ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Egy zsarnok születése

Revizor Online

2013.11.17.

Szerző: Tarján Tamás

EGY ZSARNOK SZÜLETÉSE

A Kék Angyal avagy egy zsarnok vége / Örkény Színház

A feleslegesen felsrófolt, elnyújtott diákszínházi kezdés és a semmitmondóan elejtett rövidke befejezés közötti jelenetkavalkád nem „Ronda tanár urat” és nem Frölich Lola lokálművésznőt mutatja főszereplőnek, hanem a kis- és nyárspolgári tömeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A Heinrich Mann 1904-es regényét az 1933 körüli évekbe helyező változat, Gáspár Ildikó a túlmotiváltságig ambiciózus munkája persze bőven nyit teret a tényleges főszereplőknek is. Gothár Péter rendezésében Gálffi László Osvány nevű, Posványnak csúfolt botcsinálta kis zsarnok, hatalmaskodó – és akikre pikkel, azoknak alaposan kellemetlenkedő – tanár, de bármennyit fitogtatja, fröcsögi egyre fogyatkozó erejét az öregedő férfi, nem nehéz őt kigúnyolni, sarokba szorítani. 

„Titkokat” rejtő, sokat lapozgatott notesze a menedéke, idegességét viseltes ruhájának simítgatásával, motorikus kézfej-mechanizmusokkal vezeti le. Gálffi választékoskodó, sokszor sunyi-gőgösen önmagának monologizáló Osványában az is felrémlik, hogy az antik görög kultúra terméketlen szerelmese feleségének halála után, a mindennapi egzecírozás szenvedő médiumát elveszítve özvegyi magányát ugyancsak ellensúlyozza a még basáskodóbb feladat-kijelöléssel, osztályozással, büntetésekkel. Magát erősnek hazudó gyenge ember, legfeljebb haszontalan műveltsége és meglepetésszerű humora révén mentegethető karikatúrája a filiszternek. Színeváltozása – szerelme, házassága, állásvesztése, lesüllyedése – csupán többé-kevésbé előkészített fordulat.

Szandtner Anna a miből lesz a cserebogár példája a lübecki lebuj-kabaréban. Átlagosan csinos, ostobácska, könnyű erkölcsű lány, akit nem énekesi-táncosi tehetsége, inkább céltudatosan osztogatott s főleg a diákifjúság által hozsannázott bájai emelnek egyre előnyösebb pozícióba és valamelyest javuló anyagiak közé. A Kék Angyal Bár „Kék angyala” a hétpróbás artista kollégáktól tanult és a magazinokból ellesett közönséges fortélyokkal, pózokkal, hangsúlyokkal egyengeti karrierjét. A pillangósan könnyed, súlytalan, bárhova odalebbenő perdita – aki azért a követelést és a fineszt is ismeri – fokozatosan mindenkit maga alá terítene. Az előadást is, hiszen Szandtner Anna kifogyhatatlanul rakja fel a „nagy nő” fenyegetőbb színrétegeit, az alak árnyalásában kamatoztatva Lola szexuális delejét – ha nem tolulnának elő a cselekményből az alacsony tömeg mind rémisztőbb figurái.

De előtolulnak. Egyre mozgalmasabb a taszító televény. Gothár rendezésének nem erénye a szervezettség, gördülékenység, viszont a rendező által tervezett, kissé megdöntött és enyhén torzító díszlet melegágya a kétarcúságnak, mely már veszedelmes képmutatás. A hátsó díszletfal felénk mint öltözőre, hátra mint „láthatatlan” varietészínpadra nyílik. Szerep és civilség között ingáznak a ki-be sürgő fellépők, énjeiket cserélve. Olykor forog az innenső színpad, cirkuszi a forgatag, nevetségesen különös kellékek kerülnek elő a röhögtető szemfényvesztéshez, s tárgyalások, kortesbeszédek, szócsaták alkalmával ebbe a térbe absztrahálva ereszthetik ki vagy fojthatják le hangjukat az amorális, megvesztegethető, egymásra is acsarkodó városi potentátok, valamint a Frölich kisasszonyon csüngő, más-más társadalmi helyzetű diákok. 

Játsszanak egy vagy több szerepet, az egyként jellegzetes, masszív karaktereket formáló, pukkancsZnamenák István, a hideg türelemre bazírozó Takács Nóra Diána, a sanda Epres Attila, a foga fehérét sokára kivillantó Debreczeny Csaba, a kis görcs Baksa Imre, a lopakodó Némedi Árpád és különösen a Tartuffe-arcával az egész bagázst jellemző Mácsai Pál(előbb a Városi Színház pénztárosa, utóbb – tipikus, pompás kabinetalakítás – Kühl lelkész) nélkülözhetetlen ember-alkatrész a zsarnokcsináló gépezetben. (P)Osvány tanár úr csóró férjként lebukik neje, Lola oldalára, ám ez csupán egy lelketlen, kisszerű tanár csődje. Az igazi zsarnok már hatalomra jutott, már megfélemlítette az alattvalók nagy részét, már az ő retorikáját szajkózzák sokan.

 

A filmtörténeti, nevezetes Kék Angyal (1930) szintén ad hírt magáról az előadásban. A korabeli kuplészövegek (fordító: Kiss Judit Ágnes), az élő zene (Kákonyi Árpád) esztrádos tarkaságot csempész a széttartó, többször újrakezdő rendezésbe. Míg az előbb említett zsánereket igen, a három diákot kevéssé tudta célirányos játékba vonni Gothár Péter. Polgár Csaba (Lohmann), Vajda Milán (von Erzum) és Ficza István (Kieselack) Izsák Lili és Szlávik Júlia jelmezeinek is köszönhetően „egyforma”, ám az iskolai uniformis alól három különféle osztályhelyzetű és temperamentumú jellemnek kellene kikelnie. Csoportos és egyéni megnyilatkozásaik csak részben jók – az érces Lohmann, a melldöngető von Erzum, a kisfiús Kieselack, a Posvánnyal hetykén szembeszálló három „bandita” akciózása –, máskor a (még?) összerázatlan produkciónak esnek áldozatul, de már felettük is ott a zsarnok ernyője, s e zsarnokhoz képest a saját körükbe fogadott, elzüllött Posvány kismiska volt.