ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Hol van az a stíl?

2002.01.18. Élet és irodalom

Gerhart Hauptmann ugyanabban az évben, 1910-ben írta a Patkányokat, mint Molnár Ferenc A testőrt. Ebből még semmi sem következik, legkevésbé az, hogy 2001-ben ugyanaznap újítsák fel őket Budapesten. Két, egymáshoz közel született, szellemében egymástól távoli darab, hasonló premiertanulságokkal. Fura.

A Patkányokban egy berlini kőműves felesége titokban gyereket vásárol, a sajátjaként dajkálja, amikor pedig a titokra fény derül, eszelősen a bűnbe sodródik, és öngyilkos lesz. "A tragikum nincs társadalmi osztályokhoz kötve", mondja az esetről Hassenreuter színigazgató, aki korábban éppen amellett kardoskodott, hogy takarítónők nem lehetnek Lady Macbethek. Hauptmann a naturalista iskola kiáltványát fogalmazza a színésznek készülő Spitta teológusjelölt axiómájába: "A művészetben, amiképp a törvény előtt, minden ember egyenlő." Épp csak a két cselekményszálat, a polgári tisztesség hangzatos jelszavát doktriner nemzeti ideológiával hirdető, noha a hatálya alól önmagát kivonó direktor családi bonyodalmait és a lumpenkörnyezetben zajló gyereklopási-gyilkossági drámát nem tudta megnyugtatóan öszevarrni. Nem volt rá alkalmas a naturalista drámatechnika. (Zsótér Sándor annak idején szét is robbantotta, amikor emlékezetes zanzarituálét csinált a Patkányokból.)

A Radnóti Színházban Valló Péter küzd a rendkívül izgalmas drámai konfliktussal, amit úgy indáz be és fojt meg a túlbeszélés, akár a kígyó a Laokoon-csoportot. Modernitását tekintve micsoda különbség a szociográfiailag hasonló, fojtott, szűkszavú és költői Füst Milán-dráma, a Boldogtalanok javára! (Születési év: 1914.) Pedig a fordító Parti Nagy Lajos és a dramaturg Morcsányi Géza mindent elkövetett, hogy megnyesse és a mai ízléshez fűszerezze a szöveget. Gördül is előre az előadás, simán, olajozottan, Menczel Róbert ügyes díszletében, amely a hátsó ablakok megbillentésével, egy vaslétra leeresztésével jelmeztár-manzárdot csinál a bérkaszárnya munkáslakásából. Működik a kettős cselekmény. Hassenreuter igazgató (Szombathy Gyula) hol a színésznő-szeretőjével (Parti Nóra) pásztorórázik, hol a lányát (Hámori Gabriella) részesíti erkölcsi nevelésben, hol leendő vejével (Lengyel Tamás) osztja meg konzervatív politikai és esztétikai nézeteit, hol kövér felesége (Martin Márta) társaságában a jelmezraktára alatti kőműveséket, a John családot látogatja, hogy jótékonysági célzattal tejcsírátlanítót ajándékozzon a sokáig törvényes státusú kisdednek. John (Szervét Tibor) a tisztesség strébere, Johnnén (Schell Judit) fokozatosan kiütközik a gyerekmániás eszelősség, a pernahajder Brunón (Schneider Zoltán) a Lombroso-alkat, a megesett cselédlányon (Gubás Gabi) a későn jött anyai ösztön, a deklasszált prostituálton (Moldvai Kiss Andrea) az életmód züllesztő hatása, leányán (Stefanovics Andrea) a vészes vérszegénység, a házmesteren (Kocsó Gábor) a házmesterlelkület, a rendőrön (Széles Tamás) a munkaköri ártalom.

Ebben a hercig, jól megcsinált polgári stílusban, ami a Radnóti Színház domináns arculata, Hauptmann fájdalommentesnek és avíttnak bizonyul. Az előadás Hassenreutert igazolja: proliból nem lesz tragikai hősnő.
És miből gondoljuk, halála után ötven évvel, a róla szóló megemlékezések előestéjén, hogy Molnár Ferenc nem avítt? Legalábbis a saját modorában: abban az előkelő, gáláns, finoman ironikus stílben, amelyben egykor, még negyven évvel ezelőtt is játszották. Hol van már az a stíl? Hol a galantéria, a szellem és a kellem, hol a szalonok, kastélyok, budoárok és éttermek etikettje? Kiveszett az életből, és kiveszett a színpadról. Nem tudjuk megélni, nincs színész, aki el tudná játszani. Akkor minek erőltetni? Viszont mi marad a szalonnaturalizmusból szalon nélkül? Shakespeare királyi udvara már rég nem királyi udvar. De Molnár főhercegi udvarával is meg lehet-e csinálni ugyanezt?

A Katona Játék a kastélyban-előadása után most a Madách Kamara próbálkozik antimolnárral. Egy másik színházi atelier-ben, azaz programdrámában, A testőrben. Mácsai Pál a színész szerepében rögtön az első pillanatban lerombolja a Molnár-színész mítoszát. Nem elegáns. Nem cseveg. Nem burkolja cigarettafüstbe és szakmai önimádatba kényes tervét, miszerint színpadi álruhában kívánja meghódítani a feleségét, hogy meggyőződjön róla, hűtlen-e. Mácsai színésze elhanyagolt. Lompos. Gyűrött slafrokban és széttaposott papucsban jár. Ordít. Primitív. Szörnyeteg. Hódító testőrként sem sarmor. Túlzott az akcentusa. A tartása. A katonás merevsége. Túlzott az egész "figura". Nem valódi testőr. Valódi színész. Ripacs. Rendezői segítség nélkül játssza az életszerepet.

A Molnár-darabban a kritikus (Végvári Tamás) képviseli Hassenreuter színigazgatót, amikor megpróbálja lebeszélni a színészt arról, hogy színházat csináljon az életéből, és tragikus hősnek képzelje magát. A testőrben az elegáns társalgási stílus felszíne alatt a színházi ripacséria komédiája zajlik. A színésznő ugyanúgy színházat játszik a férjének, mint amaz őneki. Minden jó előadásban - Kolos István rendezésében is - van egy ambivalens pillanat, amelyet akár úgy is elkönyvelhetünk, hogy most ismerte föl a testőrben a színészt. Innen már végig kettős játék folyik. Ehhez a színésznő szerepében is egy megátalkodott színpadi szörnyetegre lenne szükség. Kerekes Éva azonban egy polgári privátot játszik, aki véletlenül került a pályára. Az jó, hogy bizonytalanságban hagy, fölismerte-e a férjét; az kevésbé, hogy nem ismeri föl, ő maga nem mutatkozhat bizonytalannak, amikor ellentámadást indít - ha másból nem, hát sértett női hiúságból. Csak a legvégén csillantja föl a komédiás rafinériáját. Helyette Almási Éva végzi el a színész demaszkírozását a színházi mama szerepében, ő viszont túlzásba is viszi. A maszkkal együtt az arcbőrt is letépi; takarítónőként jobban illene a berlini prolilakásba, mint Horesnyi Balázs szecessziós kulisszái közé.
Mácsai játéka túlnő az amúgy is rég széthullott, a magyar színház és a magyar élet jelenlegi állapotát tekintve reprodukálhatatlan molnári kereteken: a csepűrágó tragikomédiájává válik. Csapzottan, kiüresedve, magányosan dől a kerevetre, míg elforog mellette a színházi ringlispíl. Itt eléletesedett a színház; amott, Hauptmannál elszínházasodott az élet.

Koltai Tamás