Apa leszel

Szekeres Szabolcs
Apa leszel
Kútszélistílus.hu, 2022.10.13.

Az energikus Linzmann a bankautomatához tart, ám nem jut el a célig. Holott a munkáját végezné az idős férfi, ahogy mindig is tette. Egyszerre feltűnik a háttérben, pedig az elképzelések szerint őt, a pénzszállítót lepték volna meg az elkövetők. Linzmann azonban oly váratlanul jelenik meg, hogy a két rabló terveiből semmi sem valósul meg. Csuja Imre lehengerlően poénos kabinetalakítása napjaink kisemberéről szól, aki először, és tegyük hozzá gyorsan, utoljára főszereplője saját életének, legalább néhány percig. Csuja pénzszállítója monologizál, és nemcsak pisztolyt ránt, de habozás nélkül tüzel is. Mondván, neki aztán ne magyarázzanak a mai fiatalok. Még hogy Madonna meg Messi. Még mit nem.
Linzmann aztán felismeri az egyik rablót, a padlón elmondhatatlan félelmében remegő Liliomot, és ettől magabiztossága elillan, hiszen önmagát látja a fekvő alakban. Hihetetlenül erős színházi pillanat ez. Csuja szerepe szerint saját életbeli vágyait és terveit temeti, hogy mennyivel több lehetett volna belőle, Linzmannból is. Csak pénz kellett volna hozzá. Most meg itt fekszik előtte ez a szerencsétlen vonagló, aki átlépte a határt. Azt a bizonyosat, csak hogy boldoguljon. Linzmanntól már futhatna Liliom ahová, csak akar. A példás pontossággal felépített jelenetben, amelyben egy teljes élet nyomai látszanak, eleinte Linzmann határozottsága a hangsúlyos. Aztán az ironikus keserűsége, amelyet a világra zúdít a férfi, hogy a felismerés után, a rendőrök megjelenésétől megjuhászodva helyezze a revolverét maga elé, a földre.
Kovács D. Dániel rendezését a fentiek jellemzik. Az előadás éppúgy megláttatja a nézővel Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendájában a drámában a humorost, ahogyan a nevetésre ingerlőben az árnyékos oldalt. Kevés előadásban szolgálják olyan kifejezően a világítási effektusok az előbbi két végpont közötti átmeneteket (fény: Baumgartner Sándor). Az Örkény István Színházban Giliga Ilka látványtervező egy bevásárló központ parkolójának egy eldugott zugába helyezte a cselekményt.
Innen nem messze laknak hőseink, az állami gondoskodásban felnőtt Zeller Júlia és a cselekményidő kezdetéig a pláza játéktermében dolgozó, Závoczki Endre, alias Liliom. A rendező és Bíró Bence dramaturg alaposan átdolgozta, átgyúrta az 1909-ben íródott darabot. A Molnár-drámák nem könnyen mozdíthatók ki saját, általában nagypolgári miliőt igénylő környezetükből. Nehezen elképzelhető például az Olympia modern környezetben. Az életmű egyik, de talán nem egyetlen kivétele ilyen szempontból a Liliom, amelyet a jelen előadás alkotói a mai Magyarországon játszatnak.
Színműirodalmunk egyik nagy maszkulin karaktere a Liliom címszerepe. Nem azért, mert az indulatos fiatalembernek néha eljár a keze. Inkább azért, mert a bárdolatlanul vonzó férfiasságon átüt a lélek halovány fénye. Hiába tart Liliom a húszas éveinek a végén, már férfi a patriarchális társadalomban. A közösségi hierarchia a közhelyesen kegyetlen szerepek kijelölésében erős: a határozott férfi nem beszél az érzelmeiről, az alárendelt nő igazodik az elvárásokhoz.
Tasnádi Bence színészetétől messzebb esnek a címszerep általános elvárásai. A felütésben a zártabb szájjal történő beszéd és a merev felsőtest hivatott jelezni a keresetlen darabosságot. Tasnádi szerepformálásának ez a gyengébb része, mert nem látni a lappangó agresszivitást. Nem érzékeljük, hogy Liliom bármikor megölelheti, de meg is ütheti kedvesét, Julit. Annál több hajlékonyságot árul el a színész a lelkiismeretfurdalás fokozásában. Tasnádi Lilioma felnőni nem tudó gyerek, aki már a tett elkövetése előtt komoly bűntudatot érez. Számtalanszor előkapja a hóna alatt rejtegetett kést, hogy feltegye a majdani áldozat megtévesztésére szánt, közvetlenül a rablást megelőző kérdését. Meggyőzni igyekszik önmagát az elkövetendő bűncselekmény szükségességéről, és (szinte) társtettest keres a közönségben.
Máskor Tasnádi rövidke jelenetében képes szavakba önteni, ahogyan megérik az érzelmileg akadályozott Liliomban, hogy Juli terhes. Amint meghallja a hírt, azonnal kiadja az érte, Liliomért esdeklő Muskátné (Szandtner Anna) útját. Nagyhirtelen lassulnak mozdulatai. Maga elé bámulva foglal helyet a padlón. Egészen új ez az érzés számára. Ízlelgeti magában a nem várt fejleményt, de már mocorog benne a felelősségteljes felismerés, mégis elindul a bűnbe vezető úton. Ahogy halljuk tőle, újra éledő gesztusok kíséretében, csak Juli vár gyereket, majd azt, hogy ketten lesznek szülők, végül áramütésként éri a fiatalembert a semmihez-máshoz nem fogható érzés, hogy ő, Liliom lesz APA. Az eredeti színmű közepéről az előadás végére került nagymonológja azért nem ütős, mert kezdetben nem elég erős az alakításban a férfi.
Julit Józsa Bettina alakításában látjuk. Józsának nagyszerű ritmusérzéke okán még megszólalnia sem kell, hogy a szerelmes lányról meséljen. Juli sem akar sokat kiadni magából, hiszen természetes, hogy Liliommal van. Mindig is rá várt, erről nem lehet vita. Beszédes, ahogy a Másikra néz, és sokatmondó, amint kivár és hallgat. Ő sem járt jól azzal, hogy a zárlatba került a monológja. Egycsapásra kellene lányból az élete szerelmét sirató nővé válnia, így érzékeltetni az archetipikus fájdalmat, amely nem meggyőző, mert nem jön eléggé belülről.
Szebb az íve Kókai Tünde játékának. Az általa alakított Marinak, aki Juli barátnője és vidéki lány, eleinte a dikcióját is nehezen érteni. Idővel azonban Mari megszokja a fővárost. A (kis)polgári életbe illeszkedő és nyelvileg affektáló feleség, valamint anya válik belőle Hugó (Vajda Milán) oldalán, az utóbbiak minden előnyével és hátrányával.
Az Örkény István Színház összességében vagány, mert a konvencióknak merészen fittyet hányó Lilioma egyirányú, meredeken lejtő utcába visz, ahol képtelenség a fékezés, pláne a megállás. A letérés, a visszafordulás sem lehetséges. A rögös út a stikliktől, a még éppen nem büntethető balhékon át vezet a visszavonhatatlanig. Még egy Liliom-előadáson sem éreztük ennyire, hogy érzelmileg ennyire bevonódva, a főhőssel együtt követjük el a bűnt.

1970.01.01. 01:00