ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Több narancssárgát!

2003.01.31. www.artitura.hu

Howard Barker talán nem is gondolta, mennyire aktuálpolitikai kérdéseket feszegethet Jelenetek egy kivégzésből című darabja másfél évtized múltán is. Az állami bürokraták és a mindennapi élet nyelvén megírt parabolája örökzöld témáról, a művész és a hatalom viszonyáról szól a Madách Kamarában - január 31-én este is.
A mű színtere Velence, az időpont 1871, a téma az állami megrendelés a keresztényeknek a törökök feletti győzedelmét dicsőítő lepantói csata megfestére. A magát felvilágosultnak látó despota velencei dózse ezúttal azonban nem Tizianót kéri fel, hanem az öntörvényű, elhanyagoltságában és kényszerűen férfias allűrjeivel együtt is minden mozdulatában és gesztusában nőnemű festőt, magyar színpadon Udvaros Dorottyát. S nem is az Elégia a Lepantói-csata emlékére című festmény készül el ilyetén módon, hanem egy olyan kép, amely háborús borzalmakat, eltorzult emberi arcokat, megcsonkított testrészeket, tengeri csatát ábrázol.
A rendező, Mácsai Pál talán az egyetlen hiteles megoldást választja, és nem mutatja meg a művet. Csak a művésznő és modelljei párbeszédének lehetünk tanúi. Beszélgetőtársai koldusok, az orvosi csodának számító, nyitott beleit mutogató túlélő katona, valamint a dózse héroszi igénnyel fellépő, ugyanakkor egyfolytában keze finomságát ecsetelő öccse. Megjelenik a színen a dózse, a szerelmi kalandorként a festőnő nagy riválisának számító kritikusnő, és Velence joviális festője, a méltatlan szerető. Igazi karakterek.

Gálffi László a szépért mint olyanért általában, de különösen saját zakójáért rajongó dózse, akinek inog a hatalma, aki gyáva, aki az első egyházi nyomásra bebörtönözteti az autonóm művészt, de akinek valahol legbelül azért mégis van érzéke a minőséghez - mind a felkérés odaítélésekor, mind a tanácsadó és szerető megválasztásakor. Kerekes Viktóriának késő reneszánsz ruhakölteményével, a kellően csípő, intellektuális és hideg modor megválasztásával könnyebb a helyzete. Egyben kisebb a játéka és a játéktere.

A nőként vagy ideológiailag riválisnak tekintett, de minőségérzék birtokában művészként elismert festőnő viszi az előadást. A szerelmestől az elvei mellett minden körülmények között kiálló emberen át a humorát és szókimondását a teljes megalázottságban is megőrző nőig mindent kell tudnia a szereplőnek - és mindent tud Udvaros Dorottya. A darabbeli kritikusnő a végén kicsit segít neki. Elmondja őszinte véleményét a "nagy mű" megfestésére másodjára felkért szerető alkotásáról. Több kellett volna a sárgából? Vagy a pirosból? Vagy a kettő elegyéből? Sok lett a narancssárgából - is.

Az esztéta hozatja ki a börtönből a művészt: mai szakzsargonnal önnön fontosságát hangsúlyozandó megideologizálja a heroizmust. Kiállítják a festményt, a túlélő orvosi csoda tárlatot vezet a kritikusnő szavaival, elsöprő a siker. A festő szinte összeomlik. Aztán ott marad egy percre egyedül a teremben, és meglátja, ahogy él és dolgozik a mű.

pm