ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Egész estés előadás a szex feszültségoldó hatásáról

2008. november 11. kulturpart.hu

Vagy a nevetéséről? Merthogy kedves leendő néző, színházban voltam újra kérlek, és azt kell mondjam Neked, A hülyéje című előadás explicite garantálja a kitörő jókedvet, kérlek. Már majdnem azt írtam: hülye, aki otthon marad.

Harsány színek, peckes mozdulatok, némileg felfokozott nemi vágyak: a közönség két oldalról élvezheti Mácsai Pál Feydeau-rendezésének comicsos virtuozitását. A műsorfüzet Ionescot idézve az igen termékeny és bohém szerző egyik ismérveként emeli ki, hogy cselekménybonyolításánál mindig igyekszik a valószerűtlent egy még valószerűtlenebb ötlettel tenni valószerűvé.

Nos, ezt az elvet követi a rendezés is, méghozzá sikeresen. Alig szoktuk meg az elvágott, kissé abszurd humorú dialógusokat, a nagy, színpadias társalgási és udvarlási-évődési gesztusokat, a kezdeti füllentéseket, máris egy hórihorgas, raccsolósan pösze, négerre maszkírozott inas tűnik fel, hogy épphogy ne fejezze le a kanapén ülő háziasszonyt, míg egy festményt átvisz a színen. Nyomában rögtön A Feleség (az egyik feleség), akinek megjelenése azonnal hazugságáradattá dagasztja A Férj (az egyik férj) füllentéseit (a többiek füllentései között). Utóbbi ugyanis ragályos és elkerülhetetlen kommunikációs eszköz és stratégia eme körökben. 

Az előadás egészét a jellem- és helyzetkomikumon túlmutató sajátos abszurd ötletkínálat jellemzi, amit vibrafon-betétek (már a hangszer neve is asszociatíve erotikus tartalmú) tagolnak szemtelen iróniával. A megszokottat, sejthetőt üdítően felrázó belépők és páros jelenetek feltartóztathatatlan rohamokban pukkasztják ki a polgárból a nevetést, mígnem a harsány jókedvre derült közönség saját erkölcseinek, jól öltözött „nézőiségének” oldódásán kapja magát és a vele szemben ülőket a sajátos pszeudo-tükörként működő színpad túloldalán.

A három részben játszott cselekmény a kezdeti polgárias statikusságból egyre tekervényesebben köti össze a szereplőket, akik többsége egy-egy az övével harmonizáló vagy komplementer színbe öltöztetett pár tagja, vagyis házas, mégis, talán nem meglepő módon, folyton más célpontot keres és talál vágyainak. Mintha csak párzási időszakban tévedtünk volna holmi díszpintyek közé, úgy kelletik-kéretik magukat a szereplők, a férfiak nem restellve egy „Bolero” kontra „O sole mio”-jellegű trillapárbaj után a bőr ülőgarnitúra darabjain mutatni be akrobatikusnál akrobatikusabb párosodási-pózokat, vagy szinte kötelező jelleggel dőlni az imádott nő lába elé, illetőleg a nők egymás kalapját cserélgetve foglalózni le az állítólagosan bosszúból kinézett szerető-pótlékot.
A kelletés-kéretés és versengés mint játék azonban pont addig élvezetes, amíg játék marad. A beteljesülés, illetve annak lehetősége végkimerüléshez, visszautasításhoz, az elszabaduló indulatok a kontrollálatlan káoszba vezetnek, ami a második rész össznépi, „légben koreografált” verekedésben éri el csúcspontját: ennek kiteljesedéséről a már földön fekvő, „szerelmezésesen” felnyögő társaság győz meg. Próbálja ezután az evolúciós elméletek bármely zászlóvivője cáfolni, hogy a szexualitás az embernél már nem a feszültség levezetésének és az agresszió csökkentésének eszköze... 

A nézőteret kettészelő színpadon nemcsak Hamvai Kornél nyelvi leleményei, főként angol- magyar nyelvi torzszülöttjei Takács Nóra Diána édes-dromedár tolmácsolásában, nemcsak az egyes szereplők egyéni furcsaságai, így Süsü (Kerekes Éva) süketsége, hanem alapvetően a mozgás a legeredetibb humorforrás. Kerekes Viktória mereven hátradőlő tartása és struccszerű pislogása vagy Hámori Gabriella cenzúrázatlan dörzsölődése, legyen szó falról, férfiról ugyanolyan kifejezője a túlhajtott vágyaknak, mint Széles László pulykaszerű „dürrögése” vagy Polgár Csaba „szédelgése”, aki szélkakasként mindig a hozzá legközelebb eső hölgy után pördül.

A mozgás eme „genetikusan kódolt” koncepciója is azt mutatja, a szexus kötelez; ám eme női és férfi szerepekkel járó kötelezettségek szemmel láthatóan kissé fárasztják, túlhatják a résztvevőket, amint egyre gyorsabban csukódnak a toló- és csapóajtók és tűnnek fel-el az éppcsakhogymajdmármég-szeretők, mígnem megérkezik a kissé sablonos-felügyelő-figura, a szálakat felgöngyölíteni hivatott társadalmi kontroll.
A társadalom és a nagyérdemű megnyugtatására a nyugvópontot végül a galambként turbékoló házaspárok jelentik; hitvesi csókjaik felett az eddig kíváncsi és telhetetlen felek pedig felháborodva, irigykedve vagy örömtelien hunynak szemet.
Mint ahogy mi is, mindamellett, hogy az extremitások adagolásán, a karikírozás túlzásain még lehet pontosítani, a ritmuson még szabadabban lazítani, „zilálni” – hiszen pergő, humoros estét szerez az Örkény Színház előadása, amelynek során nem nézik hülyének a nézőt. Párunkat, szeretőnket, otthon ne hagyjuk

VMR