ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Csekély díszletben nagy játék

Népszabadság – 2012. március 26.

Tiszta, világos, jól átlátható

Kevés költőietlenebb hely létezhet egy üres színpadnál. Az egyforma feketeséget csak a leverődések szürke nyomai törik meg itt-ott. Ascher Tamás az Örkény Színház puszta színpadára helyezte Ibsen filozofikus drámai költeményét, a Peer Gyntöt. Az üresség azonban csak látszólagos, Izsák Lili díszlettervező néhány odaillő oszloppal szabdalta szét a teret, elhelyezett néhány hangszórót és egy elbitangolt öntöttvas radiátort. Egyebek közt ez a legendás szarvasmeg a halálba röpítő mesés paripa.

Sokat bíz a rendező a színészre és a nézőre. Az első részben sokszor hull a hó. Ez a látvány egyetlen költői eleme. A szünetben ez is sivatagi homokká változik. Aztán Peer hazaérkeztekor ismét hónak látjuk a padlót borító (mű)anyagot. A ledöntött díszletoszlop meg koporsóvá változik. A színészek maradéktalanul teljesítik küldetésüket. Nagy Fruzsina kortalanul mai, ötletesen jellegtelen, de jellemfestő ruháiban hozzák az ibseni költészetet és iróniát, elővarázsolják a hol kaján, hol érzelmes, hol megrendült létfilozófiát, meglódítják a néző fantáziáját, átlelkesítik a lélektelen látványt. A csekély díszletben nagy játék folyik. Polgár Csaba nagyszerű Peer. A végletes önzés, a mániákus önmegvalósítás minden színét ismeri. A falusi kópétól az átszellemült népköltőig, az anyagi nyomorúsággal mit sem törődő bohémtól a gátlástalan üzletemberig, a filozofikus önkeresőtől a dühödt önmegvalósítóig. A soha meg nem lelhető személyiség keresése közben mindig valamilyen, a semmilyenséget színes sokféleségbe rejti. Elhiteti, hogy amit Peer különböző alakokban, magatartásformákban keres, valójában benne van.

Kerekes Éva szárazon bölcs, kesernyésen érzelmes, rejtetten humoros Aase, kiaszott öregasszony változékony hangulatokkal, robbanó energiákkal. Szandtner Anna norvég mintás ruhában egyszerűen átéli Solvejg egyszerű lelkét, de felvillan csábos troll-leányként is. A rengeteg szerepet sok jól eltalált színészválasztással oldja meg a rendező. Takács Nóra Diána adja a rossz nőket, a megszöktetett mennyaszszonyt, a Dovre-királylány igazabb formáját, Vajda Miláné minden torz idióta a bamba vőlegénytől Peer manógyerekéig, Stefanovits Angéla Solvejg nyafka húga és gyermekien csalafinta Anitra, Csuja Imre a menyasszony vérmes apja, a rút esztétikája szerint filozofikusan uralkodó trollkirály és bölcselkedő hajóskapitány. Gálffi László a Peer holttestére alkudó tudós, Epres Attila a határidők halogatásában engedékeny, de végső soron könyörtelen Gomböntőként érkezik minden keresztútnál. Für Anikó és Bíró Kriszta fanyaran fénylik fel olykor, és az egyetemista Ficza István, Király Dániel, Kulcsár Viktória, Nagyhegyesi Zoltán is hibátlanul illeszkedik az együttesbe.

Az előadás tiszta, világos, jól átlátható, követhető. Érzékelhetők a rímszerű összecsengések, a távoli megfelelések, összefüggések. Pontos ritmusa van a játéknak, nekirugaszkodások és lassulások értelmesen váltakoznak. S közben a vezérmotívum egyre nyomatékosabban szólal meg újra és újra. A változékony Peer mind lázasabban, mind türelmetlenebbül keresi önmaga változatlan lényegét. De vajon miért? Érvényes-e még, s ha igen, miképpen az a romantikus egyéniségkultusz, lázas nagyra törés, ami a XIX. század értelmiségét, íróit, költőit annyira izgatta, s ami nemcsak Ibsent, de Goethét és Madáchot is ihlette? Létezik-e még a fausti ember? Egyáltalán tudjuk-e még mi a különbség a „légy önmagad” és a „légy magadnak elég” között. Mi a különbség a gynti egocentrizmus és a trollok egoizmusa között? Minap a hangversenytermi köhögésről cseréltek eszmét a Bartók Rádió reggeli műsorának hallgatói. Az egyik hozzászólás szerint a reklámok sulykolják az emberekbe, hogy ők a világ közepe, minden értük van, nem csoda hát, ha nincsenek tekintettel senkire és semmire, a köhögéssel is kitűnni akarnak, fel akarják hívni magukra a figyelmet. Szóval a trollok már a koncertteremben vannak. És köhögnek.

Zappe László