ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A nő és a tőke

 


prae.hu, 2012. 01. 10.

 

Kerekes Éva újból lubickol. Pedig könnyen le lehet buknia egy színésznek, ha pusztán szövegmondás a dolga. Akkor aztán nem lehet hazudni, nincsenek kis magánjátékok, trükkök, pótcselekvések. Szöveg van és színész. Kész. És az Örkény színészei közül néhányan le is buknak. Viszont végre Jelinek-darabot láthatunk magyar színpadon. Zsótér Sándor rendezte a Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszait.

Éppen hét évvel az irodalmi Nobel-díj és 35 évvel a legelső drámája megírása után végre magyar kőszínház is műsorára tűzött egy Elfriede Jelinek-darabot. Az Örkény Színház Zsótér Sándor rendezésében a szerző legelső, német nyelvterületen is ritkán játszott darabját, a  Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszait.

A cím magában tartalmaz és értelmez két Ibsen-művet, a legismertebbet, a magyar köztudatban Nóra címen futó Babaházat és A társadalom támaszait, amit kevésbé használ a darab, inkább csak utalnak rá. Jelinek a Babaház szereplőit viszi tovább, némileg ötvözve A társadalom támaszainak egy történetszálával. A Babaházat Magyarországon többé-kevésbé ismerjük, A társadalom támaszait nem, de nem is kell, amiért fontos, azt úgyis elmondják. Ibsen kiindulási alap Jelinek számára, konkrétan az Ibsen-drámákban megjelenő nőstátusz kérdését használja, hogy a központi kérdés a nőké, a feminizmusé lehessen.

Jelinek két pólust állít szembe: nőit és férfit. A nőit a szexualitás (a test) képviseli, a férfi pólust a gazdaság, a tőke. A darabban Jelinek a gazdasági életről, pénzről valamint a testről, vágyról, szexualitásról szóló szövegeket ütköztet. És valóban, bár vannak karakterek, a szerző Ibsentől vette azokat, a szöveg náluk dominánsabb. Nem a karakternek van íve és szándéka, hanem a szövegek egymáshoz való viszonyának. Klasszikus értelemben ez teljesen színpadellenes és drámaiatlan.

Éppen ezért érdekes, hogy egy magyar színház, magyar színészekkel, magyar nézőkkel mit tud kezdeni egy ilyen művel. Azért hangsúlyozom, hogy magyar, mert nem véletlen, hogy nem mutattak be eddig Jelinek-darabot magyar színpadon (mindössze egy vendégelőadás és néhány felolvasóestet láthattunk). Jelinek színházfelfogása idegen a magyar színházi gondolkodásmódtól, kisrealista előadásmóddal és színházi játékkal lehetetlen bármit is kezdeni vele. De Zsótér Sándor megpróbálta; és nem véletlen, hogy ő, aki azon kevés magyar színházrendezők egyike, aki túllép a kisrealizmuson.

Adott egy intellektuális, csapongásaitól követhetetlen, vendégszövegekkel teli, gyakran filozófáló szöveg, minimális történettel. Zsótér Sándor számára a szöveg az elsődleges, így kiteszi a színészeket, hogy mondják azt el. A színjátszás legelemibb részét kéri a tőlük, s más nem is igazán látható az előadásban. Viszont a szöveg felnagyításának ez a mértéke nagyon lebuktató. Színészként nem lehet benne hazudni, nincsenek kis magánjátékok, trükkök, pótcselekvések. Szöveg van és színész. Kész. És az örkényes színészek közül néhányan le is buknak.

 

Kerekes Éva viszont újból lubickol. Villogtatni tudja sokszínű színészi tehetségét, újra láthatjuk az Arturo Ui-ként megismert végtelen játékosságot, a színészi zsenialitását. Látni azt, hogy élvezi, amit csinál, és ez a legnagyobb ajándék a nézőnek, hiszen ha akar és figyel, ő is tudja ezt élvezni. Kerekes nem akar lélekben Nórát játszani, nem épít karaktert. Azt csinálja, amit a szöveg megkövetel tőle, képes mondatonként változni, s ez olyan jellegű zsenialitás, mint mikor Nádas Péter a Párhuzamos történetek harmadik kötetében már mondatokon belül ugrál a történetszálak között, csak itt más a közvetítő eszköz.


