Blődli

Bodó Viktor rendező imádja, ha egymásra tolulnak az ötletei, és a néző ide-oda kapkodja a fejét, hogy mi is történik, ahogy a szabad asszociációk kergetik egymást.
Remek lehetőséget kínál erre a 33 álom című előadás, hiszen az álomnak nem kell követnie semmiféle logikát, nem szükséges lineáris cselekmény sem. Akár az épkézláb történet is elhagyható, tobzódhat a szürrealitás. Drámák szövegkönyvei potyognak a zsinórpadlásról, majdnem agyoncsapva a rendezőt adó Znamenák Istvánt, és a darabok röpke pillanatokra, parodisztikus formában megelevenednek. A Hamlet ugyanúgy, mint a Csárdáskirálynő, a Koldusopera, az Elnöknők, a Sirály, a Három nővér, a Liliom vagy épp az Állami áruház.
Közben a színészek Schilling Árpád egyik emblematikus előadásából, a keményen politikus Feketeországból idéznek, ahogy az egykori szereplők ritmikusan, fenyegetően skandálják, hogy fekete, fekete, fekete… Ezzel előrevetítik, hogy a sötét tónus lesz uralkodó. Akár a valóságalapú rémálmok.
A Radványi Fruzsina által tervezett tizenhét díszletajtón a bohózatokban szükséges pontossággal viharzanak be, majd tűnnek el a szereplők, újra és újra villámgyorsan átöltözve Nagy Fruzsina jelmezeibe. Méltányos, hogy az előadás végén az öltöztetők is meghajolnak, ez számukra is óriási munka.
Bodó keményen megdolgoztat mindenkit. Rengeteg a mozgás, az érdekes alakzatokba rendeződés, a rohangálás – igencsak felpörgetett a tempó, a jelenetek gyakran egymásba rohannak. A kortárs tánc jelese, Duda Éva a koreográfus. Ahogy a produkció, úgy Keresztes Gábor zenéje is mozaikos, temérdek stílust halmoz egymásra. A színpadi káosz jól szervezett, de azért az egyik fiatal színész, Gloviczki Bernát kifakad, hogy ő nem ezt tanulta az osztályfőnökétől, Zsámbéki Gábortól, hogyan lehet ezt elemezni, hogy lesz ilyen előadásokban ő valaki, Bodó visszaél az Örkény igazgatójának, Mácsai Pálnak a vendégszeretetével. Ez persze a rendező öniróniája, sőt „öngúnyja”, miközben sokan gondolhatják, hogy ezzel csak a szelet akarja kifogni a vitorlából, eléje akar menni a kritikáknak. Mellőlem egy hölgy lelép az előadás egyharmadánál. Sokan nevetünk, de többen kiakadnak, döbbent arcok is láthatók a nézőtéren, ahogy felháborodott megjegyzések is elhangzanak az előadás után.
Elképzelhető, hogy Bodó röhög a markába, szereti meglepni, meghökkenteni a publikumot. Persze ez is válhat rutinná, gondolathiányos önismétléssé, és most érzek is ilyesmit. Az Örkényben az előző rendezése, a Kertész utcai Shaxpeare-mosó, bár szintén tele volt extravagáns elemekkel, ütősen leképezte az eldurvult, mind ridegebbé váló világot. Most szintén valami hasonló lehet a cél, megjelenik egy csomó szörnyűség, amivel kényszerülünk együtt élni. De ez most nem fáj, ez inkább könnyedén szórakoztató, intellektuális felhangokkal fűszerezett esztrád.
Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Ficza István, Hámori Gabriella, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Máthé Zsolt, Novkov Máté, Takács Nóra Diána és sok egyetemi hallgató jókora odaadással, bámulatos energiákkal vesznek részt a játékban, aminek jelentős része tán leginkább blődlinek nevezhető. Ez is egy műfaj. Például Jancsó Miklós fölöttébb szerette a kései filmjei-ben. Nem tudta már komolyan venni ezt a megkergült világot, inkább csak legyintve rá, kinevette. Bodó is ezt teszi. Đ (33 álom, Örkény Színház)

168 óra, szerző: Bóta Gábor, 2021.10.21.

1970.01.01. 01:00