ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Mi lesz velü(n)k, mi lesz belőlü(n)k?

Ellenfény Online, 2012. november 2.

 

Az (újraírt) címben szereplő jelszavak ismerősek, időnként (tíz-negyven-száz-kétszáz évente vagy naponta) felbukkanó, átértelmeződő, kiüresedő, újra használatba kerülő fogalmak. Hol tartanak most éppen? Az Örkény Színház és a HOPPart Társulat közös bemutatója: Merlin avagy Isten, Haza, Család című előadása nem túl rózsás képet festő helyzetjelentés.

Tankred Dorst német drámaíró 1981-es Merlin, avagy a puszta országa bizonyos magasságból nézi a történelmi show-t, varietét, ahol a fekete füsttel borított égből letekintve a lentről hallatszó, távoli ordítás, sírás, jajszó és a ki-kikandikáló véres végtagok, az irány nélkül rohangászó, őrületig kétségbeesett „hősök” és a groteszk cirkuszi figurák visszhangzó kacagása mind csak egy-egy apró részlete egy nagy egésznek. A történelem folyama hömpölyög, mindegy, kik, hol és mikor uralkodnak, milyen eszmék emelkednek és buknak véres tócsákba, a személyes történet nem számít, csak a nagy egész – ami viszont egyre siralmasabb, egyre kaotikusabb, értelmetlenebb képet fest. Még az áttekintést nyújtó magasból is. Nem meglepő, hiszen – ahogy a szerző meséli egy interjúban – „két vagy három generáció élettapasztalata (ez), akik megélték a háborút és a háború utáni időszakot” (az interjú az Örkény Színház honlapján található Merlin e-műsorfüzetben olvasható).

Polgár Csaba ifjú színész-rendező és csapata egy lekerekítettebb, higgadtabb, simára csiszolt mikrokozmoszt hozott létre. A szöveget (Gáspár Ildikó és Bánki Gergely segítségével) alaposan és határozott kézzel megnyirbálva, néhány főbb szereplőre koncentrálva és egy új figurát kreálva áttekinthetőbbé és hűvösebbé fésülték a kavalkádot. A szereplők játékmódja sem keres szélsőségeket, inkább visszafogott és távolságtartó – nemcsak, mert Dorst szövege szerint néha egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról. Hideg világ ez, szenvtelen. Beletelik egy kis időbe, mire rá lehet hangolódni a ritmusára, stílusára, de ha ez megtörténik, annál hatásosabbá válnak a jó érzékkel komponált képek és a gondosan válogatott zenék (többszólamú, égi hangzású kórusművektől a Queenen át Záray-Vámosiig). Mi áll e hideg világ középpontjában?

Isten? Parzival (Roszik Hella) hiába keresi kétségbeesetten, bután, gyermekien, reményt vesztve, fogcsikorgatva, csak Merlin varázsló szenvtelen géphangja jelentkezik valahonnan: „ha Istennel akar beszélni, nyomja meg a kettes gombot, ha nem akar Istennel beszélni, nyomja meg a kettes gombot”.

Haza? Átmeneti. Akárhol-lakókocsi – Izsák Lili biztos ízléssel teremt erős atmoszférát díszlettel, kellékkel (rózsaszín torta, fekete-fehér kistévé és rengeteg művér) és jelmezzel (a ruhák az amerikai ’50-es éveket idézik, jól fésült urak zakó-nyakkendőben, rövidnadrágos fiúk térdzokniban és bőrcipőben, a lovagok szülinapi papírcsákót viselnek, a szép hölgyek szűkre szabott egyrészes ruhákat). Milyen Haza? Harc, háború, szép ideák születése és nem-tudni-hogyan-elszáradása. A Haza hősei, miután megvívták dicső csatáikat, diszkréten vérző orral Hazatérve kényelmesen elüldögélnek kerti székeikben, jól hangzó jelszavaik kupacának tetején, elégedetten dőlnek hátra, és trónolnának-pihengetnének (Gyabronka József, Herczeg Tamás és Baksa Imre egykor talán tudták, miért harcolnak, mára csak a szomorú hiúság vagy az értelmetlen ragaszkodás maradt). Ha elpimaszodott fiaik hagynák. És mindegy, hogy a középkor történetének legendává vált, ideákat megszállottan hajkurászó lovagjai, az ’50-es évek Amerikájának pecsétgyűrűs diplomatái, nyugati EU-tagállamok jól szituált, tárgyilagos, szűk kosztümös küldöttei, a dicső magyar rég- és közelmúlt vagy jelen politikusai, akik rosszul körülmarketingelt jelszavakat ropogtatnak. Kiüresedtek, tanácstalanok, eltévedtek, figyelmetlenek, bizonytalanok és önteltek. Ahogyan utódaik is. Minden Hazában.

Család? Találunk itt néhány házasságot, Családot nyomokban, gyerek-szülő viszonyt romokban. Az évekig vak Artur király (Terhes Sándor) előbb-utóbb rá kell jöjjön, hogy nett háziasszonya, az elegáns first lady (Kiss Diána Magdolna leheletfinom és szikár egyszerre) nem is olyan nagy titokban a Titanic betétdalát franciául zümmögő tenger-lovagjával, Lancelottal (Friedenthal Zoltán csendesen őrlődő udvari őrült) szűri össze a levet. Utóbbinak gyermeket szülő vidéki nő (Szilágyi Katalin) hiába erős, nem tud elég érzéketlen lenni ahhoz, hogy túljusson a vele történteken, végül nyelvét hosszú hegyű ollóval nyaszatolja ki, s csendesen köp vértócsát „szerelme” elé. A varázsló (Szandtner Anna Merlinje szenvtelenül kísérletezget az ember-lényekkel, de belefárad a bolyongásaikba, hibáikba, gyarlóságukba) lázadozik apja, az Ördög (Vajda Milán) ellen. A több anyát alakító Takács Nóra Diána minden figurájának szomorú, de már rég nem tragikus a sorsa: Artur királynak szül fattyat, aki felnőve anyja gyilkosa lesz. A fiatalabb generáció tagjai: a több értelemben is törvénytelen Mordred (Máthé Zsolt karikatúrája az örökösnek, akinek súlyosan agyára ment a hatalom), a társait bármikor készséggel követő Beauface (Barabás Richárd) és a semmit nem tisztelő Agrawain (Bánki Gergely magabiztosságot adó nemtörődömsége és mindig káoszt igénylő nyughatatlansága visszatérő humorforrás) nem sok jóval kecsegtetnek. Egyre több a vér a tisztes Családokban, Hazában.

Puszta ország, sivár látkép. Az igényesen és pontosan dolgozó csapat gondolkodó művészei okos fejükkel biccentenek. Hogy remélnek-e? Hát…

Szemerédi Fanni