ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

ÚGYIS ARRA, AMERRE

 

 

Revizor Online

2012. december 08.

 

A színpadon emberiségdráma zajlik – a nézőtér hátsó traktusa viszont függönnyel leválasztva, az erkély lezárva. Önnön kamarájává lett az egykori Madách Kamara: a mai Örkény Színházban százötvenszer egyperces világszín-játék az eredeti formájában fél nap alatt eljátszható mű.

A stúdiójelleget részben hozza magával, hogy (üdvözlendő idea) az Örkény Színház a HOPPart Társulattal közös produkcióban valósította meg e majdnem mindenestül kitűnően sikerült bemutatót. A színház névadójára, az egyperces novellákra való utalás viszont túlzás. 

 

Igaz ugyan, hogy a december 19-én nyolcvanhetedik születésnapját ülő Tankred Dorst először 1981-ben színre vitt, a hatalmas mondakör fő szereplőit és epizódjait (a kerekasztal legendáját, a Grál-kehely históriáját) újrateremtő, parafrazeáló darabja kilencvenhét egységre bomlik, illetve Gáspár Ildikó és Bánki Gergely által lerövidített, a jelenbe turbózott szövegkönyv-variánsa is tördelten epizodikus. Közvetlen dramaturgiai vagy szemléleti Örkény-hatást azonban nem tapasztalni benne, mint ahogy a Merlin nem ritka brechti tálalása, más indíttatású szembeszökő generálása is elmarad. A lineáris-láncolatos(-Lancelotos) szerkesztés szinte egyetlen gondja: az épp fölös(leges) szereplőket különféle módokon félre kell tenni az útból, el kell tenni láb alól. Ilyenkor leginkább hosszasan alszanak, mámort mímelnek, vagy épp meg vannak halva, amíg feltámadó-felébredő mitikus hősként (vagy alakot váltva) ismét ki nem nyitják szemüket és szájukat. 

 

Támad időnként némi kis szcenikai zsibvásár Polgár Csaba rendező elképzelésében (azzal a színmű összes általam ismert változatának nézője bizonyára hiábavalóan próbálkozott, hogy csupán Dorst és az átdolgozók, megjelenítők kalauzolásával tisztán követhető teljességében értse a varázslatos-szimbolikus eseményfolyamatokat). A zsibvásár limlomosan behavazott, tárgyakkal zsúfolt helyszínt jelent egy oldalfalát fellapozó rozzant lakókocsi (utánfutó) belsejében, előterében és korona-magasában. Korona-magas, a lakókocsi tetőszintjén?! Igen, mert Izsák Lili díszletet és jelmezt közös képi kavargásba fogó látványremeklését a kereszt (mint az egész nagytörténet legadekvátabb jelképe): a kissé megdöntött villanyégő-kereszt rendeli maga alá (a tányérantenna szomszédságából). A játéktér horizontálisan, vertikálisan és mélységben is több szintet, cellát, alkalmatos „félre” helyeket tudhat magáénak. 

 

Merlin avagy a puszta ország a dráma teljes címe (magyarra Kertész Imre fordította). Polgár Csaba felfogásában a cím második fele vonatkozhat akár Magyarországra. Vonatkozik is, tolakodás nélkül, s az új címmel is: Merlin avagy Isten, Haza, Család. Aligha véletlen, hogy az egyik épp partvonalra tett szereplő olyan könyvet olvas, amelynek borítóján piros-fehér-zöld címlapgrafika látható, s mi másért ékelődne fájó József Attila-vers és csak a mi fülünknek édes-örökzöld sláger a konglomerátumba? A figurák sűrűjétől nyüzsgő és berendezésekkel, különféle eszközökkel, kellékekkel – régiekkel és újakkal – összeszemetelt placc Európa-sivatag és emberiség-senkiföldje ugyanakkor. Puszta ország. Szétzüllött, újraalapított, ismét megkergült térség és közösség, melynek mezején a kedélyes ördög űzi – bár eredendő célja nem ez volt – istenkeresésre, nemzedéki párbajra, szerelmi-érzéki szövetségkötésekre, salto mortalékra az embert, embereket. Sem neki, sem másnak, sem Merlinnek nincs hatalma a történet – a történelem – menete fölött. Az úgyis arra mén, amerre akar. 

