sablonosságán nem esett változás. Ascher Tamás rendező lecsupaszító, tiszta olvasattal és finoman koreografált, markáns és következetes instrukciókkal dolgozta ki a két egyfelvonásost. Csak az állandóság hiánya állandó e művekben. Nincs a gondolkodásnak, a létezésnek, az együttlétnek semmiféle olyan kezdő- vagy középpontja, ideája vagy külső erőforrása, amely szabályozhatná az életvezetést, a viselkedést, a vágyakat, az állításokat, a szóhasználatot. Ennek megfelelően a Különóra három és A kopasz énekesnő hat szereplője nem leli a helyét, folyton tolódik ide-oda a kelepceszerű térben. A tanár és a tanítvány a szobacella perspektivikusan összefutó falaihoz préseli, az asztalon és az asztal alatt veszi űzőbe egymást, hogy közösnek tetsző, mégis abszolút ellentétes indokaik és érdekeik összeütköztessék őket. A házaspárok a túl kevés ülőalkalmatosság miatt versengő helyfoglalósdira kényszerülnek. Ültében, álltában, futtában mindenki követ, kerget valamit – csak tudná, mit, csak tudnánk, mit; és ez borzadályosan nevetséges.
Ignjatovic Krisztina díszlettervező levetkőztette és kétféleképpen (puritánul, remek struktúrával) felöltöztette a teret. Rendezői értelemben fejtörést okoz, hogy a második darab szállodai közegbe került magánlakás helyett (ebbe a rejtvénybe azért a mi fejünk nem törik bele). Benedek Mari valamennyi figurának tökéletesen tudja a színét: Járó Zsuzsa (a Tanítvány, Mrs. Martin) posztbakfisságához a tiritarkát, Pogány Judit (Marie) abszurd „mamájára” azt, amitől pirospozsgás lesz, Dömötör Andrásra (Mr. Martin) a szürkével felérő rútbarnát, Kiss Marira (Mary) a misztikus feketét.
A maradéktalanul és mélyen szórakoztató első, majd az eredendően kissé terpeszkedő természetű második műben is nagyszerű, szuverén egyéni teljesítményeket hangolt össze a rendező. Gálffi László (a Tanár, Tűzoltóparancsnok) előbb zsíros zsebű sötét öltönyben, utóbb azbesztezüst védőfelszerelésben vezeti elő a kétféleképp bomlott – önreflexióra a mérhetetlen önösségben is képtelen – ember aggálytalan basáskodását. Az ő egylendületű játékmódja jól megfér a tónusaival lefegyverző-mókásan mozaikozó Kerekes Éva (Mrs. Smith) stupid mórikálásával. Máté Gábor (Mr. Smith) a megbetegedett Mácsai Pál helyén intellektualizált buzgómócsingként úgy van jelen, mintha kezdettől együtt próbált volna a többiekkel. Közösen adnak értelmet a nyelvi, halandzsás értelmetlennek.
Intellektualizált? Buzgómócsing? Stupid? Bomlott? Mindennek az ellenkezője is igaz. Ascher és társulata tudja, mit és min játszik. Megvan a húr, tehát feszítik. Feszítik azt, ami – Ionesco ötven esztendő távolából is megfellebbezhetetlenül tudatja a jelennel és a jövővel – rég elpattant az elve zenétlen világban.

Tarján Tamás