ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A bennünk levő ismeretlen


Élet és irodalom, Koltai Tamás írása

 

 

Eddie Carbone után ugyanilyen nyugtalanító űr marad a Pillantás a hídról befejeztével. Róla a halála után azt mondja Alfieri ügyvéd – Gáspár Ildikó új, lakonikus, a fölösleget mintaszerűen lehántó fordításában –, hogy „teljes valójában felfedte magát, és benne megmutatkozott a mindenkiben ott levő ismeretlen”. Ez szó szerint Blance DuBois esete is. Mindkét darab (előadás) a belső démonainkkal való hadakozásról szól, de Millernél a Pillantás idején, amikor „a szürrealizmus volt a naturalizmus”, a külső démonok, az amerikai társadalom rossz szellemei is fölerősödtek. (Erről a műsorfüzet referál. Köszönet az Örkény Színháznak, amiért az anyagi katasztrófa idején is kigazdálkodja a tájékoztató, tartalmas műsorfüzetet, mert – a Katonával együtt – tudja, hogy a public theatre, a közszínház nem lehet meg nélküle, és giccsbe hajó bulvár füzetkével csak a bulvárszínház helyettesítheti.)

 

Eddie-t, az unokahúga, Catherine iránti latens, önmagának sem bevallott szerelme kényszeríti küzdelemre, amely a szenvedélye és a lelkiismerete között folyik. A dráma azt a folyamatot ábrázolja, amelyben végül az előbbi győz, az utóbbit szakadatlan öncsalás hallgattatja el. Eddie önmaga előtt még akkor sem ismeri be, hogy illegálisan Amerikában tartózkodó rokonait feladta a hatóságoknál, amikor az már mindenki számára nyilvánvaló. Ebben a végzetszerűen bekövetkező tragédiában használta fel Miller tudatosan az antik mintát, ezért alkalmazta Alfieri ügyvédet mint narrátort a külső kommentátor és ítéletközvetítő kórus „szerepében” – és ezt a drámai formát élesíti ki tudatosan az előadás, amikor a folyamatábrázolást az állapotrajzzal helyettesíti.

 

 Mácsai ugyanúgy kiirtja a darabból a köznapi reálszituációkat és az érzelmi tenyészetet, mint Zsótér. Az Örkényben sincs berendezett lakás, egy-egy garnitúra-pamlag áll az üres színpadon (Izsák Lili), közös térben a család és az ügyvéd, az előbbi szorosan összepréselődve, az utóbbi ki-kilépve a mikrofonjához, hátul pedig, ugyancsak letelepedve, a környék, a bevándoroltak „kórusa”, amely együtt dúdol olasz dalokat a főszereplőkkel. A statikus képnek önmagában is erős belső dinamikája van, de a megfelelő pontokon, mintaszerű tempó-ritmusban gyors lefutású akciók történnek, például a Catherine-be szerelmes Rodolpho megalázásának dulakodásba forduló kísérlete. Itt Csuja Imre Eddie-je a központba emelt karakter, anélkül, hogy ez látványosan történne, épp a mozdulatlanságba zárt mágikus erő, a pepecselés nélkül eluralkodó belső feszültség és összeomlás vonzza magára a figyelmet, mondhatni a robusztus gyöngeség markáns ábrázolása. Für Anikó mint önsajnálat nélküli, karcos és elnyűtt Beatrice, a feleség szintén kiváló, akárcsak Epres Attila egyszerre dörzsölt és megértő Alfieri ügyvédje, Debreczeny Csaba tömbszerűen erőteljes Marcója, illetve a fiatalokat egyszerúen, üdén alakító Polgár Csaba és az egyetemista Törőcsik Franciska. A végítéletben a bútoroktól megtisztított kis színpadon van valami oratorikus monumentalitás. Az áldozati szertartás sorfalat álló tanúiban az előre (nem) várt dolgok eljövetele láttán egyszerre születhet meg a fenyegetés és a félelem.