Kerekes az egyik jelentben kis gyermekasszony, ugrál, pörög, forog, imbecil, sztereotíp Nórát játszik, mindezt egy mondatra kifuttatva: „De hát én olyan sokat adtam. Nevezetesen magamat.” Kimondja, és sokkot kapok, automatikusan összerándul a gyomrom, könny szökik a szemembe. Pedig nem hatásvadász, csak egyszerűen létezik a színpadon, és kimondja, amit kell. Hatása a  lényében rejlik. Évtizedeket képes öregedni mondatok között. És ami a legfontosabb: nő. Egyszerűen megjelenik és sugárzik belőle a szexualitás, és ez nagyon fontos, hiszen végig erről beszélnek, amikor a nőkről, az öregedésről, a feminizmusról beszélnek. És akkor a színpadon látunk egy nőt, teljes valójában.

A darab legelején, miután Nóra otthagyta a férjét, és új életet kezd, mivel az új élethez új ruha is dukál, átöltözik a színen. Ebben az egyébként szövegre építő előadásban ez a gesztus roppant hangsúlyos. A női testről és annak értékválságáról szóló produkció legelső momentuma, amit látunk, az a női főszereplő teste, csupasz melle. És Kerekes Éva mit sem veszít szexuális kisugárzásából az este folyamán. Egy ereje teljében lévő nőt látunk, impotens férfiakkal körülvéve, akik őt megszerzik, eladják és megveszik.

 

Az előadásban szereplő összes férfi őt akarja megszerezni. Nem csoda, ő az egyetlen nő a színpadon. Mindenki megszerzi, de a végén mégis kielégületlen marad. Kínálkozik, árulja magát, mindent megtesz, de senkinek sem kell, még szexuálisan sem. A színpadon egy esélyt látunk a szexuális együttlétre, a Miniszterrel, de az is in flagrantival végződik, a fekvő Nóra fölött álló lankadt vesszejű férfival.

Kerekes Évában a szöveg és a rendezés, Jelinek és Zsótér egyszerűen találkozott. Ám amikor Kerekes Éva nincs a színpadon, gondban vagyunk. Mondhatni szenvedünk. Kiáltozunk belül egy kis Kerekes Éva után. Mert ugye Jelinek lebuktatja a színészeket. Nagyon látványossá lesz a különbség színészi kvalitások között. Úgy tűnik, akkor működik ez a szöveg színpadon, ha a színész végtelen (színészi) játékossággal tölti meg. Kerekes meg tudja tölteni. Vajda Milán is néha képes rá, például a Kerekessel való nagyjelenetükben, mikor egymaga játssza el a párbeszédet Nórát és mackó-önmagát sztereotípiákban megjelenítve (hasonlót már láttuk tőle és Zsótértól az egri A velencei kalmárban).

Mivel ez egy szövegdomináns előadás, és a színpadon a hangzó szöveg a fontos, Zsótérnál maga a hang is fontossá válik. A díszlet tele van mikrofonokkal, nagyon gyakran mikrofonba beszélnek a színészek, vagy egy-egy jelenetet mikrofonhangokon keresztül hallunk. Nóra gyermekei is hangban léteznek, látni szerencsére nem látjuk őket. Természetesen ez elidegenítő eszköz, még jobban a hallott szövegre helyezi a hangsúlyt. Zsótér gyakran él a hangváltás lehetőségével, például a gyári munkásnők esetében. Hanggal teremt karaktert. A fiatal prolilányok így lesznek idős asszonnyá vagy plázacicává. Más-más karaktereket más-más hangon szólaltat meg ugyanaz a színész – bár ez sajnos nem mindig lép tovább egy színészi gegen.

Zsótér a színpadon sztereotípiákat működtet, s ez az előadás humorának fő forrása is. Olyan embereket láttat, amilyeneket a társadalom kíván látni. Nórát hol gyermekasszonynak, hol táncosnőnek, hol dominának akarja látni. Mind megvan. De a sztereotípiák mögött van valaki, aki ezeket működteti. Ha jól tudja működtetni, akkor élvezhető, ha nem, akkor érdektelen. Igazából színészi ripacsság, remek színészi lehetőségekkel, csak sajnos nem mindenki él felszabadultan ezekkel. Kerekes Éva remek ripacs, a szó legpozitívabb értelmében. Mer játszani, szabadon. Kell ennél több? Fila Balázs bejárónőként, porszívóval a hátán, törpetűben ripacsság, amire színészi játékával rá is dob. Nóra-Helmer nagy találkozásánál körbe-körbe futkos a díszlet körül a forgószínpadon, Nórát keresve. Egyszerű bohózatjelenet, ilyenekkel van tele Feydau, és (rajtam kívül) mégse nevet térdcsapkodva senki. Nehéz, intellektuális szövegen alapuló, egyszerre harsány és kifinomult humorú előadás. Zsótér Sándor és az Örkény Színház felkínálja Jelineket a magyar nézőknek. Csak koncentrálás és odafigyelés kell, hogy élvezni tudjuk.

Boronkay Soma