ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A tangó a divat

CampusOnline

2012. december 31.

A tangó divat

 

A tangó talán az egyik legszenvedélyesebb, s ennek köszönhetően az egyik legnehezebb társastánc, mely a vezetés technikáján alapul. De ki vezet kit? Az, aki a következő lépésről és a haladás irányáról dönt, vagy az, aki a vágyaival és az érzékiségével irányít? Egyáltalán kik és miért táncolják a tangót?

Slawomir Mrożek 1964-ben írt Tangó című drámájának minden egyes sora olyan, mintha a mai politikai és társadalmi helyzetre reflektálna. Ennek ellenére Bagossy László, a didaktikusság elkerülése végett, tartózkodik az aktualizációtól, és inkább a szövegre, a mrożeki világra koncentrál. A közönség viszont érzi és felismeri, hogy bizony 2012-ben is Mrożek abszurd világában élünk, ahol elfajult a mindenmindegység állapota, ahol a lázadás csak groteszk lehet, ahol az emberek egymás után lépnek hatalomra és buknak el, és ahol a haladás „háttal előre” folyik.

 

A darab cselekményét és legfontosabb kérdéseit – lehetséges-e a régi eszméket visszaállítani vagy újakat megteremteni; lehetséges-e e még a lázadás, a nagy tragédia, vagy valóban már csak a bohózat az egyetlen út, ahogy az egyik szereplő állítja – tökéletesen tükrözi a díszlet és a zene.

Az első felvonásban egy igazi, sarkaiból kifordult művészi lakást látunk, ahol tapéta helyett (poszt)modern festmények takarják a falat, diszkógömbök és piszoárok lógnak a mennyezetről, papírok borítják a padlót, a nagymama régi mennyasszonyi ruhája és a fiú gyerekkori babakocsija áll egymás mellett mutatva, hogy anything goes. „Adjátok nekem Istent és happeninget csinálok belőle” – kiáltja a pocakos szabad művész, kinek fia viszont nem tűri tovább, hogy bármit lehet, hiszen a „szabályok hiánya megfoszt a választástól”. Éppen ezért szembefordul családjával és megpróbálja visszaállítani a régi konvenciókat, mely együtt jár a tér és a ruhák megváltozásával.

 

Ennek megfelelően a második felvonásban már egy csupasz falú, ódivatú polgári lakást látni. Eltűnnek a kusza vonalak, a rikító színek, a szedett-vedett holmik, csupán egy hatalmas ebédlőasztal és egy kerevet uralja a színt. A család épp fényképet készít, bár a gép nem működik, de a hagyomány mégis megkívánja, hogy úgy tegyenek, mintha. A kereveten ülnek az asszonyok: hosszú elegáns ruhában, kontyba feltűzött hajjal az anya, akit korábban átlátszó kombinéban, élénken kirúzsozott szájjal és torzonborz hajjal láttunk alkoholt vedelni, és a nagymama, aki feltűnő sminkben és virágos pongyolájában keverte a kártyákat, most rakott szoknyában trónol. Mögöttük állnak a férfiak, az apa, aki csíkos pizsamáját öltönyre és keménykalapra cserélte, illetve a nagybácsi, akinek rövidnadrágos térdzoknis szettje ugyancsak a múlté lett. A korábbi tréningruhás, szakadt papucsos szerető pedig komornyik viseletet, míg Alja a hagyománynak megfelelően fehér mennyasszonyi ruhát ölt magára. Ám hiába az új ruha, az új bútorok és a látszólagos új szerepek, valami mégis hibázik. Az apát szorítja az öltönye, a nagymamát bántja a naftalin, a mennyasszony hosszú, mezítelen lába csak kikandikál a ruha alól, a nagymama ravatala pedig a terítő lerántásával újra előkerül.

 

A színészek egytől egyig kiemelkedően játszanak, példamutató a köztük lévő összhang. Pogány Judit nagymamája kitűnően jeleníti meg a mindenmindegység állapotát, ha kell, felfekszik a ravatalra, megáldja a fiatalokat, csak hagyják végre őt békén. Csuja Imre nagybácsija egy nagyra nőtt rövidnadrágos óvódás, aki benne van bármilyen csínyben, titkos összeesküvésben, de egy pillanat alatt képes elárulni társait. Für Anikó a férje által kielégítetlen szabad nőt játssza, aki korántsem rejti véka alá, hogy máshol keresi a boldogságát. Ugyanakkor játéka tükrözi az asszony fájdalmát, megtörtségét és az anyai gondoskodás vágyát. Máthé Zsoltnak a lázadó kamaszt alakítva legőszintébb pillanatai a második felvonásban láthatóak, mikor a fiút legyőzik a vágyai és a földön fetrengve próbál újra a magasba, hatalomra törni. Szandtner Anna elragadóan hozza a kicsit értetlen, de nagyon magányos Alát. Karakterének abszurdságát viszont legtökéletesebben Mácsai Pál és Debreczeny Csaba hozza. Mácsai Pál, a kísérletező rock’n’roll lázadóból egy szempillantás alatt diétájáért aggódó kispolgár lesz. De kispolgári létében is megmarad a művészi énjének gesztusai, az állát dörzsölő, a művészetet és az életet leíró kézmozdulatai. Debreczeny Csabát Edek figurájának lassítottsága, kibírhatatlan higgadtsága és egyszerűsége – „maga olyan egyszerű, mint az élet!” – emeli a legjobbak közé. Neki az élet tényleg egyszerű, ugyanazzal a nyugodtsággal és türelemmel trónol a ranglétra alján, mint a tetején.

 

A pozíciókért vívott harcot, az eszmék közötti küzdelmet festi le a zene is. Már az első felvonásban felhangzik a tangó muzsikája az egyes jelenetek között, mely az előadás végén egy táncban csúcsosodik ki. Debreczeny Csaba és Csuja Imre, azaz az épp hatalmon lévő Edek és az alattvalóvá süllyedt Eugéniusz perdül táncra. Szenvedélyesen, a technikának, mondhatni a szabályoknak és szokásoknak megfelelően ropják – Csuja leguggol Debreczeni ágyéka elé, majd hátulról lábával átfonja a derekát – mutatva, hogy mindig is lesznek vezetők és vezetettek, régi és új eszmék, mert „az időre hályog tapadt, a tangó divat.”

 

Antal Klaudia