ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Az évad egyik legfontosabb előadása az Örkény Színházban

 

 

Szabadidő Magazin, október 8. | Gold György

 

Megtartották az évad első bemutatóját az Örkény Színházban, Kovács Márton - Mohácsi testvérek: e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című darabját. Az előadás láttán úgy tűnik, hogy az első bemutató talán a teljes évad egyik legfontosabb előadása lett.

 

Mohácsi János testvérével, Istvánnal nem csak írta a művet, hanem rendezte is. A darab szervesen illeszkedik az egykori kaposvári Csak egy szög, a Nemzeti Színházban bemutatott Egyszer élünk, az 56/06 és a Dohány utcai seriff című Mohácsi előadások sorába tekintve, hogy ezúttal is napjaink politikai történéseire reflektál. Nem oly régen történt, hogy a Kamenyeck-Podolszkijban esett tömeggyilkosság nemes egyszerűséggel idegenrendészeti eljárásnak aposztrofáltatott egy prominens személyiség által. Ez az apropója az előadásnak, amely töredékesen, mozaikszerűen felépítve tulajdonképpen két-, vagy három zsidó család kálváriáját és szörnyű halálát mutatja be. Néhány emberét a majd harmincezeréből. Azokéból, akik a trianoni döntés revíziójaként visszacsatolt területeken élve Magyarország lakosai lettek, de nem lettek állampolgárai. Nem lettek, mert nem lehettek. Ezeket a fölöslegesnek ítélt embereket,- akiknek csak a hátrahagyott vagyonára, értékeire volt szükség- a magyar hatóságok a csendőrség segítségével kifosztották, majd vonatra rakva elszállították a frontra, át az ukrán határon, ahol módszeresen legyilkolták őket.

 

A három zsidó család közül az egyiket a szombatot ünneplő családi körtől kísérhetjük végig a halálig. A másikat, a Hamvaskürtire magyarosodott Klein családot, a fiúk hazaérkezésére készülődéstől, a nyilas-náci menyasszony bemutatásán keresztül kísérjük el a tömegsírig. A harmadik családot pedig kivégzésük előtt ismerhetjük meg.

 

Természetesen mindhárom család története töredékesen, nem is mindig időrendi sorrendben jelenik meg előttünk. A történéseket megszakítják úgymond közjátékok, melyekből megismerhetjük a magyar hatóságok működését (pl. az 1930-ban létesített KEOKH =Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság), a tábori katonaélet, a front eseményeit, a kivégzőosztagok szorgos tevékenységét, annak gondos, fényképes dokumentálását és kedélyes bemutatását az érdeklődő „turistacsoportnak”, az egyszer használatos, majd legyilkolt tábori szeretőt, részeg bakákat és tábornokokat. Mindehhez szinte már megszokottan társul a Mohácsi előadások mosolyogtató nyelvi humora, a szófacsarások, félreértelmezések tömege, az irónia és a gyilkos szatíra a szürreális álomjelenetekben, melyben Horthy és belügyminisztere, valamint talpnyalói állandóan felcserélődő szerepe a humorforrás. Ám mindig gyorsan lefagy a mosoly, mert sorjáznak a tragikusnál tragikusabb szituációk és jelenetek sortüzekről, kivégzésekről, halálba/halálra készülőkről és halálba menőkről.

 

A színészek: Bíró Kriszta, Debreczeny Csaba, Epres Attila, Gálffi László, Gyabronka József, Kerekes Viktória, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Kocsis Pál, Némedi Árpád és az egyetemi hallgatók állandóan változó szituációkban, változó szerepekben lépnek színpadra hol, mint a tömeg részei hol, mint egyéni szereplők hol, mint a három tragikus sorsú család tagjai. Mégis, a sok nagyszerű alakítás közül talán kiemelkedik drámaiságával, gyomorszorító tragikumával Kerekes Éva és Gálffi László nagyon emberi és nagyon embertelen jelenete melyben a valaha egymást szerető két ember hosszú idő után most, mint a minisztériumi tisztviselőségből testi motozóvá lecsúszott férfi és a testi motozás megaláztatásának alávetett, éhező, családjáért rettegő nő találkozik.

 

Az előadás zenéjét Kovács Márton szerezte, állította össze és ő készítette a koreográfiát is. Felcsendülnek zsidó dallamok, korabeli bakanóták, irredenta énekek, operettslágerek. 

 

Khell Zsolt és Kovács Nóra Patrícia egyszerű szürke falakban, nesztelenül nyíló és csukódó ajtókkal, a háttérben szinte a végtelenbe szűkülő, rácsszerkezettel fedett díszlete alkalmas kerete a változatos helyszíneken játszódó eseményeknek.          

                     

 Az utolsó jelenetben a szereplők, akiket a föld már befogadott, megtalálták a számukra kijelölt helyet, lassan kimennek a színről, csak az árnyékuk marad még egy ideig a falon, aztán az is füstté válik, szétfoszlik, mint az emlékük.

 

Csak egy legény ropja tovább a haláltáncot végkimerülésig.