ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Viharos érzelmi létállapot a nők szemszögéből

Népszava online, 2010. december 13.

 

Néhány évvel ezelőtt a folyóirat századik születésnapjára Réz Pál és Várady Szabolcs gondos gyűjtőmunkájának köszönhetően Mácsai Pál szerkesztett és rendezett egy remek estet a Nyugat köszöntésére. Az előadást a Művészetek Palotájában később az Örkény Színházban is műsorra tűzték nagy sikerrel. Ott főként a férfiak voltak a főszereplők.

Most Bíró Kriszta válogatásában és szerkesztésében (aki szerepel is az előadásban) a Thália Arizona Stúdiójában a Thália és az Örkény Színház közös produkciójában a Nyugathoz kötődő írók körüli nők állnak, illetve az előadás csaknem másfél órájában ülnek a fókuszban. A "nőNYUGAT" című összeállítás, (én inkább a nőt írnám nagy betűvel) nem csupán egy irodalmi est, nem csak levélrészletek, ismert vagy kevéssé ismert dokumentumok, versek, naplótöredékek gyűjteménye. Annál sokkal több, valódi katartikus színházi este.

Bíró Kriszta, aki maga is egy író társa, gyakorló író és nem utolsósorban nagyszerű színésznő óriási empátiával, kiváló beleérzéssel, lelkiismeretes kutató munkával gyűjtötte össze több mint két év alatt az előadás alapanyagát. Ebből született meg aztán újabb hónapok múlva valószínűleg precíz húzásokat és kihagyásokat követően Ari-Nagy Barbara dramaturg hatékony közreműködésével az esten elhangzó végső szöveg. Az alkotók és minden bizonnyal a "nőNYUGATOT" is rendezőként jegyző Mácsai Pál nagy találmánya, hogy nincs szereposztás. A megszólaló nőket (barátnőket, szerelmeket, feleségeket, múzsákat) és férfiakat (szeretőket, férjeket) olykor mondatonként váltakoztatva személyesítik meg a színésznők szinte minden figurába belelépve egy kicsit. Olykor fantasztikus monológgá, dialógussá vagy kánonná sűrűsödik a megszólalás.

Kivetítőn olvashatjuk éppen kinek a szavait halljuk. A NŐK (Kaffka Margit, Török Sophie, Brüll Adél, Boncza Berta, Judik Etel, Böhm Aranka, Harmos Ilona, Steiner Cornélia, Holics Janka, Simonyi Mária és Litkei-Móricz Erzsébet) vallomásait, örömeit, fájdalmait, őszinte kitárulkozását ismerhetjük meg. Mintha meglesnénk őket, titkok tudóivá válunk. Persze a nők bűvkörében, ezúttal nem csak a reflektorfényben, ott vannak az ünnepelt írók, költők Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Osváth és Móricz, a szerelmükkel, csalásaikkal, hibáikkal és megkérdőjelezhetetlen zsenialitásukkal. Az előadás egyetlen díszletében egy hosszú piros padon elegáns feketében (díszlet és jelmeztervező: Füzér Anni) Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória és Lázár Kati ül végig. Néha felállnak, netán helyet cserélnek. Fölöttük egy falhasadékban Szalai András kíséri őket ihletetten cimbalmon. Az előadás nem megkésett elégtételre törekszik, inkább egy különös, megmagyarázhatatlan létállapot tanúbizonysága. A tehetség és az érzelmek viharos, olykor pusztító, vagy éppen ihlető, de a magyar irodalomban mindenképp maradandó nyomot hagyó egymásra találásának kilencven perces, felemelő tükre. Irodalomkedvelőknek és irodalom kerülőknek is ajánlott.

Balogh Gyula / Népszava