ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Színház - Két dimenzió - Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

 

2010. január 7. Magyar Narancs

 

A színes vásári forgatag mélyén tombol a világválság - a felszínén pedig párkapcsolati válságok tombolnak. Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabja a szerző minden erőfeszítése és deklarációja ellenére sem tragédia, ezt majdnem nyolcvan évvel a megszületése után fájdalmasan tisztán lehet látni.

Ráadásul - immár színházi értelemben - ez a darab is kanavász, mint például a Mesél a bécsi erdő : kell hozzá jó nagy adag színházi alkotói közreműködés, hogy telt és súlyos legyen. Elég persze, ha éppen a kanavászjelleg ragadja meg az alkotók fantáziáját.

Az Örkény Színház előadásában ez történt: Bagossy László rendező a villámjelenetek egymásutánját emelte ki, és kerített köré frappáns, markáns és "beszabályozó" színházi formát. A színpadnyílás nagy része feketével kitakarva, középen fekvő képkocka látszik: ez a játék tere. A kivágatba nem fér bele egy egész ember.

Az előszínpadon pedig Darvas Ferenc zongorázik - olykor némafilmes stílben adja a zenét a látvány alá, máskor a szerzői utasításokkal meséli a történetet, így kötve össze a képeket-képsorokat. A szerzői utasítások hallatán erős a gyanúnk, hogy némi kortársi irónia is rejtőzik a fölidézés technikája mögött, ráadásul Darvas Ferenc igazán alakít, "belül van" a játékon, mint erre aztán egy igen erős és rettenetesen komikus jelenet rá is világít: Juanita, a gorillalány kitör a képből, és megtámadja őt. Egy pillanatra három dimenziót ölt az előadás.

Ami egyébként makacsul kétdimenziós; mind a rendezésre, mind a színészi játékra tekintve gyümölcsöző és izgalmas forma ez, ámbár korlátozó és korlátozott. Egyrészt pörgeti a játékot, másrészt a végletes stilizálás felé hajtja. Egy-egy arckifejezés vagy egy-egy mozdulat dolga, hogy ne illusztráljon, hanem éppen hogy lökjön egyet a játékon. Nyaktól combig remekül lehet mutatni például, hogy az embernek - Schürzingernek - egyetlen porcikája sem kívánja az ivást; és láthatatlan lóra pattanni, vagy hideg sörrel "leforrázva lenni" épp ily tartalmas, sűrű pillanat. A forma virtuozitása nyomul előtérbe.

Mindazonáltal a komikus pillanatok, a kimerevített mozdulatok, a néhány szavas szópárbajok létrehozzák a globálnyomasztást , leginkább a befogadóban, vagyis a nézőtéren . Nehéz lenne megmondani, melyik jelenet vagy villanás billenti át a részleteket egy egészbe; mikor születik meg, honnan kezdve mélyül a hervasztó elkeserítés. Melynek amúgy épp úgy része a történet banalitása - Kasimir elveszíti az állását, Karoline pedig nem akar társa lenni a deprimáló nyomorban, ezért aztán ott hagyja őt a müncheni Oktoberfest kellős közepén egy fagyiért, kis kocsikázásért, pohárka édes likőrért, tök mindegy - mint a tabló figuráinak különb-különb, de egy irányba tartó sivár boldogtalansága. Karoline libasága, Kasimir korlátolt konoksága domináns jellemvonás ugyan, de sem a kevésbé domináns jellemvonásokat, sem a többiek domináns jellemvonását nem nyomja el, haladunk a kiszolgáltatottság, a perspektívátlan tengődés felé - ez a kép úgy éles, hogy több fókusza van. Jókora tabló, elfér rajta több portré.

Polgár Csaba Kasimirja aktívan szerencsétlen, csinálja is a saját balsorsát, sodródik is vele. Ezért aztán van némi igaza Karolinénak, amikor a Schürzinger-féle menekülőösvényre, majd a nagyobb hal felé lép ("a nagyhalat futni hagyjuk", így Parti Nagy Lajos friss fordítása); kár, hogy Szandtner Anna a kelleténél keskenyebb sávon, s a lehetségesnél szűkösebb eszköztárral formálja meg őt, elnyújtott, felhúzott hangokkal, tágra "zárt" tekintettel - a menekülés kétségbeesettsége hiányzik a lányból, vagyis a mélység. Hámori Gabriella Ernája erősebben ragyog ki a vásári forgatagból: a viktimológiai esetnek az ő játékában rengeteg színe van, és visszája is bőven. Ez utóbbit érezzük a Kasimirral való, reménytelennek tűnő összeborulásban is a végén. Széles László Merkel Francija egyszerre brutális és szerencsétlen; ráadásul Széles remekel a kitartott pillanatokban, a (hang)súlyos gesztusokban: flottul mutat fényképsorozatot. Máthé Zsolt Schürzingere intenzív: minden porcika játszik. Mácsai Pál és Csuja Imre felvillanásai a komédiai tartományban fenyegetnek és nevettetnek.

Bagossy Levente díszletét a benne sorjázó képekkel és jelenetekkel elég sokáig lehet nézni. Bagossy László rendező pedig nem hagy kihasználatlanul egyetlen lehetőséget sem: alulról, felülről, félbevágva és oldalról keletkezik újabb és újabb meglepő jelenés. És miközben Darvas Ferenc végigkalauzol bennünket a dráma keskeny nyomvonalán, lassan ráismerünk a már látott megoldásokra, a rendezőére és a színészekére, mert a két dimenzió lehetőségei végesek. Még mielőtt a masszív unalomig érnénk, frappáns befejezés érkezik: a képkivágás körül lebontják a takarást, és kitágul mögötte a tér, feltárul a színpadi masinéria. Mint a vurstli fényképészénél a lyukas fejű nyalka huszár mögé rejtett sámli: amott a testetlen ló, emitt a ruhafogas, ott meg egy asztal néhány korsó sörrel. Hirtelen meglódul a belassult tempó - én ezt bizony előbbre vártam.

 

 

Csáki Judit