ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Jógyerekek képeskönyve

2009. január 20.

Már a címnél – jó gyerekek egybeírva, és még képeskönyv is – gyanakodni kezdtem volna, ha nem ismerem a Tiger Lillies együttest, ám így mindenre felkészültem. A sokkopera műfaji behatárolás viszont egészen biztosan segített azoknak, akik csak úgy, laza szórakozásképpen próbáltak beesni a Fesztivál Színházba az Örkény izgalmas családialbum-lapozására. Heinrich Hoffmann Struwwelpeter című művét Julian Crouch és Phelim McDermott írta színpadra, zenéjét és szövegét a Tiger Lillies követte el.

A több ezer német kiadást megélt Struwwelpeter az egyik legnépszerűbb német nyelvű mesekönyv, melyet dr. Heinrich Hoffmann 1845 karácsonyán okulásul írt fiának, illetve minden (leendő) jó gyereknek a rossz gyerekekről. Szereplője azóta emblematikus figurává nőtt. A kis Heinrich maga is álmodozásra hajlamos és szétszórt lehetett pendelyes korában (ha viseltek ilyet német földön), ezért apja poroszos rendszerességre szoktatta – derül ki az ős naplójából. A sztereotip német módszerességet kicsit túl is hajthatta, így később a már megkomolyodott dr. is túllőtt célon. A könyvvel a nagy siker ellenére valami bibi lehet, mert Borzas Peti/Kócos Peti nem igazán hódította meg a magyar olvasóközönséget, még a múlt század elején sem. Az előadás óta sejtem, miért.

A Tiger Lillies fekete humorú sokkoperát (Shockheaded Peter, eredeti műfaji meghatározása szerint junk/szemét opera) írt 1998-ban a mesekönyvből. Majd a Julian Crouch és Phelim McDermott rendezőkből álló Cultural Industry színre vitte, az együttes frontembere, Martyn Jacques pedig zenét írt hozzá, tangóharmonikára, dobra, zongorára, szaxofonra és bendzsóra hangszerelve, a francia sanzontól a német kabarén át a közép-európai népzenéig számos zenei elemet alkalmazva. A stílusos, kellemes magyar zenei változat változatot Darvas Ferenc rendezte bendzsó és szaxofon nélkül, ám bőgővel.

A nem tudom, miért Cipollára emlékeztető narrátor, dr. Roboz (Gálffi László) és az idegtépő hangon éneklő törpe, dr. Chor(szellem – Máthé Zsolt) belépése eloszlatott minden kétséget, itt felhőtlen szórakozásban és véresen komoly jelenetekben egyszerre lesz részünk, sokkterápiát alkalmaznak majd. Dr. Roboz már az elején belénk sulykolta, hogy minden gyermekben – tisztelet a kivételnek, azaz a nézőknek, noha jó gyerekkel ő még nem találkozott – ott a rossz gyerek is, csak az a kérdés, mikor és hogyan tör elő belőle, és ki töri le ezt a rosszaságot. A bűn és a jól megérdemelt büntetés kettőse „az egész előadásra sötét árnyékot vetett”…
Az első családi jelenetben idilli kép bontakozott ki előttünk: Anyusunk és Apusunk, Struwwelné (Széles László) és Struwwel (Csuja Imre) nyugodt polgári miliőben csevegnek az édes otthonról kanapéjukon, majd okkal, ok nélkül táncra perdülnek (a magyar szöveget szülő Parti Nagy Lajos már az elején magasra tette a mércét a Sweet home/otthón kínrímmel). Nem is lenne itt semmi baj, de az erőteljes Struwwelnénak valami nagyon hiányzik, és ez a valami egy jó gyerek. A bumfordi gólya érkezik is hamar, mondhatnánk, olyan pontos, mint a kakukkos óra, és itt kezdődik a véres vessző- és ámokfutás. Jönnek sorra a gyerekek, ám nem vágják le a körmüket, szopják az ujjukat, tüzeskednek, nem esznek levest, agresszívek, ábrándosak stb. – egyszóval mind rosszak, ezért el is nyerik méltó büntetésüket, ujjlevágás, hamuvá égés, vízbe fúlás, éhen halás, repkednek a testrészek, ömlik a patak vér.

Az egyszerű, de praktikus díszlet (Izsák Lili) a jógyerekes képeskönyvet erősíti, a jelmez és a maszk (meg bábok – Nagy Fruzsina frappáns munkája) viszont annál bizarrabb gyerekeket mutat, olyannyira jól sikerültek (már a maszkok, nem a gyerekek), hogy alig lehet megismerni első pillantásra a neves (Petike, Hennike, Konrádka, Jannika stb. – Pogány Judit, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Takács Nóra Diána, Debreczeny Csaba, Polgár Csaba) szereplőgárda egyikét-másikát, de mire a mintaszerűen rosszalkodó és elvarázsolt mozgású rosszcsontok sorra elnyerik jogos büntetésüket, addig jól felismerjük őket.
Hoffmann valószínűleg meg volt győződve mesekönyve nemes céljáról és nevelési (az övé és apjáé, a koré) elvei helyességéről – ám nekünk a harmadik évezredben egészen más a véleményünk, és mégsem felhőtlen a szórakozás. Valahogy a gyerekek elleni brutalitás, legyen az a legviccesebb otthónban, szalónban tálalva, nem ad feltétlen könnyed kikapcsolódást. Ascher Tamás kitűnő rendezése végig nagyon vékony jégen egyensúlyoz, hogy e bizarr történetben az első meghökkentő jelenet után a könnyünk potyogjon felszabadultan a röhögéstől számtalan jó ötlet, beállítás, alakítás, geg láttán, de azért végig ott motoszkáljon bennünk a rossz érzés, és ne teljesen felszabadulva, bohózatból menjünk haza – hiszen Struwwelpeter nem véletlenül volt ihletője például a Struwwelhitler című karikatúrának sem 1941-ben. És széken hintázó, ujjszopó, levest meg nem evő gyerek a legtöbb otthónban van otthón.

frank n stein