ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Tanmesék

2003.10.24. Heti válasz

Ionesco egyfelvonásosai
A Madách Kamara mutatta be Ionesco két egyfelvonásosát, a Különórát és A kopasz énekesnőt. Ötven évvel ezelőtt mindkét mű az abszurd miatt híresült el, és Ascher Tamás rendezése azt mutatta meg, hogy ma sem veszítettek időszerűségükből. A Különóra nem annyira az oktatás idiotizmusáról, mint inkább abszurditásáról szól. Ha az abszurd Camus számára az ember megszólította világ hallgatása, akkor Ionescónál csupán a tudománynak képzelt ostobaságok monológja, a megszólítás kikerülése.
Gálffi László azért tanár, hogy szellemi és lelki infantilizmusát elleplezze, és többek között azért nem tanár, mert csak hallgatóságra, nem tanítványra van szüksége. Minden mozdulatával maga előtt is szerepet játszó félkész személyiséget alakít, először szánalmasan, aztán nevetségesen, végül egyre félelmetesebben. Úgy helyezkedik el Járó Zsuzsa diáklányának már-már ártatlan butasága és Pogány Judit házvezetőnőjének szintén fenyegető magabiztossága között, hogy mindkét nő tulajdonságai, másmás módon ugyan, de az ő őrületére fókuszálnak.
A mindenhez értő tanár oktat aritmetikát, újspanyol filológiát és nyelvészetet, bármit, amit a butuska tanítvány kíván, hogy három hét alatt meglegyen a totális doktorátus. Egyéniségét az egyre hiteltelenebbé váló pedagógusszerep és a tanári jelmezbe bújt pszichopata szörnyeteg ellentétes viszonya határozza meg, ahogy csökken az egyik, úgy erősödik a másik jelenléte. A tanár úr úgy vágyik Párizsba, ahogy a három nővér Moszkvába, léte itt is, ott is felesleges. És éppen ez Ionesco abszurdjának a lényege: a kisvárosi professzor áltudománya, a békés tudósba rejtett őrült mögött a humoros csomagoláson vérrel üt át a lét és a nyelv esetlegessége. Nem véletlen a nyelvészet szerepeltetése: a szavak már régen nem fedik le, amit jelenteniük kéne, és ebből adódóan a létezés sem az már, aminek látszik. A tanár nem azért szörnyeteg, mert felnőtt, mert kegyetlen, mert félelmetes a tudása, hanem éppen azért, mert mindezeknek már a látszatát sem birtokolja. A szavakat Ionescónál nem kimondva fosztják meg értéküktől, hanem minden egyes kimondás az értéktelenséget teszi egyre nyilvánvalóbbá. S ez a jelentés nélküli világ félelmetes, mert nem ad kapaszkodókat az értelemnek. Bármi megtörténhet.
A kopasz énekesnő ugyanezt a nyelv nélküli állapotot egy stilizált színmű világába helyezi. Van színpad, vannak szereplők, csupán a nyelv veszett el. Két házaspár baráti vacsorája, váratlanul betoppanó hívatlan vendég, háttérben a magát szobalánynak álcázó magánnyomozó, s mindez valahol London környékén. Az angol bulvárdarabok alaphelyzete. Sablonok és közhelyek. A sablonok azonban nem működnek, a közhelyek pedig az értelem ellen dolgoznak. Hol a határ, és van-e határ a nyelvi közhely és a nyelv elvesztése között? A kopasz énekesnő szerint nincs, a szavak értelme csupán a véletlennek köszönhető: ha csöngetnek, az vagy azt jelenti, hogy jött valaki, vagy azt, hogy nem. Ionescónál mind a kettőt a tapasztalat bizonyítja.
Máté Gábor, Kerekes Éva, Kiss Mari, Járó Zsuzsa és Dömötör András remekül játszanak, ebben a színpadi munkában valóban nincsen kis szerep. Ignjatovic Krisztina díszlete és Benedek Mari jelmezei is azt mutatják, kevés abszurdabb dolog van a hétköznapoknál.
Ascher Tamás olyan darabot választott, ami sokkal inkább a máról szól, mint az ámokfutó gyilkos története vagy a két kolhoz tanmeséje. Végignevetteti a darabot, mégis elgondolkodtat nyelvről és színházról.

Horváth Csaba