ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Mezek és maszkok

Népszabadság - 2011. november 7.


Mácsai Pál két káprázatos előadással kezdte a mostani évadot. S ezúttal a káprázatot szó szerint gondolom, nem csak azért írom, mert hirtelenében más elismerő jelző nem jut az eszembe.

A Pillantás a hídról éppúgy, mint most a Tarelkin halála sziporkázó formai megoldásaival ragad el, nyűgöz le, kápráztat el. Arthur Miller huszadik századi köznapokból vett történetéhez bravúrosan illeszti Mácsai az ősi balladás hangvételt és a görög sorstragédiák megoldásait. Alekszandr Szuhovo-Kobilinnak a XIX. századi orosz hivatalnokvilágra zúdított, keserű gyűlölettel teli szatírája esetében pedig tobzódik az emberi változékonyság színházi ábrázolásának lehetőségeiben, mohó kedvvel válogat a színházi képtelenségek végtelen tárházában.

Van, aki hagyja magát sodorni a játék áradó erejétől, van, aki fejcsóválva kérdi, mit akar a rendező ezzel éppen most és éppen itt. És valóban furcsa érzés, amikor a színházi életet politikai szenvedélyek fűtik át, a színpadon mondhatni tiszta, de legalábbis a napi hercehurcáktól független művészetet látni. Másfelől persze bizonyos szint fölött aligha vonható meg a pontos határ, ahol a tiszta, az öncélú, a formalista művészet végződik, és a tartalmas, a mondandóban dúskáló kezdődik.

Izsák Lili díszlete ravaszul steril és kifejező. Modernül lecsupaszított, nem is a mai korra, inkább a még sivárabbnak ígérkező jövőre látszik célozni. A történet örök, nem múló voltát érezteti. De a lelki mellett az anyagi szegénységre is utal a csaknem üres, szinte kocka alakú, fakó játéktér. A nyomorgó hivatalnokok padlásszobája csaknem azonos a hatósági irodával, mindössze a lenti csapóajtó, illetve a fönti bejárattól levezető töredékes lépcső különbözteti meg őket. A főszerepet azonban a színészek mellett Nagy Fruzsina jelmezei és maszkjai játsszák. Ezek szólnak leginkább az emberi arcok, lelkek, személyiségek korlátlan felcserélhetőségéről. E téren a szerző ötleteit meggyőző következetességgel folytatja a rendező. Nemcsak Debreczeny Csaba parádézik nagy szakmai biztonsággal és nagyon mélyre hasító humorral Tarelkin és Kopilov közötti ide-oda változásai közben, és nemcsak Epres Attila tünteti el ügyesen és beszédesen az elegánsan félelmetes főhivatalnokot, generálist a durva, lerongyolódott kapitány külseje alatt, ahogyan azt a szerző elképzelte, de a rendező remekül kiválasztott és megvalósított szerepkettőzésekkel is kiegészíti az alakváltoztatások sorát. Takács Nóra Diána hatalmasan egykedvű, bölcsen közömbös szakácsnőből robusztusan öntudatos, majd látványosan megtört földbirtokossá változik, Bíró Kriszta meg egy sokgyermekes, közönséges mosónő és egy rafináltan okos kereskedő között közlekedik magabiztosan. Máthé Zsolt és Ficza István e. h. nemcsak goromba gyalogrendőrök, hanem Máthé Zsolt a kínzás miatt formálisan kelletlenkedő német orvost, Ficza István meg a házmestert is játssza, ráadásul szinte mindenki fölbukkan hivatalnokok, hitelezők, gyermekek remekül maszkírozott csoportjaiban is. Gyabronka József a rendőrkapitány szerepében a viselkedését változtatja bravúros könnyedséggel a helyzet szabta érdekei szerint. Vajda Milán ostoba, öntelt, hatalmas karrierről ábrándozó rendőre pedig a végrehajtó hatalom kiszámíthatatlanságával tölti be a színpadot.

Nem kétséges, a bravúron, a játékosságon, a kunszton van mégis a hangsúly. De azért feledhetetlen az is, ahogyan Tarelkin, aki a szomjaztatás hatása alatt talán maga is elhitte, hogy vámpírrá lett, Kopilovként végül mégis új életre támad: egy mindenre kész és képes hivatalnok szabadult a társadalomra. Az emberi személyiséggel folytatott nagy, fergeteges játék talán mégsem puszta komédia.

Zappe László