ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Nincs újság, múlt század?

Zsöllye

Az idő átesztétizál, vonzó aranybarna ragyogással von be régmúlt eseményeket, hangulatokat… Szerencsére nem millenniumi visszarévedésre, kedélyes, édesbús kávéházi merengésre invitál Mácsai Pál művészeti vezető a megújuló Madách Kamarába - azért a kis-Madách andalodásra mindig fogékony hagyományos közönsége is el fog jönni az új éra Mi újság, múlt század? című beköszönő előadására, melyet huszadik századi újságcikkekből rendezett Mácsai maga. Aki pedig a meghirdetett művészszínházra vágyik, kezdetnek okos, szellemes, olykor bölcs sajtószemlét kap, erős színházi csapat előadásában. Egyszerűen jó az ötlet: egy szimpatikus értékrendű művészértelmiségi beleolvas régi újságokba. Őszintén elképed, hogyan festett Budapest 1919. május 1-jén, felfedezi, hogy a századelőn a Király utcában lehetett titokban szülni, elhúzza a száját azon, mi lett volna a teendő a magyar fajgyümölcs védelmében. Eltöpreng, hogy Mezőcsát község lakói, igen, még magukkal viszik a falu zsidóját is, igen, Amerikába, aztán később a jószívű magyar leventék, a már bevagonírozott zsidó családok gazdátlan kutyáinak és macskáinak viselik gondjukat kedvesen és szolgálatkészen, megpróbálja elképzelni, milyen is egy meleg hangulatú nyilas karácsony. Ezután - színházi emberről lévén szó - játszótársakat keres magának és benyomásait színpadra állítja.

A diákosan egyszerű tér láttán ugyan egy pillanatra attól tart az ember, irodalmi színpadra tévedt (nézők felé lejtő csupasz lépcsősor, kétfelől csomagolópapírba bugyolált díszletelemek, ki-kikandikáló barokkos cirádákkal), aztán megkönnyebbül: nem szavalóest az előadás, hanem valódi színház. Mácsai színészei lendületesen, kaján élvezettel játsszák, éneklik, mozogják a hírek kedélyessége alatt megbúvó aljasságot, a pátosz mögött lappangó hazugságot, durcás-magyaros kivagyiságot, a mindenkori reklámokat éltető ötletdús élni akarást. Széles skálán szól a "sajtókánon", Gálffi László finom, érzékeny reflexiókat hoz, Kiss Mari markáns fanyarságot, Dunai Tamás okos hangsúlyokat, Bíró Kriszta asszonyos sodrást képvisel, Gryllus Dorka harcos lelkesedést, Gyabronka József magyar politikusokat hoz megadóan, Debreczeny Csaba izzó, vádló tekintetet. Zene kell: Darvas Ferenc zeneszerző és zongorista, ahogyan szokott, fölényesen eljátszik a korabeli slágerek futamaival, dramatizál, ellenpontoz, karikíroz. S a színházi koreográfiában lassan műfajt teremt Bodor Johanna: groteszk, röhejes, vérfagyasztó, végig eredeti csoportképei, beállításai (női hajra mint leitmotifra komponált rafinált mozgásai, történelemelemző tornagyakorlatai) szintén meglehetős határozottsággal kommentálják az elhangzó szövegeket.

Kulturált, jó szellemű és nívójú előadás a Mi újság, múlt század?. Értéke a friss, személyes gondolat - hibája, amikor ez hiányzik. Megcsappan ugyanis a szellemi muníció a második, 1950-ben kezdődő részre. Talán túl közeli még a kor, nem lábaltunk ki a csömörből. Talán szürkébb a sajtója. Lehet, hogy mégoly mozgalmas sajtószemléből is sok kissé a három óra. S tény, hogy ez a rész készült el kevésbé: több a szöveghiba, a maszatolás, a széteső ritmus. Teli szájjal harsogott termelési tudósítások, bekecsben fontoskodó, fenyegetőző házmester - volt már. Kádár a szószéken, előtte langymeleg állóvízben piros labdával pancsikáló, értsd: gyermeteg magyarok - szájbarágós, és milyen hosszú. Jó viszont az először érintkezési hibának tűnő tűzijáték, az a buta, elrévedő öröm az arcokon - azóta is, minden augusztusban…

Mert hát történeti visszapillantás ide, történeti visszapillantás oda, ez a produkció úgy működik, mint a jófajta közéleti publicisztika: ott sistereg fel, gerjeszt epés nevetést, borzongat vagy döbbent meg, ahol telibe találja a mát. Az est tanulsága, hogy sokszor telibe találja. Úgy tűnik, Budapesten a dolgok lényegét tekintve száz éve semmi újság. Nem jó hír ez nekünk, attól tartok.

Tegyi Enikő