ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Gyerekdarabolás

2009. január 23. - ÉS

A Tiger Lillies szeptemberben a Trafóban, egy évvel azelőtt pedig a Sziget Fesztivál színházi sátrában járt. Mindkét helyre nehéz volt bejutni, a közönség tombolt, ám egy diplomamunka is kevés volna ahhoz, hogy a trió közönségre gyakorolt hatásait elemezhessük. A XX. század, de tulajdonképpen a gőzmozdony feltalálásától számított technicizálódás korának minden mocska megjelenik előadásaikban úgy, hogy abból bárki levonhatja a személyre szabott morális tanulságot. Katartikus élmény találkozni a trióval, amelynek munkásságában csak egy valami bizonyos: semmi nem az, aminek látszik.

Például ha a Tiger Lilliesre zenekarként tekintünk, nyomban érvek százaival igazolhatnánk, hogy bizony ők hárman inkább egy színi társulatot alkotnak. Ha viszont színdarabként értelmezzük előadásaikat, máris joggal kiált valaki operát, ha nem éppen cirkuszt vagy kabarét. Valószínűleg egyszerre mind és egyszerre egyik felsorolt műfaj sem jellemzi azt a produkciót, amit e fura szerzetek kompániája állít elénk. Nagyjából a klasszika végéről indulnak a Tiger Lillies történetei, amikor a modern pszichiátria az orvostudomány részévé vált, és Napóleon dúlta fel azt az Európát, amit nem sokkal később a forradalmak hevülete hatott át. Részben személyes indíttatásból ekkor írta Struwwelpeter című híres rémmeséjét Heinrich Hoffmann frankfurti orvos, aki röviddel ezután a városi pszichiátria igazgatója lett. A könyv Mark Twain fordításában 1848-ban akkor jelent meg angolul, mikor a régi német birodalom felbomlása után (éppen Frankfurtban) megnyitják a nemzetgyűlést (nálunk a múlt század elején Borzas Peti címmel jelent meg először). A mű megszületése nem áll közvetlen kapcsolatban a történelmi adalékokkal, de bő másfél évszázadnyi távlatból visszatekintve megérezzük azt a korhangulatot, amelyben a groteszk mint pedagógiai elv létezhetett. Az eredetiben nem összefüggő történetek a félelemmel operálnak: lám-lám, ha bamba vagy, beleesel a vízbe, és megfulladsz; ha szopod az ujjadat, azt a szabó levágja; ha játszol a tűzzel, felgyulladsz; éhen halsz, ha nem eszel levest; ha kóborolsz, felkap, és magával visz a szél; a széken hintázva magadra borítod az asztalt; ha pedig nem engeded levágni a körmeidet, majd a kezeddel együtt vágjuk le (ez Péter története); vagy egyszerűen csak megesz a kutya, ha rossz vagy. A bélforgató, brutális képeket Hoffmann képregényszerűen illusztrálta is, amik a gyerekekben szorongást keltenek ugyan, de kíváncsiságuktól hajtva újra és újra megnézegetik azokat és a félelem végül feloldódik bennük. Taszító terápia, a mai vizuális terror azonban ennél sokkolóbb; szerintem különösebb riadalomkeltés nélkül akár kisiskolásoknak való matiné időben is játszható volna a most színre vitt darab.

Ascher Tamás és Parti Nagy Lajos a Tiger Lillies junk operáját (ami itt koszhadt-, szemét-opera) sokk-operává alakította, és a férfiak által játszott (Csuja Imre és Széles László) felettébb mulatságos házaspár történetére fűzték fel Jógyerekek képeskönyve címmel. Talán nem véletlenül jut eszünkbe Jean Genet, a női szerepeket férfiakkal is előadható Cselédek je és a bordélyházban játszódó Az erkély (amelyből Eötvös Péter komponált francia sanzonokból merítve operát). A zenei anyagot 1998-ban írta a Tiger Lillies zseniális vezetője, a halálfej imágóját mindig az arcán viselő Martyn Jacques, aki egyébként egy bordély felett nevelkedett, és lényegében otthonaként tekint e műintézményre. Jacques falzett hangját a kommentáló dr. Chor szerepében Máthé Zsolt többnyire liliputi hoppmesterként idézi, a történetek összekötő szövegeit mesélő dr. Robozt pedig Gálffi László alakítja (megjegyzendő, hogy a mesélő szerepe jól állt neki a közelmúltban Palya Bea és Gryllus Samu Psyché -megzenésítésében is). Akár a Hét halálos bűn miatt gondolhatnánk Tiger Lillies és Kurt Weill-Bertolt Brecht párhuzamra, hiszen nem az eredetit felhasználva, de nyilván annak erős hatására állított színre azonos címmel Jacques triója - ahogy elnevezték - egy „bűnös punk kabaré"-t. A jellegzetes weilli hangulatok ugyanúgy tetten érhetők Darvas Ferenc ötletes átirataiban, mint a karikírozott valcer és polka vagy adott esetben a humor és horror között lebegő sanzonok persziflázsa. A darabot nem lehetne kanonizált előadásmód szerint operaénekesekkel előadatni (ez a Weill-operákkal sem megy). A gyerekeket alakító színészek (kiemelés nélkül) a jelmez által hangsúlyozott, túlfeszített jellemek mögött egy lélegző, jó tempójú előadáson hatásosan borzolták a kedélyeket, és sikerült úgy megszólalniuk, hogy a közönségnek eszébe sem jutott a világhíres Tiger Lilliest keresgélni.

Ez a cikk második változata, mert az elsőt a gyerekek kitörölték a gépből. Bár még nagyon kicsik, mihelyst hazaköltözik a darab az Örkény Színházba, elmegyünk megnézni családilag is, okulásképpen.

Végső Zoltán