ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A KÉK ANGYAL EGYKOR ÉS MOST

 

HVG\ 2013\43. SZÁM

október 22.

Csáki Judit

 

„Egy nép, egy birodalom, egy vezér”

 

Heinrich Mann szatírája, a Ronda tanár úr a XX. század elején született, de számos korban bizonyult azóta is aktuálisnak. Legutóbb az Örkény Színház A Kék Angyal című bemutatóján.

 

A Kék Angyal vacak kis lebuj. De van egy ékessége, egy igazi sztárja: Fröhlich Lola énekesnő. Az Örkény Színházban bemutatott előadásban szinte mindenki a lába előtt hever – az utolsókat rúgja a weimari köztársaság. Pedig az eredeti művet jóval korábban, 1904-ben írta Heinrich Mann – Professor Unrat a címe, magyarul Kosztolányi Dezső fordításában jelent meg, aki Ronda tanár úrnak nevezte eredetileg Gonda névre hallgató hősét. A történet az író szülővárosában, Lübeckben játszódik; itt csúfolják Immanuel Rathot „unrat”-nak (szemétnek) a tanítványai és a város lakói. A tanár vaskalapos zsarnok, aki a gúnyolódó diákok elleni bosszúhadjáratában egyszerre nevetséges és fenyegető, mígnem megszállottsága a Kék Angyal nevű lokálba viszi, ahol beleszeret (a regénybeli nevén) Fröhlich Rózába, és teljesen kifordul önmagából. Az állását elveszíti, a nőt feleségül veszi, zsarnokból alattvalóvá, a morál hamis prófétájából anarchistává lesz. És bár a történet az első világháború előtt játszódik, az akkor is világuralmi szerepre törekvő nép szatírája túléli a konkrét időt.

 

Hiszen amikor Robert Liebmann forgatókönyvet készít Heinrich Mann regényéből, már 1930-at írunk, és erősen hanyatlik a weimari köztársaság. Josef von Sternberg filmje, a Kék Angyal ma ugyan már leginkább arról híres, hogy ebben tűnt föl és aratta első nagy sikerét hangosfilmen Marlene Dietrich Lola Lola (itt így hívják) szerepében, de akkoriban sokkal inkább a tanárt alakító Emil Jannings (aki korábban már Oscar-díjat is nyert, később pedig a fasiszta Németország ünnepelt sztárja volt) vonzotta a nézőket a moziba.

 

És a történet is alaposan átalakult. A tanár nem csupán feleségül veszi a revüénekesnőt, hanem maga is kénytelen bohócként föllépni vele; a lecsúszás csimborasszója ez. A végén pedig visszabotorkál a katedrájához, és ott éri a melodramatikus halál.

 

Az Örkény Színház előadásának szövegét Gáspár Ildikó dramaturg írta; miközben mind a regény, mind az 1930-ban készült film nyomokban föllelhető a darabban, mégis új történet és még inkább új interpretáció született. Gothár Péter rendezése a bemutató idején ugyan döcögősnek és helyenként vontatottnak tűnik, de a sok frappáns ötlet, részlet és a megteremtett atmoszféra intenzitása magával ragadó.

 

Az idő: a weimari Németország után, vagyis Hitler Németországában. A hely és a környezet: kisváros, helyi notabilitások, polgármester, bíró, ügyész, iskolaigazgató – megannyi alattvaló. Fölcsendülnek a film dalai, köztük Frederick Hollander legismertebb száma is, a Tetőtől talpig; a magyar szövegeket Kiss Judit Ágnes írta. A nézőteret pallóval átszelő – ilyenformán bejátszató – díszletet is Gothár tervezte.

 

A mozaikos szerkesztésű előadás elején Osvány – gúnynevén Posvány – tanáré a főszerep; Gálffi László kopott-viseltes öltönyben, kissé szűk zakóban, elementáris gyűlölettel üldözi csúfolódó tanítványait, az arisztokrata von Erztumot, a magas pártfogóval bíró Lohmannt és a csóró Kieselackot. És amikor végre megismeri Lolát, és kiköt a Kék Angyal hátsó traktusában – szép lassan tanítványai vetélytársává válik. Gálffi játékában sima és szinte magától értetődő az átalakulás: a gyűlölet mellé fölnő a másik szenvedély, a Lola iránti féltékeny szerelem és birtoklási vágy is.

 

Körülötte a városi urak a korrupt, züllött, diktatúrába hajló rendszer tipikus figurái. Gáspár Ildikó a német rádió archívumának 1933-as anyagából válogatott akkor, amikor például az iskolaigazgatót beszélteti, aki az „erős és független Németországról”, a „gyenge filozófusokkal” szemben az „erős férfiakról” és a „pompás testekről” egyenesen Hitler szavaival szónokol. „Egy nép, egy birodalom, egy vezér”, mondja, és a többiek lelkesen bólogatnak, csak Posvány néz rezignáltan maga elé. Znamenák István a gyors igazodót és a gyáva hazudozót ötvözi egységes alakká, akárcsak az alkuképes bírót Debreczeny Csaba, a simulékony ügyészt Epres Attila, a bábszerű polgármestert Baksa Imre. Az atmoszféra, a közeg intenzív és baljós – nem a Posványtól kell itt a legjobban tartani...

 

A „politikusok” tablója mellett erős kép a revü is; nemcsak a dalok miatt, amelyekből a Lolát játszó, egyszerre démoni és álnaiv dívát formáló Szandtner Annán kívül a bárművésznő Guste szerepét színesen alakító Takács Nóra Diánának és másoknak is jut, hanem a lokál hétköznapi életét érzékletesen mutató „hátsó fertály”, az öltöző miatt is. Innen perdül a függöny elé – vontatottan vagy lelkesen – a következő fellépő, majd ide tér vissza, fáradtan vagy haragosan, várakozón vagy reménykedőn. És itt ver tábort Osvány tanár úr, itt fürkészi féltékenyen a képzelt vagy valóságos leselkedőket, a gyűlölt tanítványokat.

 

Akik nem csak a korabeli német ifjúság tipikus példányait idézik, itt és most is nagyon ismerősek. A lelkes lúzer Vajda Milán, az ügyeskedő kisember Ficza István, és a legkeményebb ellenfél, a tartásos, súlyos Lohmannt játszó Polgár Csaba: mind markáns figura és telített alakítás.

 

És van még sok jó epizód és villanás – egyik-másik még keresi a helyét, akárcsak az előadás egészének a ritmusa; és az a lendület is várat még magára, amely ezt az igazán eredeti, szellemes és gazdag szöveget nemcsak részleteiben, hanem egészében elhúzza ide, hozzánk, mert itt van otthon.