ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Királynők egymás fogságában

 

Kultúrgrund, 2014. június 4., szerző: Pethő Tibor

 

Kálnoky László fordítása nyomán, Mikó Csaba átdolgozásának felhasználásával született meg az Örkény Színház Stuart Máriája. Schiller művét a rendezői pályáját a néhány évvel ezelőtt a Két néni, ha elindul című előadással kezdő Gáspár Ildikó állította színpadra.

 

Félhomály. Hatalmas terem nagy belmagassággal, majdnem szimmetrikusan két súlyos faágy. A sarkokban a gipsz díszítés mentén megsötétedett kórházszínű fal. A szélen két lift, a jobboldali üzemen kívül, azt alkalmanként másra használják. A baloldaliban liftes néniként Stuart Mária őrzője, Paulet (Takács Nóra Diána) ül félálomban, bent a szobában pedig a fogságba vetett Mária (Hámori Gabriella) fekszik.

 

A kastélyból átalakított, szeretetotthonnal párosított elfekvő, az Arany Alkony atmoszférája éri el a nézőt hangokkal, zörejekkel, dallamfoszlányokkal. Lelki-szellemi értelemben létező helyszín ez elsősorban: a másik ágy üres, az Erzsébet királynőé (Szandtner Anna). Mindkét oldalon megállt az óra a falon. Rosszakarat, halál, reménytelenség lengi be a teret; az Idegen (Bercsényi Péter) képében egyszerre tűnik fel a halál és a politikai rendőrség.

 

A régi világ véget ért, új, az előzőnél is kegyetlenebb, sivárabb korszak jön: a politikai elit tagjai a kastélyüzem szürke portásköpenyes, névtáblás alkalmazottjaivá lettek, időleges fennmaradásukat a ravaszság, az elvakultság biztosíthatja. Kétszer csendül fel a remény hangja. Először, amikor Mortimer (Ficza István) összeesküvéssel, szabadulással kecsegteti Máriát: a liftben lógó zsebrádión visszatérést hirdetve megszólal Dino Olivieri melankolikus-szép J’attendrai-ja. Másodjára már ironikusan, amikor minden elveszett a skót királynőnek.

 

Mária és Erzsébet kerülgeti egymást a szobában. Gáspár Ildikó értelmezése részben háttérbe szorítva a politikát, az államérdek kényszerét a két nő személyes viszonyára, egymást fogságban tartó képzeteire, determinált helyzetére, összeérő-összefolyó egyéniségére teszi a hangsúlyt.

 

Szigorúan feszülő fekete öltözékben, puritán módon megtűzött hajjal mozognak egymás vonzásában-taszításában. Külsejük, megjelenésük hibátlan; játékuk nem minden esetben az, helyenként ingadozó erejű. Találkozásuk – a dráma csúcspontja – jó példája ennek. Okozhatja ezt talán a drámában patikamérlegen kényesen előállított egyensúlynak az a szándékos megbontása, amelynek következtében Mária abszolút érzelmi-erkölcsi fölénybe kerül Erzsébethez képest.

 

Ami az előadás buktatóit mellékessé teszi, az a nagy műgonddal szinte tökéletesre csiszolt látványvilág a díszlettel, a jelmezzel (Izsák Lili, Kálmán Eszter), és helyenként a mozgással. A vért kívánó Burleigh főkincstárnok (Vajda Milán) busafejű stréber laboráns a kémia szertárból; komikus kergetőzése, verekedése az aláírt halálos parancsért a kezdő szobalánnyá transzformált Davisonnal (Spiegl Anna alakítja kiválóan) az előadás egyik legjobban eltalált pillanata.

 

A nem hibátlan, de kifejezetten szép előadásból kiemelkedik Pogány Judit bölcs Talbotja, Znamenák István francia követe, Takács Nóra Diána Pauletje.