ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Tangó: abszurd káosz

Pepita Magazin

2013. február

Bóta Gábor írása


Mrozek klasszikusa nevettető, mégis félelmetes előadásban az Örkény Színházban

 

Mrozek Tangó című abszurd darabja klasszikussá nemesedett. Jó lenne bízni benne, hogy előbb-utóbb porossá válik, és mindaz, amiről beszél, érvényét veszti, de aktualitása, sajnos, újra és újra beigazolódik.

 

Mrozek Tangó című darabja könyörtelen röhejességgel mutatja meg a hatalom természetrajzát. A hazug áleszméket ugyanúgy, mint a felül, de bizony az alul lévők torzulásait is. A világhírű Mrozek abszolút ismeri a szerencsétlen sorsúan groteszk Közép-Kelet-Európát. A hatvanas években írta a Tangót, de változatlanul igencsak érvényes a mondanivalója. És ehhez Bagossy László rendezőnek még aktualizálnia sem kellett az Örkény Színházban.

 

Az előadás eleje rögtön a totális, tébolyult káoszt mutatja. Khell Zsolt díszlete a szédült felfordulás megtestesítője. Egy jobb napokat látott család szobabelsőjének őrült felfordulása. Zsibvásár, lomgyűjtemény a köbön. Semmi nincs a helyén, bútorok, ruhák, mindenféle tárgyak hevernek itt-ott, szétszórva vagy éppen egy rakáson, absztrakt festménytöredékek díszítik a falat, vécékagylók hevernek szanaszét vagy éppen lógnak a plafonról. Egy ravatal is díszeleg bal felől, kiismerhetetlen zsúfoltság, áttekinthetetlen irracionalitás uralkodik. Az ebbe a nyugtalanító térbe belépők, itt élők nem véletlenül izgágán neurotikusok, kapcsolatteremtésre alig képesek, a maguk monomániáit hajszolják.

 

Háromgenerációs család tagjait látjuk, akik között nincs valódi kapcsolat, elbeszélnek, meglehetős türelmetlenséggel elkiabálnak, elhisztériáznak egymás mellett, tengenek-lengenek, ésszerű cselekedeteknek csak a látszatát űzik. A Pogány Judit által alakított, amúgy minden lében kanál nagymamát például időnként felűzik a ravatalra. Nem azért mert utálják, csak azért, hogy gyakorolja azt, ami tán nemsokára bekövetkezik. De ő a ravatalon feküdve is visszabeszél, egyáltalán mindenki mindenkinek visszabeszél, kényszeresen mondja a maga rögeszméit, jóformán meg sem hallva a többieket.

 

 Az apa, Mácsai Pál megszemélyesítésében, célszerűtlenül parttalan művészi kísérleteket folytat rögeszmésen, ehhez akár az egész családot némiképp dresszúrázva, de ügyködéseinek értelméről soha meg nem győzve, az igazi döntések elől gyáván megfutamodva. Állandóan pizsamát hord, mert ez számára a lezser szabadság. A pizsama is túl bő, lóg rajta, ősz haja himbálózó varkocsba kötve hátul csaknem a derekáig lóg, olyan, mint egy öregedő hippi.

 

Mindenki inkább figura, önmaga karikatúrája, egy-egy megnyilvánulási képlet kivetülése, mint összetett emberi lény. A feleség, Für Anikó alakításában, csaknem nimfomániásan rákattan a primitív, nyers erőt képviselő Edekre, a Debreczeny Csaba által játszott háziszolgára, a férjénél valami elementárisan valóságosabbat keres benne. És nem is csinál titkot belőle, hogy közösülnek naphosszat, de hát a parttalan lézengésbe ez is belefér. A nagymama öccse, Eugéniusz bácsi, Csuja Imre alakításában, rövidnadrágos, öreg rosszcsont óriáscsecsemő, akit nem a ravatalra küldenek, hanem állandóan a fejére húznak egy jókora madárkalitkát, hogy azért valamennyire megzabolázzák. Mindenki gátol, reguláz, zaboláz itt mindenkit, zavaró tényező a másik ember. Artúrnak, a fiatal fiúnak elege van ebből az egészből, lázad, forradalmat akar, de hogy pontosan mit, azt ő sem tudja, az ő fejében is csak végtelen káosz uralkodik. Máthé Zsolt olyan srácot játszik, aki – önmaga is kétségbeesve – pisztollyal hadonászik, sakkban tartja a többieket. Szövetségesnek veszi maga mellé a könnyen igazodó Eugéniusz bácsit. Parancsolgat. Olykor még félénken, majd egyre inkább nekivadulva utasítgat. Forradalmárnak érzi magát, de régi korok ódivatú eszméit és külsőségeit hozza. Naftalinszagú, elaggott úriasszony-viseleteket és kacagányos mentéket rá erőltet rá a család tagjaira, anakronisztikusan röhejesen mutat rajtuk.