ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2020
<
SZEPTEMBER
>

Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből

2002.04.18. MaNcs

"A művészi szabadságnak nincs határa - de legyen" - mondja Urgentino, a velencei dózse; "különösen állami megrendelés esetében, amikor a művész kiválasztását gondos mérlegelés előzte meg" - teszi hozzá a bíboros -, a közönség, a viselkedni tudó premierközönség pedig nevet és beletapsol, méghozzá a Kossuth téri, előre hozott emlékmajális napjának estéjén a Madách Kamarában. Nem bírtunk magunkkal. Barker 1990-ben írott (és Kaposvárott Molnár Piroska főszereplésével négy évvel később itthon is bemutatott) darabja művész és hatalom konfliktuózus viszonyáról szól, e viszony archetipikusnak mondható alternatíváival és figuráival. És bár Mácsai Pál rendezőnek nyilván nem a múlt heti nemzeti hídemberről jutott eszébe, hogy el kéne játszani, azt nem is remélhette, hogy a hatalom lesz oly kedves, és ennyire feltuningolja az előadást, amelyben még mindenféle narancssárgákat is emlegetnek.

Mácsai inkább művésztársaiban és önmagában bízott, mármint a darabon kívül - ez utóbbiban Galactia festőnő a dózse megrendelésére hatalmas képet fest a lepantói győzelemről, melyből nem a diadal fölötti büszkeség, hanem a vér, a mocsok, a szenvedés kerül a képre, a művésznő pedig előbb börtönbe, majd a hatalmi manipulációk következtében piedesztálra. Ez lenne a kivégzés vége: a lefizetés, a bekebelezés, a bedarálás. Galactia korunk hőse. A vég pedig lebegtetett: Galactia megsemmisülve elfogadja ugyan az újabb megrendelés ígéretével megfejelt meghívást a hatalmi dínomdánomra - de lehet, hogy mégsem megy el, vagy abbahagyja a festést, vagy meghal.
Komótos, aprólékos, gondos előadás. Teli jó színészi alakításokkal. Füzér Anni jelzésszerű díszletével és gazdag reneszánsz jelmezeivel. Udvaros Dorottya a nehezebbik utat választva megmutatja Galactia figurájában, hogy mennyire nem könnyű hiteles művésznek lenni és maradni, már ha az embert ennyi tehetséggel verte meg a sors. Gálffi László dózséja nem archaikus vagy mai ostoba-bonyolult, emberszabású manipulátor, akinek azért megy az életére Galactia játszmája, mert ha ő nem dózse, akkor semmi és senki. Gálffi és Udvaros párosa frenetikus. De remek Végvári Tamás bíborosa, aki a szobormerevségből vált habzó szájú Isten ostorává. És jó Rátóti Zoltán Carpetája is: ő a behódoló festő, aki a hatalom igényei szerint pingál, valamint ő Galactia szeretője is - mindkét minőségében jól megszívja, de azért semmi kétség: neki van nagyobb jövője. Jók és pontosak a mellékszereplők is; Kerekes Viktória kritikusportréja szellemes és karcos is, mutatja a szavak hatalmát.

Mácsai rendezése jókora és határozott lépés azon az úton, amelyen az általa vezetett színház haladni kíván.
Az előcsarnokban a kezünkbe nyomták a Madách Színház míves kiállítású programfüzetét, melyben a nagy Madách friss Kossuth-díjas igazgatója "Kedves Barátomnak", a kis Madáché "Kedves Nézőnknek" szólít. Ez utóbbi közli, hogy a kis Madách önállósulásának feltétele a hetvenöt százalékos látogatottság. Menjünk.

Csáki Judit