HARC A KÉPMÁSSAL – “STUART MÁRIA” BEMUTATÓ AZ ÖRKÉNYBEN
HARC A KÉPMÁSSAL – “STUART MÁRIA” BEMUTATÓ AZ ÖRKÉNYBEN
Kulton.hu, 2014. május 18., Pál Zsófia
Két nő, akik mindenáron meg akarják szerezni a hatalmat.
Két nő, akik hasonlóan alkalmasak az uralkodásra.
Két nő, akik ugyanúgy méltóak a trónra.
Schiller „Stuart Mária” című darabjának zsenialitása éppen abban rejlik, hogy egyszerre többféle nézői igénynek képes megfelelni. Akik történelmi drámát, hatalmi játszmát szeretnének, megkapják. Akik ármánnyal, szerelemmel, intrikával teli történetet kívánnak, szintén elégedetten távoznak. Tökéletesen képes egyszerre több oldalt is megmutatni, éppen ezért érdemes az egyéni interpretációkat is hasonlóan precíz módon megvizsgálni. Többféle szempontból tarthat igényt az érdeklődésre, de többféle módon is megbukhat a történetmesélés.
A művet ezúttal az Örkény Színházban, a teátrum dramaturgja, Gáspár Ildikó rendezésében láthatjuk, aki korábban nagy sikerrel vitte színpadra „Két néni, ha megindul” című darabot is. Ezúttal komolyabb témát választott: Stuart Mária és Erzsébet bár a valóságban sosem találkoztak, a német író drámájában a hatalomért folytatott küzdelem során keresztezi egymást az útjuk, s ez a találkozás mindkettejük sorsát visszafordíthatatlanul megpecsételi. Ekkor saját hitelességük, boldogságuk és becsületük is megkérdőjeleződik. Így egy idő után már nem királynőkről, uralkodókról beszélünk: csupán két asszonyról, akik végső soron fejet hajtanak saját sorsuk előtt, ami elől oly vehemensen igyekeztek megszökni.
A darabban nagy hangsúlyt fektetnek a díszlet és a tér kihasználására. Gáspár Ildikó egy ugyanazon térbe álmodta meg mind Mária börtönét, mind Erzsébet lakhelyét – mintha, elméleti síkon, mindig jelen lennének egymás jelenében – nem csoda, óriási hatással voltak nemcsak egymás életére, de sorsára is. Hámori Gabriella (Mária) szinte sosem lép le a színpadról: folyamatos jelenléte jelzésértékű, mintha egyfolytában a levegőben lebegne életben maradásának, vagy éppen halálának súlya, bárdként magasodva a tanácstalan Erzsébet fölé.
A szereplők egy lift segítségével távoznak a jelenetekből, ami sok esetben zavaró hatással bírt. A lecsupaszított szobabelső és a lift jelenléte olyan kontrasztot képezett, amelyet nem lehetett megszokni, mintha két külön korban jártunk volna. Talán üzenete az volt, hogy nemcsak Erzsébet korának sajátossága a hatalmi játszma. A darab újszerűségét jobban támogatta viszont a hatalmas ablak, és a mögötte kitáruló világ, amely a szereplők érzelmi világához alkalmazkodott, felerősítve például a nagy találkozás hangulatát.
A rendezést erősítette továbbá a pazar szereposztás. A színészekre egytől-egyig ráolvadtak saját szerepeik, mintha csak a megfelelő ruhaméretet sikerült volna eltalálni. A történet esetében nagy döntés volt, ki személyesítheti meg a két királynőt, és ezúttal sem tévedtek. Hámori Gabriella szenvedélyesen, kellő átérzéssel és méltósággal alakítja Máriát, a skót királynőt. Börtönében raboskodva bízik saját igazában és szerelmében. A színésznőnek ebben az évadban ez az első darabja, amelyben szerepet vállal, mégis bebizonyítja, hogy helye van a teátrum oszlopos és szakmailag meggyőző tagjai között. Szandtner Anna Erzsébet, aki több visszafogottsággal, tartással lép fel Mária ellen, mégis képtelen kimondani a végső szót. A színésznő kevésbé volt meggyőző, mint kolleganője, mégis át tudta adni Erzsébet bizonytalanságát. Jelmezeik is hasonlóságukat tükrözték: a díszletért is felelős Izsák Lili és Kálmán Eszter munkája.
A rendező korábban latolgatta a döntést, miszerint felcserélje a szerepeket, ám a végső döntést tartom a helyesebbnek: Hámori Gabi a visszafogott, szépséges Máriaként, Szandtner Anna pedig a hűvösebb Erzsébetként. A két színésznőt a színház további kiválóságai támogatják a színpadon: Polgár Csaba, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Znamenák István vagy éppen Vajda Milán.
Bár magába szippantania nem sikerült teljesen, Gáspár Ildikó legújabb rendezése remek választás mindazoknak, akik izgalmas krimit, szerelmi háromszöget, vagy éppen kicsit súlyosabb művet szeretnének színpadon látni. A darab feszültségterhes a hatalmi harctól, a két nő közti konfliktustól, no meg a bizonytalan végkimeneteltől, mégis igyekeztek néhány jól vagy éppen kevésbé jól időzített poénnal oldani ezt a tulajdonságát. Végül mégis az élet kegyetlen sorsszerűsége győz, és a keserű igazság, hogy egyiküknek mennie kell azért, hogy a másik viselhesse a koronát.
1970.01.01. 01:00