ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Tragédiába hajló vígjáték

2002.01.07. Magyar Hírlap

Amikor több mint tíz évvel ezelőtt Puskás Tamás megrendezte A hattyút a Madách Kamarában, érezhető volt a küzdelem a darabbal. Sőt a görcs, a színészek ugyanis már nem beszélték anyanyelvi szinten Molnár Ferenc szövegét. Nehezükre esett elegánsan gördülékenynek lenni, rafináltan szellemesnek és legfőképpen tartással telien könnyednek. Aztán a produkció végén egy ziccer szerepben belibbent a színpadra Tolnay Klári sziporkázó iróniával, elmés kellemmel. Idősen is szép volt, vonzóan nőies, sőt azt kell mondjam, hogy perzselt a szoknyája. Fölényesen társalkodott, rejtélyes volt és kiismerhetetlen, határozott és lenyűgöző. Leckét adott Molnárból, leckét színjátszásból.

A hattyúnál sokkal jobb a Madách Kamara mostani Molnár-előadása, A testőr. Ez a világot járt, tragédiába hajló darab - mely a színházról, megcsalatásról, szemfényvesztésről, hazugságról, apró semmiségek naggyá növéséről, az ösztönök kiismerhetetlen játékáról, a mindig talányos férfi és nő viszonyáról, megaláztatásokról, diadalokról, és ki tudja még mi mindenről regél - ezúttal megszólal a Madách téren. Komoly sikere van. Az ezeken a deszkákon egy ideje külföldi bulvárok ilyen-olyan bemutatóihoz szoktatott publikum meglepően gyorsan "átállt" a nívósabb szórakozásra. Pótszékes házakkal tölti meg a Mi újság, múlt század? és A testőr előadásait is. De ez nem azt jelenti, hogy a Mácsai Pál művészeti vezetése alatt álló teátrum máris megtalálta az arculatát. A testőr előadásának például a stílusa sem egyértelmű. Kolos István rendezésében Mácsai groteszkebbre, modernen zaklatottabbra játssza a címszerepet, ettől az drabálisabb lesz, elsikkadnak finomságok, a sokszínűség is halványabbá válik. Annak idején Darvas a Vígben arisztokratikusabb, sármosabban férfias volt, Mácsai idegzsábább nála, néha már-már kapkodó. Kerekes Éva sem azt az ezerszínű nőt adja, akit Ruttkai játszott, akinek bárki a lábai előtt hever, ha úgy akarja. Ő is mai nő, még a farmer is elképzelhető lenne rajta. Almási Éva a színházi mama szerepében egy vaskosabb, szaladgálós bohózatból lépett elő. Sulyok Mária királynő és trampli egyaránt volt a szerepben. Végvári Tamás alakítja a rezonőr kritikust, az entellektüelt, a gunyoros kívülállót, aki persze nem tud egészen kívül maradni. Pádua Ildikó, régi korok színi iskoláin nevelkedve, páholynyitogatóként csoszog be a képbe, csalafinta mosollyal, kicsattanó kedvvel. Lesznek Tibor hitelezőként elmondja a szövegét. Szécsi Dorottya szobalányként hallgatózó hebrencs. Horesnyi Balázs áttetsző, forgó díszlete szecessziós, a kellékek, a szoba tárgyai modern kori, bábeli zűrzavarban "tenyésznek". Molnár darabjai stíljátékok is, ha megpróbálják szanaszét játszani, mint például a Kamrában a Játék a kastélybant, ellenáll. Ha eltalálják a stílust, mint tavaly Lukáts Andor Liliom-rendezésében a színművészeti egyetemen, akkor megadja magát ifjoncoknak is.

A Madách Kamara produkciója nehezen találja a stílust, de van mondandója a darabról, a látszat és a valóság csalfa viszonyáról, humora is van, néhány döccenőt leszámítva jó a ritmusa. Munka, tehetség, akarat van benne. Ízlésesen szórakoztató, de még nem az a markáns arculatú, ugyanakkor sokrétegű, izgalmasan elementáris színház, amit ezek között a falak között Mácsai vezetésével valószínűleg keresnek.

Bóta Gábor