 

Az intellektuális vándorcirkuszként gomolygó, de önállóan mozgásképtelen járművével egy helyre lecövekelt közösségnek mindig akad képviselője, aki valamelyik tévesztett küldetésnek nekilóduljon. A szereplők csúcsos, színes mágusfövege a (kudarcot valló) merlini eszme-, történelem- és sorsbűvészkedésben való feladatvállalásra utal. A gumival az állhoz rögzített sipkák – globális gyorsétterem-hálózat sem kedveskedhetne szebb ajándékkal az élenjáró húspogácsa- és szirupszörp-fogyasztó kicsinyeknek – bohócosan infantilissá is teszik a porond Polgár által okos, komoly rendbe szervezett, poén-rátéteknek általában nem engedő sürgés-forgását. Mivel – ha akarjuk – valamennyi (többnyire nyűtt öltönyös, olcsó hacukás) alak clown is, részben az abszurd dráma szellemisége delegálja legtöbbjüket erre a szeánszra, melyen már a nevezetes kerekasztal – „itt mindenki egyenlő” – is inkább lomtárba, mint a demokratizmust vágyó emberiség közös bölcseleti és kultúrkincsébe kívánkozna.

 

Matkó Tamás szintén mágusos-bohócos zenéjére járják vitustáncukat az olykor esendőnek vagy eszesen jó szándékúnak is mutatkozó figurák. A Merlin pezsgése egy pillanatra sem buborékmentes, bár nem mindig szénsavval dúsított az interpretáció. A rendezés, a játékmód hol kék, hol zöld kupakot csavar a színmű flaskájára. Élénkül, ülepszik. A színlap, elkerülendő a szerepnevek zuhatagát, kopár ábécérendben sorolja a közreműködő színészeket. 

 

Legalább egy-egy jelzővel toldjuk meg a kiváló kiscsoport- és csapatmunkát végző örkényes és HOPPartos alkimisták listáját, az általuk alakított fő figuratípust futólag jellemezve: a „vigyázz, haver” keménykedésre kész Baksa Imre, a hepciás-pimasz jog- és jövőkövetelő Bánki Gergely, a falból – vagy valóban – mulya Barabás Richárd, az uniós tanfelügyelő néniként fontoskodó, még saját magát is felbujtó Bíró Kriszta, a gyurmaként formálható, engedékeny Friedenthal Zoltán, az önimádó minidaru Gyabronka József, az egész cécó egyik prímhegedűseként kiváló Herczeg Tamás, a pasztellben sápadozó Kiss Diána Magdolna, a kulcsjelenetek kulcsszerepeire mindig kész, remek lesipuskás Máthé Zsolt, a céltalanság vándoraként szédelgő Roszik Hella, a kirakati bábu Szilágyi Katalin, a „ha én ezt tudom, el se jövök” Takács Nóra Diána, a királyi teendőibe és érzelmi megrázkódtatásaiba szemünk láttára belevénülő Terhes Sándor és a piros vagy zöld világító szarvacskáit kuncogva hordó, trikós-gatyás otthoni kényelemben ármánykodó ördög, Vajda Milán egyként elsőrangú bedolgozója a szkeccsesen összedrótozott világ(vég)dráma fekete humorának és még feketébb gondolatiságának. 

 

Szandtner Anna, a nő-Merlin nő mivolta eleve gyengédebbé teszi az emberiség botcsinálta megmentőjét. Szőke suhanásában egyre több a szomorúság és bosszúság, amiért csak nem megy, és csak nem megy, nem működik, amit pokoli papájának hátat-feneket fordítva Artus király, illetve az egész emberi nem elé beterjesztett, világmegváltás céljából. Úgy válik ki durcásan a hérosz-bohóc truppból, a generációs és érzelmi viharzásokból, hogy egyedül ő benne is tipródik mindegyikben. Polgár játékszervezése egyéni ragyogás nélküli közösségi munkát követel és aknáz ki. Megy a gyűrű vándorútra (amerre akar), s ritka eset, hogy tempóvétés, rossz hangsúly, esetleg a véletlen rögtönzése miatt elakad.

 

A díszlet-lakókocsi egyhelyben rostokolva is mintha hasonlítana egy süllyedő hajóra. A Dorst-feldolgozás jegesen utal is a Titanic-filmre. Ami az Örkény Színházban Merlinből kilátszik, az csak a Merlin csúcsa. Éppen elég.

 

Szerző:Tarján Tamás