ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Önfeledten szórakozva az ömlő véren

Prae.hu 2009. január 17.

"A Macbeth Shakespeare legrövidebb drámája, és arról szól, hogy ne ölj." Ezzel vezette be előadását egy csodálatos Shakespeare-kutató. A Jógyerekek képeskönyve (nem kevésbé horrorisztikus, mint a Macbeth ) 90 perces, és arról szól, hogy ha egy gyerek rosszat csinál, meghal – persze a témát kifacsartan, gegekkel, paródiaként prezentálja.

Poénok tömkelegét élvezhettük a Jógyerekek képeskönyve előadás során, mondhatni az egész egy nagy poén volt – azt hiszem, másképp nem is igen működne ez a darab. Egy eredetileg gyerekeknek szánt, brutális mesékbe bújtatott parabolasorozatot néztünk mi, felnőttek, groteszk paródiának felfogva a látottakat, önfeledten szórakozva a naturális testszétszaggatáson, az ömlő véren. Nem mondom, át kell esni az első lelki támadáson, ami az embert éri a színpadi testi támadás által, amikor letépik a gyerek orrát. Aztán semmi gond. Innentől csak napi, mondhatni évi rutin: jön a gólya (Uramisten, tényleg jön, hatalmas, piros csőrrel, beadja a gyereket), a gyerek valami – a felnőttek megingathatatlan értékrendje által – rossznak ítéltet tesz, amiért persze meglakol; várja őt a halál: fulladás, elvérzés… És ez ismétlődik vagy nyolcszor.

A színpad egy hatalmas nyitott képeskönyv – nyilván a díszlet, a figurák (tehát a gyerekkönyvből átvedlett, gyerekperspektívából nézve óriási bábgólya is), a maszkokkal a felismerhetetlenségig eltorzított színészek ezt voltak hivatottak imitálni.

Az Örkény Színház társulatának legjobbjait vonultatta fel az előadás, tényleg nagyon jó ez a csapat, de most különlegesen kiemelkedtek abban, hogy (nem csak az erős, torzító smink miatt, hanem a játékuk folytán) nem afféle tőlük már jól megszokott manírok és gesztusok sorát tárták elénk, hanem erős és önálló karaktereket formáltak meg. Csak arra tudok gondolni, hogy sikerült annyira megteremteni egy világot a maga saját szereplőivel, hogy többé nem Bíró Krisztinák és Hámori Gabriellák álltak előttünk, hanem Petike és Robika és a többi gyerek, szülő, nyuszikórus – agresszív, vadászpuskát hordó nyúlmamával.

Nem jelentéktelen szempont egy „sokk-operaként” definiált darab esetén, hogy énekelni és mozogni is tudnak ezek a színészek. Néhány hangszer, gyerekdal szándékú betétdalok, röpke tánctételek, hogy a sopánkodó vagy finoman veszekedő szülők (Csuja Imre papa és Széles László mama) táncolhassanak, és a falzett hangú Mr Chor (Máthé Zsolt) kórusként adják a darab zenei vázát. Ehhez jön a tánc vagy a Chaplin-mozgás utánzása, esetleg a vízbe fulladt gyerek körüli halacskák úszkálása. Bármi.

Stíluskeverék volt ez, de olyan, hogy öröm volt nézni. Gálffi László köti össze a meséket. Cinikus narrátor, a színpad széléről kommentál, a nézők közé szaloncukrot hajít ( Cukormentes! – mormogja orra alatt). Anakronisztikus szövegek, blőd dalszövegek (szintén The Tiger Lillies -től, mint a zene), kifacsart mondatok, szerkezetek (szépni szép; fáter, máter dolorosa; nincs a hómnál szvítebb hóm), amilyeneket már jól ismerünk Parti Nagy Lajostól, akinek a magyar szövegkönyvet köszönhetjük. A tükörkép, bábjáték és árnyjáték adta lehetőségeket is kihasználja a rendezés – paródia, hatalmasra nagyított ál-imitáció formájában.

Az ember azon nem gondolkozik, miért jut éppen a Hamlet egy színházi főrendező eszébe, hogy bemutassa. De ez? Honnan szedték? Mindenesetre jó, hogy szedték. Főleg annak fényében, ahogy a kivitelezése sikerült. Kifejezetten nagy teljesítménynek tűnt ez a produkció, ötletességben és azok egybeszervezésében, kompaktságában, színészi (és énekesi, zenészi) alakításban. Így hát, világossá vált, hogy nincs annál borzalmasabb, mint amikor egy szülőnek meghal a gyereke. Ám ha egymás után nyolc hal meg, akkor lehet, hogy a szülő is ügyetlen némileg...

Mátrai Diána Eszter